
Egy kormányközeli lap birtokába került a vádirat, amelyből az is megtudható, hogy hány év börtönt kért a Fővárosi Főügyészség Varga Zoltán üzletemberre, a Central Médiacsoport tulajdonosára.
Újra meghirdeti Filmpályázatát az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ). Az immár második alkalommal megvalósuló megmérettetés, amelynek mottója: „Egyedül nem megy!”, célja, hogy fiatal, tehetséges...
2016. december 16-án Telkibányán tartotta hagyományos évértékelő összejövetelét a Borsod-AbaújZemplén megyei 5. számú választókerület. Az eseményre Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő valamint szakmai...
A valóság az, hogy már itt a karácsony. Péntek óta a hivatalok félgőzzel zakatolnak, aki csak teheti már szabadságon van. Az ünnepi készülődés...
Peregnek a csontvázak. Hogyan működik egy rendőri nyomozás. Nem árt tudni, hiszen sorsok, életek múlnak a zsaruk hozzáállásán , lelkiismeretességén. Nem mindegy, hogy...
Az ellenzéki pártok javasolják, a veszélyhelyzet ideje alatt vállalja át az állam a társadalombiztosítását azoknak, akik jelenleg nem jogosultak a térítésmentes állami ellátásra....
Ismerik a mondást. Úgy hiányzik mint az üveges tótnak a hanyatt esés. Sokáig törtem a fejem, hogy a képen látott öreg úr üveges...
Újabb RTL-es, ezúttal ByeAlex neve került összefüggésbe kábítószerrel. A Csillag Születik zsűritagja elismerte, hogy „cuccot“ talált nála a rendőrség, az RTL azonban ennek...
Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság SAJTÓMEGHÍVÓ Autonóm járművek fejlesztéséről (RECAR-program) szóló együttműködési megállapodás aláírása Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás megnyitóját követően oktatási-kutatási...
2022. szeptember 19-től 23-ig folyik a nemzetközi Make Sense Kampány, melynek fókuszában a fej-nyaki daganatokra való figyelemfelhívás áll. A Mályvavirág Alapítvány és a...
Tóthfalusi Fanni lesz az Önök kérték! új műsorvezetője. ...
Úgy tűnik, nem olajból van kevés, hanem finomítói kapacitásból. De ez csak átmeneti. ...
Halódik a kínai bazár a Józsefvárosban. Naponta akcióznak a NAV kommandósai így aztán eltűnőben hamisított márkás karórák. Kár, nagy kár idáig alig...
A hazai cégeknek már ma is valós alternatíva az elektromos autózás Június 15-től Magyarországon céges flottaautóként is elérhető a Tesla Model S. Operatív...
Lazítani kell. Időnként lazítani kell. Mondjuk úgy, hogy rezgőre állítjuk a mobilt és egy jót csatangolunk a fővárosban. Budapesten. Ami elég közel van...
Nem panaszkodom, csak kibeszélem. Hetente egyszer megírom magam kis retro jegyzetét az Északban , immár három esztendeje folyamatosan, kihagyás nélkül. Megesik, hogy amikor...
2021. február 4.: 11:00: A mellrák kardiológiai vonatkozásai Dr. Kenessey Andrea 11:30 Betegjogok és betegkötelességek a járványidőszak alatt Bodnár Ágnes, Linder Erzsébet 12:00...
Manapság tele a postaládám – kéretlen tartalommal. Minden párt megkeres, hirtelen fontos ember lettem azzal egyetlen egy voksommal ami nekem lehet majd április...
Eljárást indított a „Balázsék” című műsorszám egyik adása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett hálózatba kapcsolódással kapcsolatos kérelmekről...
Szomorú hír 2020. október 24-én elhunyt László Zsuzsa Aranytoll-díjas újságíró, 1971 óta volt a szövetség tagja. Éveken keresztül az Aranytollas Újságírók Társaságának...

