ujkelet.live

Titkosított dokumentumok szerint nyugati hírszerző ügynökségek titkos koalíciója, a Berne Club kulcsfontosságú információkkal látta el Izraelt, lehetővé téve a Moszad kémszolgálat számára, hogy nyomon kövessen és megöljön terrortámadásokban való részvétellel gyanúsított palesztinokat Nyugat-Európában az 1970-es évek elején, jelentette a brit Guardian.

A támogatást parlamenti vagy megválasztott politikusok felügyelete nélkül – avagy illegálisan – hajtották végre, mely nyilvános botrányt okozott volna.

Tizenegy izraeli sportolót – David Berger, Ze’ev Friedman, Joszef Gutfreund, Mose Weinberg, Joszef Romano, Mark Szlavin, Eliezer Halfin, Jákov Springer, Andre Spitzer, Amitzur Shapira és Kehat Shorr – gyilkoltak meg 1972 szeptemberében, amikor a Fekete Szeptemberhez tartozó palesztin terroristák megrohamozták az olimpiai falut. Kettőt közülük a helyszínen meggyilkoltak, kilencen később haltak meg, miután a német biztonsági erők sikertelen kísérletet tettek a túszok kiszabadítására és palesztin terroristák az összes túszt megölték.

Izrael merényletkampánya a terrortámadás nyomán indult. Legalább négy, Izrael által terrorizmussal összefüggésbe hozott palesztint öltek meg Párizsban, Rómában, Athénban és Nicosiában, további hatot pedig máshol az évtized hátralévő részében.

Az Isten haragja hadművelet ihlette Steven Spielberg 2005-ös hollywoodi filmjét, a Münchent.

A Haaretz megjegyzi, hogy a Moszad merénylet műveletei próbálkozásokon és hibákon alapultak. Cví Zamir, a Moszad akkori vezetője Mike Hararit, a „Kesszária” műveleti részleg vezetőjét nevezte ki a missziók irányítására. Harari a Moszadtól, az Izraeli Védelmi Erőktől és más ügynökségektől toborzott embereket – akik közül néhányan alkalmatlannak bizonyultak a küldetésre.

Az ügynökség különleges műveleti egységét, a Kidont (Bayonet héber megfelelője) csak egy későbbi kudarc után hozták létre: egy merénylet után a norvégiai Lillehammerben, amikor rossz embert öltek meg, és hat Moszad-ügynököt fogtak el a hatóságok.

Az izraeli akciókhoz nyugati hírszerző szolgálatok nyújtott támogatására utaló bizonyítékokat fedezett fel titkosított táviratokban Dr. Aviva Guttmann, az Aberystwyth-i Egyetem stratégia- és hírszerzéstörténésze svájci archívumokban. A Haaretznek adott interjúban Dr. Guttmann elárulra, hogy a klub belső kommunikációjában a Moszad „Orbis”, a Sabak belbiztonsági szolgálat pedig „Speedis” kódnéven futott.

Több ezer táviratot küldtek egy addig ismeretlen, Kilowatt fedőnevű titkos rendszeren keresztül, amelyet 1971-ben hoztak létre, hogy lehetővé tegye 18 nyugati hírszerző szolgálat, köztük Izrael, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Franciaország, Svájc, Olaszország és Nyugat-Németország hírszerző szolgálata számára az információk megosztását. Az anyagok nyers hírszerzési információkat tartalmaztak rejtekhelyekről és járművekről, veszélyesnek ítélt kulcsfontosságú személyek mozgásáról, híreket a palesztin fegyveres csoportok által alkalmazott taktikákról és elemzéseket.

„Sok minden nagyon részletes volt, egyéneket konkrét támadásokhoz kötöttek, és olyan részleteket közöltek, amelyek nagy segítséget jelentettek. Talán a legelején [a nyugati tisztviselők] nem tudtak [a gyilkosságokról], de utána rengeteg sajtóbeszámoló és egyéb bizonyíték jelent meg, amelyek erősen utaltak arra, hogy mit tettek az izraeliek” – mondta Guttmann, az első kutató, aki megtekintette a Kilowatt-anyagot. „Még a merényletekkel kapcsolatos saját nyomozásaik eredményeit is megosztották az ügynökséggel – a Moszaddal –, amely a legnagyobb valószínűséggel elkövette azokat.”

Golda Meir izraeli miniszterelnök követelte a Moszadtól, hogy mutasson be megbízható bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a célpontok Münchenhez kapcsolódnak, vagy szerepet játszanak a palesztin fegyveres csoportok által akkoriban Nyugat-Európa és a Földközi-tenger térségében izraeli repülőgépek, nagykövetségek és légitársaságok irodái ellen elkövetett szélesebb körű terrortámadási hullámban. A bizonyítékok nagy része nyugati hírszerző szolgálatoktól származott, és a Kilowatt hálózaton keresztül jutott el Izraelhez.

  • Cví Zamir, a Moszad egykori vezetője egy 2005-ös Haaretz interjúban azt mondta, a hadműveletet nem a bosszú, hanem a szervezet európai infrastruktúrájának lebontására és a jövőbeli támadások végrehajtására való képességének megzavarására irányuló stratégiai erőfeszítés vezérelte.
  • Ez a magyarázat megkérdőjelezi a széles körben elterjedt – a média és még néhány tudományos kutató által is terjesztett – narratívát, miszerint a Moszad-gyilkosságokat elsősorban az 1972-es mészárlás miatti bosszú motiválta.

A Moszad első merényletének célpontja egy palesztin értelmiségi volt, aki a líbiai nagykövetségen dolgozott Rómában. Wael Zwaitert mindössze néhány héttel a müncheni támadás után lőtték le lakóházának előcsarnokában az olasz fővárosban.

Zwaiter védelmezői mindig is azt állították, hogy tévesen azonosították militánsként, és nem volt köze terrorizmushoz. A Kilowatt-táviratok azt mutatják, hogy Izraelt többször is tájékoztatták a nyugati biztonsági szolgálatok arról, hogy a 38 éves tolmács fegyvereket és logisztikai támogatást nyújtott a müncheni és más támadások mögött álló Fekete Szeptember Szervezetnek.

Egy második célpontot, Mahmúd al-Hamsárit, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet hivatalos franciaországi képviselőjét 1972 decemberében ölték meg Párizsban. Hamsari is szerepelt a Kilowatt-táviratokban, amelyek diplomáciai és adománygyűjtő tevékenységeit ismertették, de azt is állították, hogy terrorsejteket toborzott.

A táviratok szerint a Fekete Szeptember és a Népfront Palesztina Felszabadításért, egy akkoriban Libanonban működő fegyveres frakció, terrorcselekmények terén kulcsfontosságú logisztikai szakemberének meggyilkolásában 1973 júniusában Párizsban nagymértékben segítettek a svájci hatóságok.

Mohamed Budia, az algériai függetlenségi háború veteránja, aki három évet töltött börtönben és titkos műveletekben szerzett tapasztalatait a Népfront Palesztina Felszabadításért és a Fekete Szeptember rendelkezésére bocsátotta, előkelő helyen szerepelt a Moszad céllistáján. Budia egy sor támadást szervezett, beleértve egy sikertelent izraeli szállodák ellen, valamint egy olasz olajterminál egy részének lerombolását. Más tervek a Szovjetunióból menekülő zsidókat és Jordánia londoni nagykövetét vették célba.

„Franciaországban, bár nagyon aktív társasági életet élt, nagyon óvatos is volt, gyakran álruhában és színházi sminkben próbálta elkerülni a lebukást” – jegyezte meg Dr. Guttmann a Haaretznek. „Például egy nőnél töltötte az éjszakát, majd reggel idős asszonynak álcázva távozott, hogy megtévessze az őt esetleg követő megfigyelőcsoportokat. További óvintézkedésként gyakran változtatott a napi rutinján, sokat utazott, és Párizsban az éjszakáit különböző helyeken töltötte.”

A drámaíró és színházrendező Budiát a Moszad nyomon követte, miután a svájci hírszerző tisztviselők továbbították autójának adatait, amelyet egy genfi búvóhelyen végzett razzia során fedeztek fel.

„Volt azonban egy állandó elem az életében, ami a gyenge pontja volt: mindig egy szürke Renault R16-ost vezetett párizsi rendszámmal. Ezt a szokást nevezte a Moszad a ‘fogás pontjának’, a gyengeségének, amely lehetővé tette számára a kivégzésének megszervezését” – mondta Dr. Guttman.

Június 27-én este Budia meglátogatta egyik barátnőjét. Amíg bent tartózkodott, a Moszad ügynökei feltörték a Renault-ját, és bombát helyeztek el a vezetőülés alatt. Függetlenül attól, hogy milyen álruhát visel, amikor elhagyja a lakást, a Moszad tudta, hogy mindig visszatér az autójához. Ahogy várható volt, egy megfigyelőcsoport megerősítette, hogy Budia beszállt a járműbe, és a bombát – amelyet úgy terveztek, hogy a robbanás „munkabalesetnek” tűnjön – távirányítással felrobbantották.

„Nem vagyok biztos benne, hogy az izraeli [merénylet] kampány lehetséges lett volna az európai hírszerző szolgálatoktól származó taktikai információk nélkül. Kétségtelenül hatalmas haszonnal járt. De a Moszad számára is nagyon fontos volt tudni, hogy hallgatólagos támogatást élveznek” – mondta Dr. Guttmann.

Egy másik, a táviratokból feltárt példában a brit belföldi hírszerző szolgálat, az MI5 a Moszad rendelkezésére bocsátotta müncheni támadásért felelőssé tett Ali Hasszán Szalameh, a Fekete Szeptember kulcsfontosságú vezetőjének egyetlen képét.

1973 júliusában a Moszad úgy vélte, hogy Szalameh nyoma egészen Lillehammerig, egy kis norvég síközpontig vezet, és az MI5 által biztosított kép alapján azonosította a célpontot. A lelőtt férfi azonban nem a Fekete Szeptember vezetője volt, hanem egy marokkói pincér, Ahmed Bouchiki. A norvég hatóságok több Moszad-ügynököt is őrizetbe vettek, és hatalmas felháborodás tört ki az ügy miatt.

Guttmann szerint azonban a nyugat-európai szolgálatok ezt követően is részletes hírszerzési információkkal látták el Izraelt a potenciális célpontokról.

„Ennek több okot is tulajdonítok” – magyarázza Dr. Guttmann a Haaretznek. „Először is, Nyugat-Németország minden bizonnyal, és talán mások is mély bűntudatot éreztek a müncheni mészárlás megakadályozásának kudarca miatt. De tágabb értelemben az európai hírszerző szolgálatok felismerték az együttműködés értékét és a Moszad terrorizmus elleni küzdelemhez való hozzájárulásának fontosságát. A Berne Club-on keresztül áramló hírszerzési információkat, különösen a Moszadtól, létfontosságúnak tekintették a növekvő fenyegetés elhárításában.”

„Az 1970-es években a palesztin fegyveres csoportok robbantgattak, repülőgépeket raboltak el, nagykövetségeket ostromoltak és európaiakat öltek. Sok európai kormánynak jelentősen fokoznia kellett a játékát a palesztin terroristagyanúsokkal szemben.”

„Másodszor, egyes országok egyszerűen egyetérthettek Izrael megközelítésével. Egyes európai tisztviselők számára a terroristák megölése, mielőtt lecsaphattak volna, legitim – bár bíróságon kívüli – politikának tűnt.”

„Harmadszor, az együttműködést teljesen titokban lehetett tartani. Ez lehetővé tette az európai kormányok számára, hogy hivatalosan elítéljék Izrael cselekedeteit, miközben csendben ápolták a biztonsági kapcsolatokat a Moszaddal. Ha a könyvem „Isten haragja hadművelet: Az európai hírszerzés titkos története és a Moszad merényletkampánya”] az 1970-es években jelent volna meg, hatalmas botrányt kavart volna Európában. De a valóságban arra a következtetésre jutottam, hogy a Kilowatt csatornán semmi sem változott: a hírszerző ügynökségeknél minden a megszokott módon zajlott, még akkor is, ha a politikusok nyilvánosan felháborodtak.”

Az izraeli merénylőosztagok egyik korábbi tagja a múlt hónapban azt nyilatkozta a Guardiannek, hogy akkoriban sem ő, sem a többi tag nem tudhatta a célpontokat azonosító információk forrását, de ragaszkodott hozzá, hogy teljes mértékben biztos volt benne, hogy azok megbízhatóak.

Tavaly a Guardian ,,volt palesztin fegyvereseket” interjúvolt meg, akik azt mondták, „ők sem maradtak le” az úgynevezett „kísértetháborúban” a Moszad, valamint a Népfront és a Fekete Szeptember titkos hálózatai között. Palesztin fegyveres csoportok megöltek egy izraeli ügynököt Madridban, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek Brüsszelben.

Dr. Guttmann könyve egyenesen megkérdőjelezi a Moszadról, mint mindenható hírszerző ügynökségről alkotott közképet, jegyezte meg a Haaretz.

„Igen, abszolút” – mondta Guttman. „Ezenkívül kérdést vetek fel a Nili egység (a csapat, amely jelenleg az október 7-i támadásért felelősök felkutatásával van megbízva) által napjainkban végrehajtott célzott gyilkos műveletekkel kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy a Moszad az 1970-es években nagymértékben támaszkodott az európai hírszerző ügynökségekre műveletei végrehajtása során, felmerül bennem a kérdés, hogy vajon hasonló segítséget, vagy legalább hallgatólagos támogatást nyújtanak-e ma a régió vagy azon túli hírszerző ügynökségek.”

„Amikor a különböző államok szolgálatai közötti hírszerzési információk megosztásáról van szó, a felügyelet nagyon nehéz. A titkos nemzetközi kapcsolatok teljesen kívül esnek a politikusok, a parlamentek vagy a nyilvánosság látókörén. Még ma is rengeteg olyan információ kerül megosztásra, amelyről semmit sem tudunk” – mondta Guttmann.

A Haaretz szerint amikor arról kérdezték, hogyan jutott ilyen példátlan hozzáféréshez svájci levéltárakhoz, beleértve azokat az iratokat is, amelyek nemcsak svájci, hanem más nemzetek titkait is tartalmazták, Guttmann elismerte, hogy a válasz továbbra sem teljesen világos.

„Nagyon jó kérdés, de nem igazán tudom a választ. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a dokumentumokat a ‘Kilowatt bejövő’ és a ‘Kilowatt kimenő’ címkék alatt archiválták. A Kilowatt természetesen a Berne Club által használt titkosított telekommunikációs csatorna kódszava volt, de ezt csak hírszerző szakemberek tudhatták.”

„Lehetséges, hogy a hozzáférés megadásáért felelős levéltáros nem tudta, hogy a ‘Kilowatt’ egy érzékeny, többoldalú hírszerzési megosztó hálózatra utal, és hogy a fájlok sokkal többet tartalmaznak, mint pusztán svájci feljegyzéseket.”

The post A titkos hálózat, amely segített a München utáni „Isten haragja” hadműveletben a Moszadnak first appeared on Új Kelet Live.