ujkeletlive

A gázai offenzíva intenzitásának növelése, a túszok miatti aggodalom, és a Jeruzsálemet sem kímélő, várható húti rakétázások mellett avagy ellenére az elkövetkező néhány nap az írókról és az írás ünnepéről fog szólni.

A könyvkiállítás helyett az utóbbi években megrendezésre kerülő Nemzetközi Írófesztiválnak és a Könyvfórum rendezvényeinek, illetve a Jeruzsálem-díj átadó ünnepségének a Miskenot Sa’ananim negyed ad otthont május 18-20 között.

A szervezők az idei, immár 13. alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon Európa felé fordítják tekintetünket, nemcsak irodalmi inspiráció forrásként, hanem olyan arénaként is, amelyben az író társadalomban betöltött szerepéről gondolkodhatunk.

Emellett, a panelbeszélgetéseken olyan aktuális témák is napirendre kerülnek, miszerint az irodalom lehet-e érdemi változás kiváltója, illetve az írók és filozófusok segíthetnek-e a közbeszéd alakításában, és a társadalmi átalakulás vezetésében.

A fesztivált hivatalosan megnyitó különleges meghívott vendég Bernard-Henri Lévy francia filozófus és író, az eseményt „az izraeli kultúra vitalitása, és ellenállóképessége ragyogó példájának nevezte a mély szomorúság és kihívás idején, hozzátéve – „még a háború és az 1948 óta tartó konfliktus ellenére is Izrael tovább alkot, és kultúrával gazdagítja a világot. Ez csak egyike a cionizmus megnyilvánulásainak, és örömmel tölt el.”

A neves filozófussal a megnyitón kívül a szervezők által biztosított panelbeszélgetésen is lehet találkozni és kérdezni, többek között legújabb könyvével kapcsolatban. Az „Izrael egyedül” a zsidó állam Szimchát Tóra-i támadásokat követően tapasztalható növekvő nemzetközi elszigeteltségével foglalkozik, a filozófiai elemzés központi témája az antiszemitizmus globális növekedése Izrael megítélésével összefüggésben, háttérben a válságból hasznot húzó Irán és Oroszország, valamint a radikális iszlamista csoportok. Ugyanakkor Lévy a témát tágabb értelemben érintő összefüggésekre is reflektál, mint a cionizmus, illetve az identitás értelmezése a jelenkori zsidó államban, nem utolsósorban a túszok helyzete a tűzszüneti tárgyalások árnyékában.

A korábban közel egy hetes  könyvkiállításként működő, világszerte számos országot, és írót vonzó rendezvény csúcspontja a Jeruzsálem-díj. Izrael a rangos irodalmi elismerést 1963 óta, – két évente, a szabadságról, társadalmi és politikai környezetről sajátos stílusban, különleges interpretációban publikáló jelöltek közül kiválasztott írónak ajánlja.

A korábbi nyertesek között olyan neves, akár Nobel-díjas alkotók látogattak Jeruzsálembe, mint Luis Borges, Simone de Beauvoir, Graham Greene, Susan Sontag és Artur Miller, avagy a közelmúltban Murakami Haruki és Ian McEwan.

A Jeruzsálem-díjról hivatott bizottság döntését majdnem az utolsó percig titokban tartják, ezért is nagy várakozás előzi meg nyilvános közzétételét. Az elmúlt évek zavaros politikai háttere majd az október hetedikei támadások után elkezdődött háború miatt három év kihagyás után még inkább felértékelődik a várva várt írófesztivál újjáéledése, hasonlóképpen a díjazottal való személyes találkozás és beszélgetés lehetősége.

Az utolsó, még a könyvkiállítás keretében elismert, norvég Proustként emlegetett Karl Ove Knausgaard 2017-ben vette át az elismerést, az alábbi üzenettel:

A korábbi díjazottak listája olyan, mint egy katalógus azokról az írókról, akiket csodálok, akik inspiráltak, és akiktől tanultam. Jeruzsálem egy olyan város, amely talán a leginkább átalakító,  és legmeghatározóbb szövegeknek ad otthont, amelyeket ismerünk. Norvégiában nőttem fel, egy olyan országban, amely Közel-kelethez képest földrajzilag, politikailag és kulturálisan egy teljesen más világ. Azonban az 1970-es évekbeli iskolai éveim alatt ennek a régiónak a történetei központi jelentőségűek voltak.

Az osztályteremben három térkép volt: Norvégiáé, a világé, és egy a bibliai Izraelé. Ugyanolyan közeli és ismerős volt számunkra a Szináj, a Kármel, Jerikó, a Galileai-tenger és a Holt-tenger, mint a minket környező táj. A bibliai történetek pedig ugyanolyan fontosak voltak számunkra, mint a saját történelmünk, – tette hozzá.

Ezt követően az elmúlt nyolc évben az izraeli kulturális rendezvényeket beárnyékolta, és meglehetősen korlátozta a Covid-válság, majd az október hetedikei Hamász támadásokkal egyidejűleg elkezdődött háború. Knausgaard után – sajnos sokkal visszafogottabb keretek között Joyce Carol Oates, majd Julian Barnes tette gazdagabbá a díjazottak sorát, mígnem három év szünet után Jeruzsálem és az írás népe végre ismét otthont adhat a könyv és az alkotók ünnepének.

Hosszú volt a zsidó állam útja Bertrand Russell, az 1963-as első, és az idei díjazott Michel Houellebecq izraeli látogatása között.

A zseniális matematikus, emellett Nobel-díjjal is jutalmazott filozófus Russell, akit nem sokkal jeruzsálemi elismerése előtt egy hétre még be is börtönöztek amiért éhségsztrájkot szervezett a vietnámi háború ellen, akkoriban nem titkoltan az Egyesült Államokat háborús bűnök elkövetésével vádolta.

Elsőként, az egyén társadalmi szabadságáért járó Jeruzsálemi Díjjal 1963-ban kitüntetett Russell, fáradhatatlan béke aktivistaként a zsidó állammal szemben is kritikát fogalmazott meg. Matematikusként, és filozófusoként megfogalmazott tézisei máig visszhangra találnak szakmai körökben, ahogyan az egyik legismertebb vallási dogmákkal szembeni, elhíresült teáskanna elmélete.

„Ha azt állítanám, hogy a Föld és a Mars között van egy kínai teáskanna, amely elliptikus pályán kering a Nap körül, senki sem tudná cáfolni az állításomat, feltéve, hogy gondosan hozzáteszem, hogy a teáskanna túl kicsi ahhoz, hogy még a legerősebb távcsöveinkkel is észlelhető legyen. De ha ezután azt mondanám, hogy mivel az állításomat nem lehet megcáfolni, az emberi értelem részéről tűrhetetlen elbizakodottság kételkedni benne, joggal gondolnák, hogy ostobaságokat beszélek. Ha azonban egy ilyen teáskanna létezését ősi könyvek megerősítenék, szent igazságként tanítanák minden vasárnap, és már az iskolában belenevelnék a gyerekekbe, akkor annak, aki kételkedik a létezésében, a különcség bélyegét kellene viselnie, és egy felvilágosult korban a pszichiáter, egy korábbi időszakban pedig az inkvizítor figyelmére számíthatna.”

Hatvan év múltán, szintén a vallással – konkrétan a muszlim nyugati terjedésével szemben megfogalmazott kritikája alapján a jelenkor egyik legkiválóbb, ugyanakkor legellentmondásosabb írójaként számon tartott Houellebecq izraeli elismerése, különösképpen időzítése, nem véletlen.

„A világ középtermetű,” – vezeti be Lanzarote kisregényét rövid összefoglalójaként irodalmi radikalizmusának, az emberi létezés alapvető erkölcsi értékeit, különösképpen a szabadsághoz való alapvető jogait a maga módján egyedülállóan, szarkasztikus-borúlátón megelevenítő író.

A díj odaítéléséről döntő bizottság szerint Houellebecq „a 19. századi schopenhaueri pesszimizmust vitte be a kortárs közbeszédbe, miközben rendkívül érzékeny módon fogékony maradt az emberi boldogság lehetőségére. Valójában kivételes érzékkel rendelkezik az emberi boldogság, mind egyéni, mind kollektív – sőt, utópisztikus – lehetősége iránt. Ebben az értelemben humanistának nevezhető.”

Terjedelmes írói munkásságának felsorolása helyett, a teljesség igénye nélkül talán a leginkább megosztó és legtöbb morális vitát kiváltó Behódolásról néhány gondolat. A zsűri részéről is megjegyzett erős képzelőerő, ami lehetővé teszi a jelenlegi valóságba helyezett alternatív világon keresztüli, az egyén szabadsága alapvető jogáért szavát felemelő szerző morális kritikája talán ebben a regényében fogalmazódik meg a legerőteljesebben. A Behódolás egyelőre fiktív világában ugyanis a vallás nem riogat, ellenkezőleg mézesmadzagként hívogatóan mindenre megoldás, és ezért  olyan félelemkeltő.

Pedig nem különösebben nehéz meghatározni, mitől olyan egyedi az irodalom, a szemünk láttára pusztuló Nyugat egyik legfőbb művészete…”

A Goncourt-díjas Houellebecq neve összefonódik a Charlie Hebdo szatirikus lap ellen tíz évvel ezelőtt elkövetett terrortámadással. Barátja, és egyben kritikusa, aki a tragédia napján megjelenő szám címlapján új regényét ábrázolta, sajnos nem élte túl a vérengzést, mint ahogyan a Behódolás aznapra tervezett megjelenését sem érhette meg. Az akkori sötét események hátterében a könyv telitalálat volt.

A regény hasonló hangnemben és sötét jövőt ábrázolva íródott, mint A csúcson 2001-ben megjelent könyve. A kiégett irodalmár François egy alternatív jövőben, 2022-ben a szocialisták és a centralisták segítségével hatalomra jutott muszlim elnök rezsimjének hasonló célpontjává válik, mint a körülötte lévő értelmiségiek mindannyian.

És az elhalványuló izraeli szál…

A végső behódolás előtt sodródó regény főszereplőjének egyetlen esélye lenne, a szerelem. Ebben reménykedünk a sorok olvasása közben, de az ország iszlámba süllyedő hajója elől Miriam szüleivel a menekülés útját választja Tel-Avivba. Búcsúzáskor a lány hívó tekintetére, inkább megadva magát sorsának azt válaszolja – „számomra nincs Izrael.”

Szerencsére, mára már bebizonyosodott, hogy mindez csak a fikció alternatív világában történhetett meg, és ami a legfontosabb Houellebecq [François] számára a zsidó állam nagyon is létezik. A fesztivál előtt már napokkal korábban megérkezett Izraelbe, első útja a Szimchát Tóra-i támadások célpontja, a Gáza melletti övezet pusztítás és öldöklés sújtotta közösségei. A felvétel szerint, az egyébként agronómus végzettségű író szemmel láthatóan jól érzi magát a Beéri kibucban, és ízlik neki a helyi egyszerű étel mellé élvezettel kóstolt helyi bor, amely a terrortámadásban meggyilkolt Dror és Jonat Or emlékét őrzi.

„A modern társadalomban az egyéni szabadság kérdése kulcsfontosságú téma, amely vörös fonálként húzódik végig munkásságán. Egyrészt az extrém liberalizmus egyik legfontosabb kritikusa. Ebben az értelemben a kollektív identitásoktól (nemzetiség, vallás, osztály, ideológia, jellegzetes kultúra) megfosztott egyén a 20. század végén és a 21. század elején teljesen elszigetelten találja magát egy üzleti érdekeknek alárendelt, versenyalapú társadalomban. A szélsőséges liberalizmus kritikája figyelmet érdemel. Másrészt ugyanezen kritika, amelyet – különösen pályafutásának első tizenöt évében (amikor az még kisebbségi álláspont volt) – hangoztatott, ragyogó példája volt, ahogyan az egyén képes szembefordulni azon társadalom és a kultúra uralkodó nézeteivel, amelyben él; és ahogy az egyén társadalom elemző képessége felszabadíthatja őt a társadalmi dogmák és gyakorlatok bilincseiből, egyben hozzájárulva mások felszabadításához.

A kortárs irodalom kiemelkedő, bátor és morális hangjáért Michel Houellebecqnek ítéljük oda a 2025-ös Jeruzsálem Irodalmi Díjat,” – áll a bizottság indoklásában.

Miskenot Sa’ananim – meghívott vendégek

Az Európai Unióval a kortárs európai irodalom izraeli népszerűsítése érdekében együttműködve a Nemzetközi Írófesztiválon számos egyedülálló értelmezést képviselő íróval találkozhatnak az érdeklődők, köztük az említett Houellebecq és Lévy mellett  Szántó T Gábor, Salom Auslander, Piam Pailey, Maxim Biller, Ariana Harwicz, Volker Weidermann és Mikołaj Łoziński.

Emellett, a rendezvény számos izraeli irodalmi szerzőnek is otthont ad, köztük Jáel Neemann, Jaara Sehorin, Maya Tevet Dayan, Dorit Rabinyan, Lihi Lapid, Alma Zohar, Merav Roth, Chaya Gilboa, Bacol Serlui, és Noa Jedlin.

„Ez nem Magyarország„

A fesztivál és a Könyvfórum meghívott vendége Szántó T Gábor, aki május 20-án Nadav Halperinnel beszélget zsidó identitásról, és a mai magyarországi helyzetben alkotó írók helyzetéről. A fél nyolctól kezdődő panelbeszélgetésre még lehet jegyet venni.

Szántó T Gábor immár sokadik alkalommal visszatérő vendége az Írófesztiválnak, Izraelbe azonban nem vendégként érkezett, hanem hazatért.

Korábbi Jeruzsálemi Könyvkiállításon a kafkai szabadság-interpretáció szívesen látott téma, ezért nagy valószínűséggel Murakami Haruki Kafka a tengerparton című regénye is közrejátszott 2009-ben a szerző irodalmi munkásságát elismerő Jeruzsálem-Díj odaítélésének. 

Kafka írásainak visszatérő sejtelmes motívuma: a szereplők útnak indulnak, de sosem érnek célba, Murakamit követően Szántó T Gábor Kafka macskái regénye pótolta az érzést a jeruzsálemi fórumokon és író-olvasó találkozókon.

A vészkorszak traumáját feldolgozni képtelen író önreflexiója összefonódik Kafka „másik életével.” Fikció és álom nyomán az útkeresés vég nélküli, bár nem céltalan. A szerelmek kudarca, a folytonos ismétlődés, az elbizonytalanodás és a menekülési vágy között a kiüresedett zsidóság elől az író  – ahogyan Kafka is, a cionizmusban próbál menedéket találni. Első olvasatra úgy tűnik, sikertelenül.

Hasonló, a vészkorszak által sújtott és generációkon át tovább örökített  identitáskeresés, valamint a diaszpóra zsidósága és Izrael közötti kapcsolat vagy inkább kötődés nem csak regényei, hanem látogatásain minden alkalommal sor kerített közvetlen író-olvasó találkozásai központi témája, ami miatt is népszerű Szántó az izraeli magyarok körében.

A jeruzsálemi meghívás hátterében számos nyelvre lefordított, díjakat és elismerő kritikákat kapott regényein kívül, a még nagyobb sikert aratott 1945 filmesített változata is minden bizonnyal szoba kerül a vasárnapi panelbeszélgetésen.

Vitathatatlan sikerei ellenére a Haaretz kérdésére, miszerint Magyarországon miért nem jár több vagy bármilyen támogatás egy ilyen nemzetközileg is elismert karriert figyelembe véve, Szántó azt válaszolta

Magyarországon bármiről írhatsz semmi gond nincs azzal, és annyira lehetsz külsőleg zsidó, amennyire csak akarsz, minden látható jelével együtt. A magyar sajtó szabad, és a könyvpiac is teljesen az, írj, amiről akarsz. Másrészt viszont nem fogsz díjat nyerni azért, ha a saját zsidó nézőpontodból írsz dolgokról.

A közönség, a nyilvános vita, a kultúra általánosságban manapság túlságosan nacionalista. A filmipar például az utóbbi években történelmi hősökről, a mitikus múltról, a magyar nemzeti témákról szóló művekre épülő új hullám szerint működik. Nagyon nehéz olyan történetekről filmeket készíteni, amelyek nem ilyenek. Egy könyv és forgatókönyv, amit két nem zsidó családról és a köztük lévő kapcsolatokról írtam az 1940-60-as években, még a kezdeti gyártási finanszírozást sem kapta meg.

Az aktuális illiberális politika térnyerését, hasonlóképpen az Európában nagy kihívást jelentő iszlám fundamentalizmus kérdését érintve, illetve saját biztonságát tekintve továbbá azt vallja:

Ez egy összetett helyzet. Közép-európai állampolgárként biztonságban vagyok. Magyarországon nincs muszlim bevándorlás, ami relatív biztonságot jelent a zsidók nyugat-európai helyzetéhez képest, ahol egyes helyek veszélyessé váltak számukra. Ami a személyes biztonságomat illeti – mivel nyíltan zsidó vagyok, zsidó jelvényeket viselek –, biztonságban vagyok. De kulturálisan? Kisebbségben vagyok. A történeteim, a nézőpontom, a véleményem kisebbségben van. Semmilyen módon nem a mainstream, és ebben az értelemben a peremén vagyok, és a mainstream politika és álláspontok miatt szenvedek.”

Majd tovább személyes vonatkozásban, „judaizmusom és a zsidó identitásom az olvasásból született,” – vallja, megemlítve a zsidók Soá utáni életéről és sorsáról [a kommunista országokban] szóló írások hiányát, mondván „olvastam Amosz Ozt és Bernard Malamudot, olvastam Basevis Singert és Philip Rotht. Az 1980-as évek végén ezek voltak a legmodernebb könyvek a zsidókról, a legrelevánsabbak számomra. De űr tátongott a kortárs történetekben, a második és harmadik generációs zsidókról szóló történetekben, a most élő zsidókról, akik kommunista diktatúrákban éltek, így a regényeimben és történeteimben főként a holokauszt utáni történetekről írtam.”

Végezetül, a jelenlegi izraeli politikai ellentétekre hivatkozva, megjegyezi, miszerint az országban manapság zajló heves és súlyos, nehéz és fájdalmas ideológiai vita folyik. Az ilyen helyzetben nehéz és néha ijesztő írónak lenni. „Mindig is úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy egy dologért vagyok felelős, és ez a dolog az igazság. Hogy elmondjam az igazságot, ahogyan én látom, anélkül, hogy bármilyen politikai táborhoz tartoznék,” – teszi hozzá, majd elismerte, hogy a politikai hovatartozásnak káros hatása van az alkotói képzelőerőre, megjegyezve, hogy bizonyos politikai vagy erkölcsi helyzetekben egyértelműen ki kell állni.

Izrael egy összetett, többrétegű társadalom. Izrael nem homogén. Azért megyek Izraelbe, mert érzelmi kötődésem van ehhez a helyhez, az emberekhez és a földhöz, és számomra nem kérdés, hogy odamegyek-e vagy sem.”

Könyveit 10 nyelvre fordították le,  közöttük a legnépszerűbbek az említett 1945 és Kafka macskáin kívül, az erdélyi román-magyar családban nevelkedő zenész fiú felnőtté válását a hidegháború és a Securitate árnyékában bemutató Európa szimfónia, valamint a zongorista-zeneszerző Gonda János drámai életútjának emléket állító Jazzprofesszor.

Visszatérve az új utakat kereső szabadság-interpretációra, regényei héber fordítására várva Szántó T Gábor egy újabb Kafka-fikcióval lepi meg olvasóit.

Az egyelőre magyarul megjelenő új kötet, az előző Kafka macskái folytatása. Könyve prágai bemutatóján megjelenő főhőst a nemzetbiztonsági szolgálat figyelmezteti várhatóan feszültséget kiváltó könyve bemutatása körüli veszélyekre, amelyben arra a kérdésre keresi a választ, amennyiben Franz Kafkát valóban megszöktették, és nem temették el 1924-ben, akkor ki fekszik a sírjában?

A Jeruzsálem-díjas Houllebecq-hez hasonlóan Szántó alternatív, valóság – fikció között lebegtetett, és bár nem céltalan, de általában nehezen járható utakon vezérelve az olvasót, keresi a választ napjaink társadalmi problémáira.

The post Jeruzsálem-díjas Houellebecq, az írófesztivál magyar vendége Szántó T. Gábor first appeared on Új Kelet Live.