SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Mitől lettem ennyire gyanús – vajon nem gyanús ez, hogy csak úgy gyanús lettem – és ez az ellentmondás senkinek nem okozott fejtörést
Mitől lettem ennyire gyanús – vajon nem gyanús ez, hogy csak úgy gyanús lettem – és ez az ellentmondás senkinek nem okozott fejtörést
Amíg tehetem nem hagyom annyiba, hogy minden ok nélkül , alaptalan indokkal kezdeményezett intézkedéskor két miskolci önkormányzati rendész durván rám támadt kezeimet hátrabilincselték és a földre vittek ahol kizsebeltek. Szaknyelven kifejezve indokolatlanul ruházati átvizsgálásban részesültem. Ezt követően, másnapra két felbujtott rágalmazóval fegyveres támadással gyanúsítottak meg. Végül egy éves börtönbüntetést kaptam, amelyet két évre felfüggesztettek. Ezzel egyidőben minden ezzel kapcsolatos joghátrány alól mentesítettek.
Történt mindez 2017 novemberében, s azóta folyamatosan küzdök a teljes felmentésemért mivel annak idején azonnal tudomásomra jutott, egy volt rendőr elárulta, hogy egy fontos ember utasítására a rendőrségnek be kellett védeni a támadóimat.Az akkori kapitányságvezető sohasem tagadta és ugyanezt az információt másokkal is megosztotta. Így aztán érthető, hogy a tanúimat máig sem hallgatták meg. Bármennyiszer kértem azt a választ kaptam, hogy már mindent levizsgáltak és ha ismét fellebbezek csak az irattárat gazdagítom. Kiegészítésül a városi kapitányságon zajló nyomozás lezárása óta egyetlen feljelentésemre sem reagáltak, nem intézkedtek és minden protokoll szerint kötelező szembesítést megtagadtak.
Csupán az ügyészség bennfentesei figyelmeztettek négyszemközt , mennyire hálátlan vagyok. Hiszen, ha ők is elhiszik, hogy hetven esztendősen tényleg bárkire is fegyveresen rátámadtam akkor a vádirat végén minimum 5 esztendős letöltendő börtönt javasolnak. Nyugodjak meg, engedjem el, de kikerülhetetlen volt a minimális büntetés kiszabása.
Gyenge vigasz és nehezen emésztem meg, hogy egy uniós jogállamban mindez megtörténhet. Ha nem velem esik meg nem hiszem el.
Ha figyelmesen átböngészik itt az igazoltatáshoz kérő telefonos segítségkéréskor egyetlen szó sem hangzik el fegyveres támadásról. Ez már a mentegetésük céljából készült hazugság amihez szükség volt két felbujtott tanúra, Soltész Krisztinára és Petróczy Attilára akik motiváltan kaphatók voltak erre az aljasságra.
Petróczy Attila aki felsült a törvényszéki tárgyaláson és kizárták a tanúskodásbó.
A történtek óta valamennyi az ügyemmel kapcsolatos iratot többször átolvastam magam és ügyvédekkel akik nem sok jóval biztatnak. Hiába volt három per újra felvételi indítvány az ügyészség valamennyit nem éppen sportszerűen elkaszálta. Így aztán most is a következő felülvizsgálatra gyúrok jogász barátaimmal. E közben akadt a szemem elé az aznap kelt esetlap.
Ez írásban és hangfelvételen rögzítette, Tóth Tamás rendész pontosan 13 óra 48 perckor riasztja a bevetési csoportot, első bejelentése szerint – lásd az irományt – a hívó a posta elé kér segítséget igazoltatáshoz.
Az eset és adatlap száma 779 452. Ez szerepel Búzásné Faragó Edit volt vizsgáló nyomozati cselekményt vezető naplójában. Ugyanitt a két rendész egybehangzó vallomása – az első kérésre minden iratomat készségesen, teljes együttműködéssel átadtam.
Ha a két rendész Szabó Krisztián és Tóth Tamás igazat mond, hogy simán ment az intézkedés, minden ellenállás nélkül átadtam az igazolványaimat akkor felmerül a kérdés vajon milyen újabb igazoltatáshoz kér rendőri támogatást egy idős emberhez. Milyen rendőr, nyomozó az akiben ez a rejtély nem fogalmazódik meg és eszébe sem jut a több mint egy évig tartó vizsgálat során rákérdezni. Milyen ügyész az akiben ez az ellentmondást jelző kétely nem merül fel. Egyértelmű, Búzásné Faragó Edit a bebörtönzésemre kapott parancsot és aligha merte volna megkérdőjelezni a felettesi ukázt.
S , most hogy ismét elolvastam ugyanezen az esetlapon az olvasható, a rendészek intézkedésének oka, minősítése: gyanús jármű/ gyanús személy.
A kiérkező helyszínelő a húsz esztendős kék színű Suzuki Vagon orrán lefotózták a nagy polgárőrségi matricát. Nehéz feltételezni, hogy ez lehetett gyanús a rendészeknek. Ha nem ez akkor vajon én lehettem az. Ám ennyi idő elteltével feloldhatnák a titkosítást és elárulhatnák mitől is voltam gyanús a szemükben. Nagyon érdekelne, hogy az egyszerű kék Vogelé nadrágom vagy a rövid barna kiskabátom okozhatott e bennük különös gyanúra okot adó jelenség.
Mivel a vizsgálatot vezető rendőrnő az esemény helyszínén három napig kutatott tanúk után és egyet sem talált olyat , aki ellenem szólt volna bármit felhívta a rendészet igazgatóját és tőle rendelt két felbujtott rágalmazót.
Ami ebben az aspektusban nem egyszerűen törvénytelen , bűnpártolásra való felhívás hanem hivatali hatalommal való visszaélés.
Így aztán jómagam mint hivatalosan gyanús személy alaposan gyanúsítom azt a vizsgálót, aki három nap alatt sem képes kiszúrni, hogy a postával szemközti mélygarázs külső kamerája végig rögzítette az intézkedésnek álcázott megtámadásomat. Nekem első látásra sikerült. Sőt azt is, hogy a hamis rágalmazóim közül az egyik semmit nem láthatott hiszen nyomon követhető mikor érkezik a párjával a posta elé kezében a nagy csomagokkal.
Jóval a földre kerülésem után, s ezt az élettársa aki négy éven át elmulasztotta a mentőkörülmény feltárását nekem első szóra felfedte. Ám hiába a rendőrség megmakacsolta magát a hivatalos vallomás megtétele után sem hajlandóak a szembesítésre.
Búzásné aki hivatali hatalmával visszaélve megrendelte a felbujtott tanúkat és félrevezette a nyomozást
Tehát, ha valakinek még mindig kétsége volna a történtek körül és nem gyanús számára, hogy engem a gyanússágom okán csak úgy letámadhatnak és megnyomoríthatnak akkor az a személy nekem is gyanús. Egyébként a debreceni ügyészség szerint mindent átvizsgáltak , meghallgatásom és szembesítések nélkül és szerintük minden rendben van.
A Teremtő mentsen meg mindenkit az ilyen elfogult és részrehajló nyomozástól.
Kárpát-medencei pálinka-, párlat- és sós sütemény verseny 2017. március 18-án szombaton 9 órától a Diósgyőri várban Csatolmányok IV. Miskolci Pálinkamustra Linkajánló Diósgyőri vár...
Bajnai meggondolta magát – valaki szembesíthette a valódi közvélemény kutatással – azzal a statisztikával, amelyet nem ő színezett ki. Gordon békülne Fletóval. Mesterházi...
A vállalat legújabb reklámkampányában megtévesztő módon mutatja be az állattartás körülményeit, amit többek között állatjogi és vegán szervezetek is kifogásolnak. "Farmjainkon a csirkéink...
Elhunyt Prof. Dr. Szepesi József vasdiplomás olajmérnök, egyetemi tanár, apa, nagyapa, és dédapa. Rokonai, kollégái és tanítványai feleségével, Derényi Mártával együtt kísérik végső...
Még az éjszaka megjött Szegedi László jegyzete, ötlete – keressük meg az első szerelmünket. Fiatalember, bohó és ötletgyáros. Tudni kell róla, hogy nagyapja...
A „Professzor” Ebben az esztendőben ünnepelték Miskolcon a Szent Anna plébániatemplom felszentelésének 200. évfordulóját. A képviselőtestület és a plébános, Gubala Róbert c. apát...
Nemzetközi kapcsolatok szakon végzett a Közgazdaságtudományi Egyetemen, pályafutását a Külügyminisztériumban kezdte. Madridban követségi titkárként, majd 1992-től Barcelonában főkonzulként teljesített külszolgálatot. A Porsche Hungaria...
A Program támogatója Fintor Zsolt – Fintor Duguláselhárítás Specialista .Az egyéni vállalkozás mára nagy céggé nőtte ki magát. Úgy döntettek, hogy a...
2023. 07. 18., k – 06:59 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy miskolci asszony megtalálásához. A Miskolci Rendőrkapitányság...
Egyik reggel felsétáltam a spielbergi hegyre, a morva főváros közepén emelkedő várba – börtönt nézni. A várat akkoriban kaszárnyának használták, s a nevezetes...
A minap nem először és remélhetően még sokszor írok édesanyámról, aki túl a 95 esztendőn megérhette a róla szóló könyv megjelenését. Mostani állapotában...
Miskolc önkormányzata rövidfilm pályázatot hirdet, melynek keretében a helyi lakosoktól várnak jó minőségű videókat a város vonzó és turistacsalogató helyszíneiről. ...
Örömmel láttam viszont ezt az írásomat dr. Répássy Róbert ügyvéd úr honlapján. Számomra megtiszteltetés, hogy a honlapján fő helyen szerepel ez a könyvrészlet....
Mintha valami hasonló meglepetés zajlott volna le a nagyvilágban. Mintha valaki vagy valakik olyan szélesre tárták volna a nagykaput a menekültek előtt ,...
Sokáig laktam a miskolci Lottóházban az Arany János utcában. Pontosan 1987 májusáig.Az ablakunk erre a felvonulási területre nézett. Javában folyt előttünk az Arany...
Index.hu Szerző: Bereznay István • Tegnap 16:01 A General SZVR nevű orosz Telegram-oldal arról számolt be hétfő reggel, hogy az orosz elnök rosszul lett vasárnap,...
A Máltai Szeretetszolgálat aktivistái adományokat gyűjtöttek a Spár áruházakban. Dr. Csiba Gábor a megyei kórház főigazgatója mellett a miskolci nemzeti színház művészei is...