



Újabb nyilvános egyeztetést tart Miskolc MJV Önkormányzata az Andor utca forgalmi rendjének szabályozásával kapcsolatban a környéken élők, civilek, önkormányzati képviselők, valamint...
Jut eszembe egy szakállas vicc, az asszony új ruhát akar. A kedves férje – minek hiszen ott van a menyasszonyi göncöd, az is...
Kínában járva megértettem, hogy az ázsiaiak nem csak Európa gyengülését látják mindabban, amit a Brexit referendum szimbolizál, hanem az Egyesült Államok világhatalmi jelentőségének...
Tehát húsz esztendeje lehetett, hogy letették az első miskolci plaza alapkövét. Mivel ott voltam úgy emlékszem, mint ha ma lett volna. Ott csoportosultunk...
Még a héten megkezdődik a Salkaházi támogatások kifizetése, a csaknem 29 000 jogosult nagy része november közepéig megkapja majd a támogatás összegét, körülbelül 5000...
Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Ki ne ismerné ezt a kiszólást. Ezt csak azért mondom, mert a világ csaknem...
Elkötelezett vagyok Miskolc mellett, az itt élők mellett és a leendő polgármester mellett is, ha az nem harcolni akar ellenem, és nem mellbe...
Ugyanilyen borongós , szemerkélő esős idő volt 1973. szeptember 25.-én. Hat hónapos udvarlás után ezen a napon vettem el az első mennyasszonyomat. A...
Amikor Zorkijjal szelfiztünk. ...
Beszélgetés Prof. Kaptay György akadémikussal, a Miskolci Akadémiai Bizottság elnökével a MAB illemkódexéről (MKSZ): Január utolsó napjaiban került fel a MAB honlapjára az...
2021. 10. 20., sze – 11:44 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányságra látogattak egy helyi középiskola diákjai. A Miskolci Szakképzési Centrum Szemere...
Mintha ma lett volna. Őt esztendeje ünnepeltük a mobil telefónia kezdetének huszadik évfordulóját Budapesten a Vörösmarty téri rendezvényházban. S már is a huszonötödiknél...
Elmarad a miniszter elnökjelöltek vitája. Logikus, annyian vannak, hogy a jelenleg regnáló nem képes kiválasztani a valódi ellenfelét. Vannak egy szekérre valóan. A...
2024. november 28, csütörtök Összesen 37 májkrémet vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A teszt során 13 terméknél állapítottak...
Nem is olyan rossz ez a karanténos világ. Még arra is jó, hogy világmegváltó terveimet megvalósítsam. Sokat szerepeltem a képernyőn, de odáig nem...
Videón, ahogy letartóztattak három zuglói gyógyszertári dolgozót© Technológia: Index.hu Vesztegetés miatt nyomoznak egy zuglói patika három dolgozója ellen, a gyanú szerint ugyanis recept nélkül,...
Megtisztelő vendéget fogadtunk ma a Miskolci zsinagógában. Varga Judit igazságügyi miniszter asszony tett látogatást. A zsinagóga és a hitközség megtekintése után tárgyalásokat folytatott...
Tetszenek tudni, most úgy vagyok mint Móricka. Bármit rajzolnak elém, nekem mindenről csak az az egy valami jut eszembe. Félreértés ne essék, nem...

