Avi/ujkelet.live
A háború 610. napja: Miután négy katona elesett egy becsapdázott épületben történt robbanásban a dél-gázai Khan Juneszben, Effie Defrin dandártábornok, az izraeli hadsereg szóvivője tegnap este azt mondta, hogy néha „nincs más választás”, mint bemenni a gázai épületekbe, hogy átvizsgálják őket.
,,Néha nincs más választás, mint megvizsgálni egy alagút útvonalát” – mondta Defrin a sajtótájékoztatón feltett egyik kérdésre válaszolva. „Hogy ez bomba okozta sérülés nélkül történjen, különféle módszereket alkalmazunk. Kivizsgáljuk az esetet”.
Defrin szerint Ejal Zamir altábornagy helyzetértékelést tartott a Déli Parancsnokságnál a halálos incidensről. „Levonjuk a tanulságokat az esetből”.
A hadsereg közlése tegnap Gázaváros Szedzsaijja negyedében aknavetőgránát becsapódása következtében a 646. Ejtőernyős-dandár tartalékos katonája közepesen súlyos sérüléseket szenvedett. A harcost kórházba szállították, családját értesítették
A támadást követően a hadsereg evakuálási figyelmeztetést adott ki Gázaváros egy kis területére, bár ez egy olyan terület, amelynek evakuálását már korábban elrendelték.
Matan: Az elrabolt katona, Matan Angreszt családja a héten új bizonyítékokat hozott nyilvánosságra állapotáról egy általuk lefolytatott magánnyomozást követően. A családtagok azt állítják, hogy információkat titkoltak el előlük Matan egészségi állapotával kapcsolatban. Elmondásuk szerint, bár az elmúlt hónapokban különféle hírszerzési jelentéseket kaptak a biztonsági szervektől, nem közölték velük, hogy Matan állapota súlyos és odáig fajult, hogy áramütéssel kellett újraéleszteni, és hogy az életére leselkedő valós veszély miatt hozták ki az alagutakból.
A család által lefolytatott nyomozás során, amely magában foglalta a fogságból Izraelbe visszatért túszoktól származó információk összevetését is, világossá vált, hogy ezek az információk megvoltak – de nem a szokásos csatornákon keresztül jutottak el hozzájuk. A család szerint Matan megfelelt a Hamász humanitárius listájára való felvétel kritériumainak, de ezt a tényt nem közölték velük.
A hadsereg válasza: „Az Izraeli Védelmi Erők minden erőfeszítést megtesz a naprakész, megbízható és átlátható információk gyűjtése, valamint a túszok családjainak a lehető legnagyobb mértékben való továbbításuk érdekében. Az Izraeli Védelmi Erők nem rejt el információkat. Amint hiányosságokat fedeznek fel, a védelmi szervezet professzionálisan jár el, hogy a lehető legjobb módon továbbítsa az információkat és levonja a tanulságokat.”
Gáza: Zamir altábornagy tegnap helyzetértékelést tartott és harci terveket hagyott jóvá a Déli Parancsnokságon, jelentette a hadsereg.
Zamir leült a Déli Parancsnokság főnökével, Janiv Aszor vezérőrnaggyal, hogy felmérje a Gázában zajló harcokat, és jóváhagyja a „hadjárat folytatására vonatkozó hadműveleti terveket a Gázai övezetben”.
Segélyek: Az Axiosnak egy amerikai tisztviselő és egy közvetlen információkkal rendelkező forrás elmondta, hogy a Külügyminisztérium 500 millió dollárt különítene el az Egyesült Államok és Izrael által támogatott Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) finanszírozására, amely az elmúlt hetekben élelmiszert osztott a gázai palesztinoknak.
Ha az Egyesült Államok meglépi, akkor a szervezet legnagyobb adományozójává válik, és átveszi a működtetését. Külföldi kormányok finanszírozása nélkül a GHF nehezen fog működni az elkövetkező hónapokban. Izraeli tisztviselők becslése szerint a GHF-nek havi 100 millió dollárra van szüksége a Gázában történő segélyosztás folytatásához.
Egy amerikai tisztviselő azt nyilatkozta, hogy a GHF amerikai finanszírozását ellenző külügyminisztériumi tisztviselők aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Államok lesz felelős a segélyközpontok körüli jövőben bekövetkező tömeges áldozatokkal járó incidensekért.
- Azok, akik támogatják az elképzelést, ezzel szemben azt állítják, hogy az amerikai finanszírozás nagyobb amerikai képességet jelent a humanitárius helyzet javítására a terepen.
- Egy amerikai tisztviselő azt nyilatkozta, hogy a GHF finanszírozásának ötletét a Külügyminisztériumon belül is megvitatták munkacsoportok, és Marco Rubio külügyminisztert, valamint Trump elnököt, akiknek meg kell hozniuk ezt a döntést, még nem tájékoztatták róla.
- „Valószínűleg jövő héten fog megtörténni, és addig meglátjuk, hogy stabilizálódik-e a helyzet, és nem lesznek további incidensek, és akkor döntünk” – mondta az amerikai tisztviselő.
A GHF finanszírozását a vezető tisztségviselők és az izraeli kormány is titokban tartotta.
- Egy magas rangú izraeli tisztviselő azt nyilatkozta, hogy a GHF 100 millió dollárt biztosított a művelet elindításához. A pénz külföldi kormányoktól és magánszektorbeli adományozóktól származott, akik mind anonimitást kértek – mondta az izraeli tisztviselő.
- Az izraeli közszolgálati műsorszolgáltató, a KAN a héten arról számolt be, hogy az izraeli kormány több mint 200 millió dollárt adott a GHF-nek egy titkos, a védelmi minisztériumtól kapott forrásból, anélkül, hogy felfedte volna, hová kerül a pénz. A miniszterelnöki hivatal tagadta, hogy izraeli adófizetők pénzét juttatták volna a GHF-nek.
- Udi Levy, a Moszad gazdasági hírszerző egységének korábbi vezetője a múlt héten azt nyilatkozta az izraeli 12-es csatornának, hogy Katar és Törökország finanszírozza a GHF-et. A katari és a török kormány tagadta ezt. Az izraeli katonai cenzor azonban utasította a 12-es csatornát, hogy törölje az interjút a weboldaláról.
Irán: Donald Trump amerikai elnök tegnap Irán kapcsán kijelentette, hogy „nem fognak dúsítani. Ha dúsítanak, akkor másképp kell csinálnunk (katonai csapással). És én nem igazán akarom másképp csinálni, de nem lesz más választásunk. Nem lesz dúsítás.”
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Magyarázkodás, Matan családjának nyomozása és a GHF first appeared on Új Kelet Live.