SzántóGráf » Észak / Zsaruhírek » Jön a videósorozat – mi történt a posta előtt – az ügyészség ismét debrecenbe küldte a feljelentésemet, ahol szerintük már mindent levizsgáltak –barátaim beilleszteik majd a fotókat
Jön a videósorozat – mi történt a posta előtt – az ügyészség ismét debrecenbe küldte a feljelentésemet, ahol szerintük már mindent levizsgáltak –barátaim beilleszteik majd a fotókat
Rendészek a MINAP cimlapján 2017
Így kell rágalmazókat, közpénzen felbujtott tanúkat rendelni.A névtelen Soltész Edina a hazudós, akit a párja leleplezett. Máig sem görbült egyetlen hajaszála sem.Petróczy Attila a második névtelen felbujtott tanú akinek a vallomását kizárták a törvényszéken. Ha tudni szeretnék a vármegyén máig sem gyanúsították meg hamis tanúzással. Tóth Viktor alezredes szerint a tanúskodás törvényes kötelezettség. A fene sem tudja, milyen az a törvény amely a hamisan tanúskodókat védelmezi?Kisvárkonyi Csaba a bátrak bátra hatvan esztendősen ugrott először. Ám négy év kellett ahhoz, hogy nekem leleplezze ott volt amikor a párja elsétált a posta előtt, jóval a támadásom után.Ő a Búzásné Faragó Edit aki nem vette észre, hogy a szemközti mélygarázs külső kamerája felvette a rendészek intézkedését.
Parancsnok elvtárs, helyzet van. Egy külföldi rendszámú autó várakozik belépésre az egyes kapunál. A különös hírre teljesen lefagy a rendszer. A balatonaligai pártüdülő...
Mindenkit szeretettel várunk a csütörtöki jótékonysági hangversenyre. A belépés díjtalan, de adományokat elfogadunk a helyszínen, vagy átutalással. Ha nem tud részt venni a...
A Szerencsi Tankerületi Központ harmadik alkalommal rendezte meg Jótékonysági Gálaműsorát és Bálját 2018. december 1-én, Szerencsen. A gálát Szabó Árpád tankerületi igazgató nyitotta...
A Magyarországi Református Egyház borai 2019-ben az erdélyi Vass Attila 2018-as Pinot Girs fehérbora és a szekszárdi Mészáros Pál 2016-os Ohmerops Cuvée vörösbora...
Zsidó kéziratok és szertartási tárgyak címmel nyílt meg a kiállítás a Jeruzsálemi Izrael Múzeum anyagából a Herman Ottó Múzeumban ma este. Kiss Gábor...
2023. 06. 11., v – 19:27 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, kiscsécsi fiú eltűnése...
A lassan-lassan rügyeiket bontó fák és bokrok mellett a tavasz egyértelmű jeleként március végétől ismét útjukra indulnak a vonatok hazánk erdei vasútjain is....
Kovi, a korábbi felnőttfilmes rendező, nyolc év kihagyás után újra munkába áll. Sokan úgy gondolják, hogy a felnőttfilmeknek ma már nincs létjogosultságuk, sőt...
Naponta találkozom az interneten a kínai gyártmányú elektromos kisautókkal. Régóta kíváncsi lennék, hogy ezek a kétszemélyes lélekvesztők mire képesek, mennyibe fájnak és képesek...
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása 2024. július 13-án szombaton 15 órától július 14-én vasárnap 22 óráig lett volna érvényben, azonban a kamionstopot a...
A Népszabadság újjá alakulásának ötödik évfordulójára óriási ünnepséget – mondjuk bulit csaptak Óbudán egy kastélyban. Útlezárás, mágneskapu és minden ami egy ilyen protokolláris...
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeken 2021. december 24-én, pénteken a szombati napra vonatkozó parkolási...
Blikk-információ A futár szabálytalanul, a járdán közlekedett kerékpárjával / Fotó: Pexels A nő halála miatt nyomozás indult. A rendőrség is megerősítette az Észak Hírnök...