Nem ugribugri – telefonálni lehet fotózni viszont tilos – stratégiai építmény a nem mozgó mozgó lépcső

Kedvelem a miskolci Szinva parkot.  Már csak  a tágas és gazdag áruválasztékkal rendelkező Spár miatt is. Igaz időnként van egy kis tumultus, de már az önkiszolgáló pénztárnál is rutinosan fizetek.

A minap egy kicsit viszont  egy olyan apró inzultus ért, amelyet már most rá egy héttel kihevertem, lenyugodtam. Az első emeleti mosdóból – amely nagyon szuper és higénikus – lefelé rámentem a nem működő mozgólépcsőre. Fura volt egy álló, magasított szerkezeteken lefelé battyogni. Az aljánál megörökítettem – rossz szokásom szerint – a táblát, amelyen az olvasható, saját felelőségemre használhatom a mozgó, – pardon a   helyben parkoló lépcsősort. Gondoltam illusztrálom majd az észrevételemet.

És még el sem tettem a mobilomat,  amikor egy testes rendész hölgy admirálisokra emlékeztető egyenruhájában udvariasan  felszólított, azonnal, most előtte töröljem ki a fotókat. Ebből arra következtettem, hogy itt mindenkit megfigyelnek. Próbálta elmagyarázni, hogy itt tilos a fotózás, ez magánterület és ha nem hiszem olvassam el a házirendet. Igyekeztem megőrizni a higgadtságomat,  eszembe sem jutott nem létező pisztolyomat előrántani és harcba szállni,  e helyett megnyugtattam majd otthon kitörlöm, előtte viszont végig nyálazom a házirendet. Ugyanis a belépéskor nem tették elém, nem iratták alá velem, hogy elfogadom ezt  a szabálycunamit. Egyébként tudomásul vettem, ő itt fontos személy erre idomították, s csak a kötelességét teszi. Ezt várják el tőle.  Viszont azt is érzékeltem maga sem biztos a dolgában, hogy ezzel a kattintással valamilyen vandalizmust követtem el.

Észrevettem a hölgy határozatlanságát és igyekeztem elvegyülni, békésen a tömegben. Viszont láttam a rendészek amolyan elsőfokú riasztás kaphattak és mint a mérgezett egerek rohangáltak a standok között engem keresve. Azt hiszem a rendészhölgy nem valami jó személyleírást adott meg rólam. A lényeg, hogy becsületszóra mondom, többé ott nem fotózkodom, szelfiket sem készítek a pénztárosokkal és ha időm engedi kölcsönösen házirendet cserélünk a Szinva parkkal.

Felfelé még hagyján, jó nagyokat kell lépni. Le viszont a magas fokok bizonytalanná teszik a látogatókat. Tehát jogos, a saját felelősséggel való használatra való figyelmeztetés.

Az enyém sokkal megengedőbb, liberálisabb, a mi udvarunkban akár cseresznyézhet is,  aki amolyan idili természetfotókat készítene  a kertünkben.