Avi/ujkelet.live
A háború 641. napja: Az Izraeli Védelmi Erők kedden bejelentette, hogy július 1-jén a dél-gázai Khan Juneszben végrehajtott légicsapásban megölték a Hamász terroristáját, aki 2023. október 7-én a Magen kibuc közelében lévő benzinkút elleni támadást vezette.
A hadsereg szerint Taha Abu Ajadeh a Hamász elit Nukba egységének egyik szakasz parancsnoka volt. Terroristáival betört Izraelbe, és megtámadott egy benzinkutat Magen térségben.
Evakuálás: Az izraeli hadsereg új evakuálási figyelmeztetést adott ki a Khan Junesz térségében lévő palesztinok számára, tovább bővítve a no-go zónát.
„A térségben zajló terrorcselekmények miatt az Izraeli Védelmi Erők a manőverező csapataival és intenzív tűzerejével kiterjeszti a műveleteket az ön térségben” – írta Avichai Adraee ezredes, a hadsereg arab nyelvű szóvivője X-en.
A palesztinokat arra utasították, hogy távozzanak nyugat felé.
Vizsgálat: A hadsereg vizsgálata szerint három robbanószerkezetet robbantottak fel távirányítással egymás után tegnap este az észak-gázai Beit Hanunban, megölve öt katonát.
Az öt elesett katona mellett 14 másik megsebesült a támadásban, amely az izraeli határtól mintegy 1,5 kilométerre történt.
A hadsereg vizsgálata szerint a katonák többségét az első és a második bomba sebesítette meg, amelyeket gyorsan egymás után robbantottak fel. Az első bomba több katonát is eltalált, a segítségükre siető katonákat pedig a második bomba találta el.
Amikor a harmadik bombát felrobbantották, egy Hamász-terroristákból álló sejt könnyűfegyverekkel tüzet nyitott az izraeli csapatokra.
A hadsereg úgy véli, hogy a távirányítású detonátorokkal felszerelt bombákat a Hamász sejtje helyezte el az elmúlt 24 órában.
A támadást követően az izraeli hadsereg drónokat, helikoptereket és vadászgépeket küldött a térségbe, hogy megakadályozza a Hamász katonák elrablására irányuló kísérleteit. A hadsereg közlése szerint másfél órán belül az incidens véget ért.
A hadsereg úgy véli, hogy több tucat Hamász terrorista rejtőzik még Beit Hanunban, többnyire mélyen a föld alatt, a terrorszervezet alagútjaiban.
Az észak-gázai negyed elleni offenzíva célja, hogy megtisztítsa a terroristáktól.
A hadsereg „minden irányból” körülvette Beit Hanunt – jelentette be Effie Defrin dandártábornok, a hadsereg szóvivője esti sajtótájékoztatóján.
„Beit Hanun egy erőd, ahol még mindig több tucat terrorista tartózkodik. Még mindig sok földalatti alagút van, amit le kell rombolnunk”.
„Továbbra is támadni és tisztítani fogjuk a területet, hogy megszüntessük a Nyugat-Negev lakosaira leselkedő veszélyt” – mondta Defrin, megjegyezve, hogy Beit Hanun több határközösségre, köztük Szderotra és egy vasútvonalra néz.
Magyarázat: Jesiva diákjainak írt nyílt levelében Jichák Joszef volt szefárd főrabbi és a Sasz párt spirituális vezetője azt állította, hogy az öt katona halálát Gázában a diákok elégtelen Tóra-tanulmányozása okozhatta, és felszólította az ultraortodox közösséget, hogy „erősítsenek és erősödjenek a Tóra-tanulmányozásban”.
Joszef felhívása akkor hangzott el, amikor frakciója bojkottálja a kormányt, követelve, hogy a jesiva hallgatókat mentesítsék a katonai szolgálat alól.
Joszef a katonák halálát gyászolva, akik „életüket adták Izrael népéért”, azt mondta, hogy a Tórát követő közösség „köteles számot adni arról, hogy miért ért minket ez a baj, és ez talán nem más, mint a Tóra elhanyagolásának bűne”.
A tegnap este Gázában elesettek közül négyen az ultraortodox Netzach Jehuda zászlóalj tagjai voltak.
Tárgyalások: Madzsed Al-Anszari a katari külügyminisztérium szóvivője kedden azt nyilatkozta, hogy a Hamász és Izrael között folytatódnak a közvetett tárgyalások egy keretmegállapodás elérése érdekében. „A két fél közötti keretmegállapodás megkötésén dolgozunk, és megpróbáljuk megoldani a felek közötti vitás kérdéseket.”
A közvetítő országok a tűzszünet elérésének célját a gázai háború 60 napos tűzszünet részeként történő lezárásában látják. Anszari hangsúlyozta, hogy Iszrael Katz védelmi miniszter palesztinok kiutasításával/elköltöztetésével kapcsolatos kijelentései ellentétesek a nemzetközi joggal. Üdvözölte továbbá Steve Witkoff amerikai megbízott részvételét a tárgyalásokon, és megjegyezte, hogy jelenléte lendületet ad, hogy megállapodás szülessen.
Al-Anszari hozzátette: „Mindkét fél (a Hamász és Izrael) pozitívan részt vesz a tárgyalásokban, és a terepen zajló eszkaláció hatással van a közvetítésre.” Tisztázta, hogy a tárgyalások ,,a megállapodás eléréséig folytatódnak, és erre vonatkozóan nem határoztunk meg semmilyen menetrendet.”
,,Végső célunk ennek az abszurd háborúnak és a Gázai övezetben dúló humanitárius katasztrófának a leállítása.” A dokumentum, amiről beszélnek, egy tárgyalási keretrendszer, amelyben a felek a tárgyalások utolsó szakaszának megkezdése előtt megállapodnak. Al-Anszari tisztázta, hogy ,,ma konkrétan erről a fegyverszünetről beszélünk, a fegyverszünet körülményeiről és a biztosítékokról, amelyeket adhatunk annak érdekében, hogy a fegyverszünet pozitív eredményeket hozzon a háború befejezésének szintjén, de eddig a pillanatig nem a végleges formájában lévő megállapodásról beszélünk, hanem a szóban forgó fegyverszünetről és arról, hogy mit hozhat a válság és a humanitárius katasztrófa végleges megoldására irányuló tárgyalások megújításának keretében.”
A Katar-párti Al-Araby Al-Dzsadid újság forrásai szerint Witkoff várhatóan pénteken vagy szombaton érkezik Dohába. Előrelépés történt a humanitárius segélyek kérdésében.
A tárgyalásokban részt vevő palesztin források a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva:
- Egy új kérdés akadályozta a Hamász és Izrael között Dohában zajló tárgyalásokat, ez pedig a Rafahban létrehozni kívánt humanitárius város ötlete, amiről Katz beszélt tegnap.
- Ez a kérdés jelenleg akadályozza a dohai tárgyalások előrehaladását, a Hamász természetesen határozottan ellenzi az elképzelést.
- Másrészt ugyanezek a források azt is állítják, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben előrelépés történt a felek közötti megállapodásokban, ezek egyike a humanitárius segélyek elosztásának kérdése.
- Mint talán emlékeznek, a Hamász azt követelte, hogy a humanitárius segélymechanizmus térjen vissza a korábbi modellhez, amelyben a segélyeket az ENSZ-en keresztül osztották el, míg Izrael azt követeli, hogy a Gázai Humanitárius Alapítvány új elosztási mechanizmus továbbra is úgy működjön, ahogy jelenleg.
Tanúvallomás: Keith Siegel, aki idén szabadult a gázai fogságból kedden egy kneszet-bizottság előtt felszólalva megállapodásra sürgetett a Gázában fogva tartott összes túsz azonnali szabadon bocsátásáról, hangsúlyozva, hogy ,,minden perc kritikus”.
„Matan Angreszttel (a túszul ejtett katonával) voltam, aki október 7-én súlyosan megsebesült. Kérnünk és könyörögnünk kellett, hogy kimehessünk a mosdóba. Bántalmazást és erőszakot tapasztaltunk. Matan szintén az alagutakban volt, légzési nehézségekkel küzdött. Hogy életben tartsák, és felhasználhassák [foglyok szabadon engedésére], kihozták az alagútból.”
„Matan azért harcolt, hogy megvédje a kibucomat – és nekünk is azért kell harcolnunk, hogy hazahozzuk őt és mindenki mást” – mondta.
Libanon: Az izraeli légierő délután dróntámadást hajtott végre egy „kulcsfontosságú Hamász terrorista” ellen Libanon északi partvidéki városában, Tripoliban.
Tripoli meglehetősen szokatlan terület egy izraeli támadáshoz. Izrael szinte soha nem támadott ott a háború alatt, még a Hezbollah terrorszervezet elleni háború intenzív hónapjaiban sem. Ez egy szunnita régió Észak-Libanonban, messze Izrael területétől.
Igen-nem: Az egyik szíriai média azt állította, hogy Ahmed al-Sharaa szíriai elnök tegnap Abu Dhabiban találkozott az Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadóval. Források szerint ez nem az első ilyen találkozó volt.
Azonban Hanegbi vasárnap Washingtonha repült. Egy izraeli forrás szerint nem volt találkozó al-Saraa és Hanegbi között az Emírségekben. A Szíriai Információs Minisztérium egyik forrása szintén egyértelműen tagadta, hogy al-Saraa magas rangú izraeli tisztviselőkkel találkozott volna.
Mindeközben Damaszkuszban Donald Trumpot és al-Saraát ábrázoló hirdetőtáblát láttak, amelyen angol nyelvű felirat is szerepelt: „Az erős vezetők békét teremtenek. A szíriai nép köszöni nektek.”
Bojkott: Az ultraortodox pártok törvényhozási bojkottja második napjába lépett, arra kényszerítve a koalíciót, hogy levegye törvényjavaslatait a napirendről. A bojkott oka: a jesiva diákok katonai szolgálat alóli mentesítését célzó törvényjavaslat hiánya.
The post Likvidálások, vizsgálat, tárgyalások és a találkozó ami nem volt first appeared on Új Kelet Live.

