Hosszan tartó súlyos betegsége után 54 éves korában meghalt Schmuck Andor, egykori szocialista politikus, médiaszereplő. A rendőrorvos a helyszínen kizárta az idegenkezűséget.
Leírni is szörnyű. Az ismeretségünk a múlt századból ered. Azóta is rajta voltam a levelező listáján. Emlékezetem szerint a miskolci egyetemen úgy mutatták be mint Kiss Péter szocialista politikus jobbkezét. Később a munkaügyi miniszter kabinetfőnöke lett innentől már aligha voltam képes követni az életútját. Színes egyéniség volt. Sokáig hezitáltam, hogy elfogadjam e a meghívást arra az esküvőjére amelyet a budapesti vidámparkban rendezett. Állítólag nemcsak ropi és virsli volt, de eszméletvesztésig lehetett ingyen dodzsemezni. Majd egyszer csak jelezte, ő lett a magyar motorsport szövetség elnöke. Igazából el sem tudtam képzelni őt egy kétkerekűn. Trabanttal járhatott sokáig mert erről mg egy könyvet is írt, őrzöm a nekem dedikált példányát. Szívből szurkoltam neki, hogy sikerüljenek a politikusi ambícíói. Tetszett nekem a címképen látható reklám – egyszer mindenkinek el kell mennie.
Igen ingyen sör bármikor kapható de örök életet csak ígérgetni lehet. Egyszer mindannyiunknak el kell menni….
Camilla, cornwall-i hercegnő személyes jelenlétében szellentette el magát Joe Biden a glasgow-i klímacsúcs egyik előkelő rendezvényén, amely a beszámolók szerint oly hosszú, oly...
Egy kis pletyka. Autósoknak. Szóval a kiszivárgott információk szerint a mostani új traffipaxok tesztje során annyi hiányosság merült fel, hogy megfontolják a készülékek...
Újfajta módszerrel bővítette Miskolc a részvételi demokrácia eszközrendszerét: több hónapos előkészület után szeptember közepén egy hétvégén át tartott az első Közösségi Gyűlés, amely...
Magyar tudósok olyan új nanogyógyszert fejlesztettek, amely képes volt teljesen eltüntetni a daganatokat állatkísérletekben, mellékhatások nélkül. A felfedezés a rangos Molecular Cancer folyóiratban jelent meg, és...
Július 21-én nyílik meg a Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándokút első állomása, a Mádi Rabbiház. Az eseményt Lázár...
Az önzés , az irigység természetes ősi ösztön. Az állatok veleszületett tulajdonsága. Mégis meglepő , hogy a házi cicák mennyire békésen éldegélnek a...
Vajon mennyi új, megdöbbentő és a világról alkotott képűnket alapjaiban megrendítő információ, felfedezés befogadására vagyunk képesek. Már az is érdekes, hogy az utóbbi...
Szirmabesenyő és Miskolc határában hamarosan megújul a Mercedes szalon és szerviz. A minap arra járva egy kicsikét sóvárogva néztem végig az autócsodákat. Eszembe...
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 148. §-a alapján 2022. július 15. és 2022. augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak a...
Hosszú fagyos vasárnapunk volt. Jómagam immár másodszor vállaltam, hogy részt vállalok egy-egy körzet szavazószámláló bizottságában. Elnökhelyettesként. Mielőtt bárki megirigyelné, a posztomat elmondom, ez...
Ezelőtt nyolc évvel írta alá Felsőzsolca, és a szerbiai vajdaságban található Magyarkanizsa település a Testvérvárosi Alapokmányt. Az eltelt években rendszeresen részt vesznek a...
i Nyugat.hu 2021. január 08. 14:17 Hasonló ügy, mint ami novemberben Szombathelyen történt. November 23-án jelent meg cikkünk, amiben a szombathelyi kórház halottasházának...
Pehm József néven látta meg a napvilágot, nevét 1941-ben magyarosította szülőfaluja nyomán. 1915. június 12-én szentelték pappá, ezután a Vas vármegyei Felsőpatyon volt...
Ne már mindig a választással, a kampánnyal foglalkozzunk. Majd eldől, aminek el kell dőlnie. Most inkább üdvözöljük új hirdetőnket, Kozák Lászlót, a miskolci...
Hadd ismételjem önmagam. Örült ötletem támadt, szeptember elsején lenne ötven esztendős a Déli Hírlap, a város emblematikus újságja. Nem akárki, egy tanult ember...