Avi/ujkelet.live
A háború 668. napja: ,,Nem fogok hagyni olyan műveleteket, amelyek veszélyeztetnék a túszokat. A parancsnokok és a harcosok rám néznek, és azt kérdezik: ‘Hová vezet a háború?’ Olyan parancsokra van szükség, amelyek a háború céljait [a túszok szabadulása és a Hamász legyőzése] szolgálják” – mondta Ejal Zamir vezérkari főnök zárt ajtós megbeszéléseken a 13-as csatorna szerint.
A túszok, köztük Eviatar David és Rom Braszlavszki nehéz helyzete tovább élezi a dilemmát Izraelben. Miközben a Hamász terrorszervezet az „éhezési kampányból” merít erőt, sőt, továbbra is keményíti álláspontját a tárgyalásokon, az izraeli politikai és katonai kör közötti feszültség egyre nő. A fő kérdés: Meddig lehet elmélyíteni a szárazföldi műveletet a Gázai övezet középső részén – anélkül, hogy veszélyeztetnék a Gázában fogva tartott túszok életét?
Hogyan tovább: Az Izraeli Védelmi Erők azt javasolja, hogy folytassák a Gázai övezet mintegy 75%-ának irányítását, emellett célzott razziákat indítanak Gázaváros és a központi táborok ellen, amelyek továbbra is a Hamász ellenőrzése alatt álló sűrűn lakott területek, és ahol Izrael úgy véli, hogy túszokat tartanak fogva. A hadsereg szerint a cél az, hogy támadással tegyék világossá a Hamász számára, hogy az izraeli erők készek olyan helyekre is belépni, amelyekről azt gondolták, hogy nem mernek, de anélkül, hogy túl sok erőt küldenének a területre, csökkentve a katonák által vállalt kockázatot.
- A színfalak mögött az a felismerés uralkodik, hogy a haderő elfáradt.
- A legutóbbi műveletek súlyos áldozatokat követeltek, és a hadsereg a műveletek folytatásának módjait keresi, de célzottabban és pontosabban.
- Nem széleskörű manőverezés, hanem precíz akciók, heves tűz kíséretében, és különösen a túszok megsebesítésének a lehető legnagyobb mértékű elkerülése mellett.
Nincs döntés: A politikai kör még nem hozott döntést, de úgy tűnik, hogy a tendencia az, hogy Zamir vezérkari főnök és a védelmi szervezet magas rangú tagjai által vezetett vonalat követik.
- Tisztában vannak azzal, hogy nincsenek varázsmegoldások, az idő kritikus, és a túszok nagy veszélyben vannak, és az idejük egyszerűen fogy.
- Izrael ezzel párhuzamosan megpróbálja visszaszerezni a kezdeményezést a tárgyalásokon, de jelenleg a tárgyalások szinte teljesen elakadtak.
Demilitarizálás: A tárgyalások patthelyzetének hátterében az elmúlt napokban idézték egy palesztin forrás értékelését, aki közvetlen kapcsolatban van a Hamász terrorszervezet katari felső vezetésével. Elmondása szerint négyszemközt a Hamász részéről van egy bizonyos hajlandóság arra, hogy egy átfogó megállapodás részeként megvitassák az övezet demilitarizálását.
- A szándék a fokozatos leszerelés, amely több évig tart, és amelyet nemzetközi, főként amerikai garanciák kíséretében hajtanak végre, biztosítva, hogy Izrael ne használja ki a helyzetet újabb támadásra.
- Ugyanez a forrás hangsúlyozza, hogy nem csupán a rakétatüzek megállításáról van szó, hanem az alagútásás, a fegyvergyártás és a csempészet leállításáról is – ezek mind a Hamász harcának összetevői.
- Fontos leszögezni, hogy ez nem a terrorszervezet hivatalos álláspontja, hanem inkább a belső beszélgetésekből származó benyomás. Még ha van is szándék, ez egy nagyon hosszú időt igénylő folyamat, olyan megállapodásokkal és garanciákkal, amelyek jelenleg nincsenek a láthatáron.
Düh: Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap este a túszokról készült videókkal kapcsolatban a következőket nyilatkozta: ,,Láttam a horrorvideókat a drága fiúkról, ahogy egy földalatti börtönben sínylődnek. A Hamász szörnyei úgy éheztetik őket, ahogy a nácik éheztették a zsidókat. A Hamász nem akar alkut, a horrorpropagandán keresztül akar minket megtörni – de mi nem fogunk megtörni.”
A túszok csaladjainak fóruma kritizálta Netanjahut, mondván, hogy „pusztulásba vezeti Izraelt és a túszokat… 22 hónapja azt az illúziót kelti a közvéleményben, hogy katonai nyomás és intenzív harcok hazahozzák a túszokat. Még mielőtt egy átfogó megállapodás tervezetét megírták volna, már azt mondják nekünk, hogy nincs lehetőség megállapodásra.”
„Ki kell mondani az igazságot: a háború kiterjesztése veszélyezteti a túszok életét, akik már így is közvetlen életveszélyben vannak. Láttuk az alagutakban lévők hátborzongató képeit; nem fogják túlélni a pokol hosszú napjait. A harcok kiterjesztése, immár sokadik alkalommal is, az évszázad kudarcának garanciája. Nincs benne sem győzelem, sem feltámadás. Csak egyetlen út vezet a győzelemhez: az 50 túsz hazatérése, a háború vége, majd Izrael újjáépítése és feltámadása.”
A „Deep State”: Izrael hírszerző és biztonsági apparátusának legalább 18 volt vezetője, köztük a Moszad, a Sabak, a hadsereg és a rendőrség volt vezetői, közösen sürgették a kormányt, hogy állítsa le a háborút a Gázai övezetben. Ők azok a volt tisztviselők többek között, akiket Binjámin Netanjahu miniszterelnök és emberei a „deep state” részeként emlegetnek.
Ezek a magas rangú tisztviselők vezetik az Izraeli Biztonsági Parancsnokok (CIS) csoportját, amely ma már több mint 600 korábbi magas rangú biztonsági tisztviselőből áll.
A tegnap online közzétett videóban a csoport stratégiai és erkölcsi kudarcnak minősítette az offenzívát, mondván, hogy keveset ért el, miközben súlyos károkat okozott Izrael tekintélyében és identitásában.
„Ezek az emberek mindannyian kabinetüléseken ültek, belső körökben tevékenykedtek, részt vettek a legérzékenyebb döntéshozatali folyamatokban, a legkényesebbekben” – hallatszik a videó elején. „Együttesen több mint ezer éves tapasztalattal rendelkeznek a nemzetbiztonság és a diplomácia területén.”
„Kötelességünk kiállni és kimondani, amit ki kell mondanunk” – mondta Ami Ajalon, a Sabak korábbi igazgatója. „Ez a háború jogos háborúként kezdődött. Védelmi háború volt. De amint elértük az összes katonai célkitűzést, amint ragyogó katonai győzelmet arattunk minden ellenségünk felett, ez a háború megszűnt jogos háború lenni. Ez Izraelt biztonsága és identitása elvesztéséhez vezeti.”
Amosz Malka, a katonai hírszerzés korábbi vezetője szerint Izrael „jóval több mint egy évvel túl van azon a ponton, ahol elegendő műveleti eredménnyel lezárhatta volna a háborút”.
Nadav Argaman, a Sabak korábbi igazgatója: „Most többnyire a veszteségeinket ellensúlyozzuk.”
„A vereség szélén állunk” – mondta Tamir Pardo, a Moszad korábbi igazgatója.
„Amit a világ ma lát, az a mi kreálmányunk” – mondta a Gázai övezetben uralkodó humanitárius körülményekről, amelyeket a Hamász elleni hosszú hónapokig tartó háború okozott. „Egy olyan hazugság mögé bújunk, amelyet mi magunk kovácsoltunk. Ezt a hazugságot eladták az izraeli közvéleménynek, és a világ már régen megértette, hogy nem tükrözi a valós képet.”
„Vannak olyan pillanatok, amelyek fekete zászlóként jelennek meg, és amelyekben szilárdan kell állni, és azt kell mondani: Eddig, és ne tovább” – jelentette ki Mose Ja’alon volt vezérkari főnök. „Jelenleg egy olyan kormányunk van, amelyet a messiás hívő fanatikusok egy bizonyos, irracionális irányba húznak.”
„Ők egy kisebbség” – mondta Joram Cohen a Sabak volt vezetője –, „de a probléma az, hogy a kisebbség irányítja a politikát.”
Szerinte aki azt hiszi, hogy Izrael „elérhet minden terroristát, minden gödröt és minden fegyvert, és ugyanakkor hazahozhatja a túszokat”, csak fantáziálgat.
A biztonsági tisztviselők felszólították azokat, akik jelenleg az irodáikban dolgoznak, hogy foglaljanak állást a háború folytatása ellen.
„Bátran ki kell állniuk a miniszterelnök és a kabinet elé, és el kell mondaniuk a véleményüket… erről a háborúról és annak hiábavalóságáról” – mondta Nadav Argaman a Sabak volt vezetője. „Kötelességük megmondani, hogy mit tehetnek meg és mit nem, még akkor is, ha valaki nagyon akarja”.
Pardo, Ajalon és Matan Vilnai, az Izraeli Védelmi Erők korábbi helyettes vezetője vasárnap bejelentették, hogy levelet küldtek Donald Trump amerikai elnöknek, amelyben arra kérték, hogy kötelezze Netanjahu miniszterelnököt a háború befejezésére.
The post Vezérkari főnök: Nem engedek olyan műveleteket, melyek veszélyeztetik a túszokat first appeared on Új Kelet Live.

