
„Azt a k*rva…” – hangzott el az RTL Reggeli című műsorában a héten az egyik műsorvezető, Peller Mariann szájából.
Tamás napja van. Tamáskodtam egy kicsit – hogyan is köszöntsem akiket személyesen ismerek – alul kevés lenne a hely erre. Inkább itt kívánok...
Évente átlagosan 20 nő szül a tököli Büntetés-Végrehajtás Központi Kórházában, de csak egy részük kerülhet át Kecskemétre, ahol az ország egyetlen anya-gyermek körlete...
Ferenc pápa f.é. március 13-án egy bűnbánati szertartás keretében, Misericordiae Vultus (Az irgalmasság arca) című bullájával az irgalmasság rendkívüli szentévét hirdette meg, mely...
Akik már bebarangolták a nevezetes magyar kastélyokat, voltak Keszthelyen, Fertődön és még több más dunántúli úri épületben okvetlenül látogassanak el az újonnan megnyitott...
A diákok szolidaritási megmozdulást tartottak. ...
Na mit látok a Csabai kapu és a Lévay utca kereszteződésében. Lehet, hogy a kocsiból kattintott képen nem nagyon tűnik, fel de ott...
A Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában november 15-én, délután két órára zsúfolásig megtelt az őszi pompába öltöztetett aula a szereplő gyerekek hozzátartozóival, kedves...
Hamarosan kezdődik a szokásos Cinefest, a filmfesztivál Miskolcon – bemutatják Kerényi László legújabb alkotását – a Misa filmet. ...
Az NMHH Médiatanácsa e heti ülésén több jogsértés miatt is szankcionálta a kormányközeli kereskedelmi tévét és annak vezetőjét, ezenkívül eljárást indított a Metropol...
Olvasom – mert azt is szoktam – Dr. Hevesi Attila földrajz tudós a szakma kiválósága nem kapta meg a városnapi kitüntetést. Hiába terjesztették...
Hiteles és megkérdőjelezhetetlen vizsgálati eredmények láttak napvilágot az energiaitalokkal kapcsolatban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság 66 531 ember bevonásával átfogó vizsgálatot végzett a koffeinfogyasztás élelmiszerbiztonsági...
A legújabb termékekkel, élő szerszámbemutatókkal, exkluzív ajánlatokkal, nyereményekkel és ajándékokkal érkezik a Milwaukee Tour a Vasas Szerszám Központ elé április 20-án, szerdán (Támogatott...
Mielőtt közzéteszem az állítólagos bűncselekményt – rendőrségi szemszögből, eldicsekszem, a hetvenes években még a totál kapitalista nyugat Németországban vettem egy csodálatos gázpisztolyt. Abban...
A világ egyik legkülönösebb lokális konfliktusa zajlik Izrael és Palesztina között. A zsidó állam olajjal, árammal és vízzel meg minden egyéb alapvető létszükségleti...
Segédszerkesztőm, unokám Nagy Norbert komputer zseni válogatja ki a gráf képeit. Vágja, keni, de hiába mondtam neki, hogy Hruscsov kell, nem ismerte. Miért...
Időpont: 2022. szeptember 4., vasárnap 10-17 óraHelyszín: Budapest, Puskár Aréna Nyugati Park (14. kerület, Dózsa György út 5.) A Családi Mozgásfesztiválra a belépés...
A Marquard Médiától érkezik a HELL-hez Pantl Péter, aki február 16-tól a marketing igazgatói posztot tölti be. A HELL ENERGY Magyarország Kft. korábbi...
Kedves Olvasóim, Mélyen tisztelt Hirdetőim, Akik figyelmesebben böngészik a gráfot, talán tudják, ezt a portált még 2013 nyarán alapítottam. Azóta ha esik, ha...

