ujkeletlive

Szmotrich ismét elvesztette bizalmát

Binjámin Netanjahu miniszterelnök javaslatára a politikai kabinet múlt hét végén meghozott vitatott döntése a gázai övezet teljes megszállására, Ejál Zamir vezérkari főnök megerősítésének hiánya, és emellett számos, az ülésen jelenlévő tag – többek között Tzahi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadó, és David Barnea kémfőnök, egyet nem értésével szemben történt. A túszok, és a katonák életének veszélyeztetésén túl a legújabb verzió, az övezet megszállása/annektálása, illetve első körben Gáza városában többszöri kitelepítés következtében meghúzódó egy milliós lakosság délre való kiszorítása a védelmi és katonai ellenálláson túl, nemzetközi elutasítást is eredményezett, tovább apasztva Izrael, és végtelenségig húzódó gázai hadműveletének legitimitását.

A miniszterelnök és kabinetjének döntése, a márciustól négy hónapon át tartó korlátozás után a segélyek hirtelen nagy mennyiségű újraindítása révén tervezik az övezet izraeli katonai megszállásának legitimitását biztosítani. Emellett, a katonai vezetők fenntartásai, illetve a nemzetközi, és a hazai közvélemény nyomására Netanjahu egy finomított javaslatot fogadtatott el a péntek hajnalig húzódó maratoni kabinetülésen, érezhetően nyitva hagyva az ajtót egy bármilyen túsz-, és tűzszüneti megállapodás javára.

Számos korábbi hadművelettel szemben, amelyet a katonai és védelmi magas szintű vezetés ajánlása mellett indítottak el, a gázai övezet megszállása egyértelműen a miniszterelnök javaslata, – és annak ellenére, hogy radikális miniszterei, főleg Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir (Ocma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter nyomása áll a háttérben, a több fázisban történő kivitelezés szerinti övezet átvétele egyértelműen a miniszterelnök felelősségét vonja maga után.

Donald Trump elnök különmegbízottja Steve Witkoff, és Mohammed bin Abdul Rahman al-Thani katari miniszterelnök ibizai találkozóján új erővel elindított gázai háború befejezésére, és az összes túsz kiszabadítására irányuló tárgyalás megerősíti, miszerint az övezet megszállásának figyelmeztető terve mögött a Hamász tárgyalóasztalhoz, és a végső döntéshez való kényszerítése áll.

A bizonytalan kimenetelű hadművelet még el sem kezdődött, de Szmotrich máris úgy véli, hogy elvesztette bizalmát, és a miniszterelnök a bejelentett tervvel mindössze manőverezni, azaz időt nyerni akar.

A pénzügyminiszter felháborodáshoz leginkább az vezetett, hogy a pénteki kabinetülésen Netanjahu ellenállt azon követelésének, miszerint a miniszterek szavazzák meg a Gázai övezet teljes elfoglalását katonai közigazgatás bevezetésével.

„Még nem késő visszakozni. Jelentsd be, hogy nem lesz több félúton való megállás, olyan lépésre van szükség, amelynek vége a Hamász teljes megadása, és az összes túsz elengedése, vagy a terrorszervezet teljes megsemmisítése.”

„Eddig olyan döntéseket is támogattam, melyeket kevésbé kedveltem. Az egység fontossága miatt olyan lépések mögé is beálltam, melyeket véleményem szerint kevésbé volt helyes meghozni. A kormányban maradtam annak ellenére, hogy szörnyű döntések születtek, mint például gyilkos terroristák szabadon engedése, akiknek vér tapad a kezükhöz, vagy fájdalmas visszavonulások vérrel megszerzett területekről. Ezt addig tettem, amíg úgy láttam, hogy a cél a végső döntés, és a győzelem. Mostanra elvesztettem a bizalmamat abban, hogy a miniszterelnök képes, és akarja is a hadsereget odáig vezetni.”

„Miniszterelnök Úr, még nem késő visszavonulni. Hívd újra össze a kabinetet, és mondd ki félreérthetetlen módon, hogy nincs több megállás félúton. Nem lesz több részmegállapodás. Ezúttal egy világos, és egyértelmű lépésre van szükség a döntés és a győzelem érdekében, melynek végén a Hamász teljes megadása, és az összes túsz egy lépésben való visszaadása, vagy a szervezet teljes és végleges megsemmisítése áll. Nagy területek annektálása a Gázai övezetből, és a kapuk megnyitása az önkéntes kivándorlás előtt,” – közölte Szmotrich, bár a közösségi médiában közzétett vádjai mellett, azt is egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában lemondani tetemes hatalmáról a jelenlegi kormányban.

Eközben, a szombat kimenetele után  országszerte több tízezren vonultak az utcára tiltakozva Gáza megszállása ellen, átfogó megállapodást követelve az összes túsz kiszabadítása érdekében, miközben a fogvatartottak családjai általános sztrájkra szólítottak fel.

Az október hetedikei támadások során elhurcolt, és azóta is fogvatartott túszok hozzátartozóinak többségét képviselő Fórum nagyobb tüntetéseket szervezett Tel-Avivban, Jeruzsálemben, a déli Saar HaNegev kereszteződésnél, és Kirját Gatban, emellett országszerte számos más helyszínen tartottak felvonulásokat és gyűléseket.
 
Élénk piros zászló lobog a kormány döntése felett, amellyel feláldozzák szeretteinket. Kössenek átfogó túszmegállapodást, állítsák le a háborút, hozzák vissza szeretteinket – az idő fogytán,” – áll a Fórum tegnap esti közleményében.

A tüntetések központi helyszínén a tel-avivi Túszok Terén hozzátartozók, és a fogságból a túszalku megállapodásoknak köszönhetően szabadult egykori foglyok mondtak beszédet, a kormányt sürgős döntésre szólítva fel.

Az idén szombat este tartott Tu BeAv, a szeretet ünnepe jegyében felszólalt Saron Aloni Cunio, aki két lányával együtt az első túszalku keretében szabadult a fogságból, és akinek férje, David Cunió még mindig Gázában van.
 
Most, amikor az örök háborúpártiak mindannyiunkat egy szörnyű katasztrófa felé taszítanak, még csak nem is a túszokért teszik – nyíltan kimondják, hogy hajlandóak feláldozni a túszokat,” – mondta, bírálva a kormány döntését a harcok kiterjesztéséről és Gázaváros elfoglalásáról, majd hozzátette, hogy kislánya „azt kérdezi tőle, hogy vajon az apja már nem szereti őt, mert még mindig nem jött vissza Gázából.”

A másik felszólaló Elija Cohen, aki a februári túszalku keretében tért haza a Hamász fogságából: „ma Tu BeAv napja van, és én, Isten segítségével, itt állok a szerelmem mellett, miután 505 napig azt hittem, hogy meghalt a menedékhelyen, ahol együtt rejtőztünk.”

Megmenekültem, visszajöttem, és ő várt rám. Ma ünnepelhetnénk, de lehetetlen, amikor tudjuk, hogy vannak családok, akiknek nem adatott meg ez a lehetőség. Hogy még mindig vannak akik, nem tudhatják, hogy újra szerethnek-e,”  – mondta, majd hozzátette, hogy Eviatar David és Rom Braszlavszki sokkoló képei egyértelművé tették, hogy a túszokat éheztetik, és a kormány döntése Gázaváros elfoglalásáról további veszélyt jelent rájuk. 

Gáza megszállása kiborít. Tudom, mi történik a túszokkal, amikor felerősödnek a harcok,” – mondta, majd átfogó megállapodásra, a háború befejezésére, és az összes fogvatartott szabadon bocsátására szólított fel, mondván – „tudom, milyen visszatérni egy részleges megállapodás után. Minden nap bűntudattal élek, és nem kívánom senkinek, hogy átélje, milyen érzés testvért hagyni hátra.” 

A tel-avivi tüntetések a Kirja védelmi bázisnál folytatódtak, ahol a felszólalók olyan drasztikus lépéseket hangsúlyoztak, mint országos sztrájk, illetve a túszok védelme érdekében arra szólították fel a tartalékosokat, hogy tagadják meg a Gázai megszállásra irányuló szolgálatot.

Egy egész nemzet túszul esett a Hamásznak, és az izraeli kormánynak. Mit lehet tenni? Az országot teljesen le kell állítani, most,” – szólított fel Matan Zangauker túsz édesanyja, Einav.  

A fogvatartottak és elesett katonák családjai ma jelentik be követeléseiket, miközben tárgyalásokat folytatnak a szakszervezettel, és magánvállalatokkal az említett országos sztrájk érdekében, bár az országos szakszervezet vezetője Arnon Bar-David, aki a napokban egyezett meg Becalel Szmotrich-al a bérekről, nagy valószínűséggel nem fog engedni az ezirányú kéréseknek.

The post Szmotrich elvesztette a bizalmát Netanjahu iránt, de nem lép ki a kormányból, és szombat esti tüntetések first appeared on Új Kelet Live.