Avi/ujkelet.live

A háború 691. napja, tanúvallomás: Tal Soham, aki 505 nap után februárban szabadult a Hamász terrorszervezet fogságából, reggel a katonai rádióban mesélt az átélt borzalmakról.

„A mellettünk lévő szobában az őröknek hónapokra elég élelmük volt, amit a humanitárius segélyekből loptak el. Azt mondták, felülről kapták a parancsot, hogy éheztessenek minket.”


Hiány: A harcoshiány miatt az Izraeli Védelmi Erők csökkenti a tartalékos páncélos harcosok új tankokon való kiképzésének szakmai színvonalát, és 50%-kal lerövidíti a kiképzés időtartamát, jelentette a katonai rádió reggel.

A következő hetekben a 4. Tartalékos Páncélosdandár az ország egyik érzékeny határán más tankokkal fog felsorakozni, mint amelyeket az elmúlt években használt – a Merkava 3-mal a Merkava 4 helyett.

A dandár tisztjei azt állítják, hogy a harcosok átképzése az új-régi tankokra mindössze öt napra rövidült, ami meglehetősen rövid időszak, összehasonlítva más, általában több hétre elosztott átképzésekkel. A tisztek szerint egy ilyen rövid átképzés lehetővé teszi a dandár összes harcosánal az alapkiképzést a Merkava 3 tankokon, és mindegyikük ismerni fogja a tank kezelését – de nem biztos, hogy a harcosok kiképzése megtörténik a bonyolultabb vagy szokatlanabb harci helyzetek kezelésére is.

Egy magas rangú izraeli tiszt, akivel a rádió szakértői beszéltek, elismerte, hogy a kiképzési időt valóban mintegy 50%-kal lerövidítették, de szerinte minden harcos jó jártassági szintet ér el a tankon, és azok, akik nem felelnek meg az előírt szakmai színvonalnak, nem folytathatják, és nem vehetnek részt további kiképzésen: „Nem küldjük őket küldetésre, mielőtt tudnánk, hogy 100%-ig biztosak a dolgokban. A jártasság elég a harchoz – nem kell szakértői szintet elérni.” Azonban még a magas rangú tiszt is elismerte, hogy az Izraeli Védelmi Erők kompromisszumot köt a rövidebb kiképzési idővel, hogy megbirkózzon a harcoshiány és a tartalékos katonákra nehezedő terhek jelentette kihívásokkal.

„Ezt akarja az Izraeli Védelmi Erők a határokon? Ez nyugtalanító, a hadseregen belüli koordináció hiányának jelentős kifejeződése – ami valódi biztonsági következményeket von maga után” – mondták a 4. dandár tisztjei.

A lényeg – ez a történet egy újabb ár, amit az Izraeli Védelmi Erők fizet a soraikban lévő harcosok súlyos hiányáért – a szakmai színvonal csökkenéséért, hogy további erők harcolhassanak és bevethetők legyenek a határokon. Ebben az esetben is az Izraeli Védelmi Erők megoldásokat improvizál és manővereket egy nehéz valóságban, amelyben minden lehetőség rossz. Az egyetlen varázs megoldás: a hadsereg sorainak bővítése további harcosokkal.


Libanon: A Hezbollah terrorszervezethez közel álló libanoni Al-Akhbar újság arról számolt be szerdán, hogy a Hezbollah lefegyverzésére vonatkozó amerikai forgatókönyvek egyike az, hogy a bejrúti „Dél-Dahieht”, avagy a terrorszervezet fellegvárát, a palesztin menekülttáborokhoz hasonlóan kezeljék.

Ellenőrzőpontok felállítása a „Hezbollah fővárosának” bejáratánál, hogy alapos ellenőrzésnek vessék alá a belépőket és a kilépőket, szigorú korlátozások bevezetése az áruk és anyagok mozgatására, szigorúan megvizsgálva, honnan érkeznek a Dahiehbe bejutó dolgok és hová tartanak a Dahieht elhagyók, ellenőrizve a pénzek mozgását, valamint nyomon követve azok forrását és végső rendeltetését.

Az újság hangsúlyozza, hogy ezt a küldetést nem a libanoni hadseregnek, hanem egy külföldi arab biztonsági erőnek osztják ki.

Az újság arról is beszámolt, hogy az amerikaiak egy három kilométer mély pufferzóna létrehozását javasolták Izrael déli határán, amely otthonoktól és lakosoktól mentes lenne.

The post A túszok szándékos éheztetése, harcoshiány és Libanon first appeared on Új Kelet Live.