Avi/ujkelet.live
A háború 696. napja : Jó estét!
Gyász: A katonai rádió riportere szerint újabb öngyilkosságra került sor az Izraeli Védelmi Erőkben. A Golani Dandár katonáját, aki körülbelül másfél évvel ezelőtt vonult be az Izraeli Védelmi Erőkbe és a háború alatt Gázában harcolt, ma korábban holtan találták Észak-Izraelben.
Az esetet követően a katonai rendőrség nyomozást indított, és a megállapításokat továbbítják a katonai főügyésznek felülvizsgálatra.
Gáza: A Gázaváros elfoglalására vonatkozó tervet a kabinet csaknem egy hónapja hagyta jóvá, de a végrehajtása még nem történt meg. A Ynet hírportál szerint az éjszakába nyúló tegnapi kabinetülésen Ejal Zamir vezérkari főnök megpróbált óva inteni a terv végrehajtásától, mondván: „Katonai kormányzás felé tartotok, a tervetek oda vezet minket. Értsétek meg a jelentőségét.”
Joszi Fuchs kabinettitkár azt állította, hogy Zamir szavai helytelenek, a szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter pedig „a katonai kormány helyett az önkéntes bevándorlás ösztönzését” javasolta. A vezérkari főnök megismételte szavait: „Értsétek meg a jelentőségét”, mire a szélsőjobboldali Becalel Szmotrich pénzügyminiszter elutasítóan válaszolt: „Döntöttünk.” Majd Ben-Gvir is válaszolt Zamirnak: „Értettük.”
Zamir vezérkari főnök a következőket mondta a minisztereknek: „A Gázaváros elfoglalásáról szóló döntésetek a központi táborok elfoglalásához vezet, majd katonai kormányzás lesz, mert nem lesz más, aki felelősséget vállalhatna a lakosságért.”
Fuchs kabinettitkár erre azt mondta Zamirnak, hogy adminisztratív szempontból a meghozott döntés nem katonai kormányzat, és hivatalos vita sem folyt ilyenről.
További részletek a kabinetülésről itt.
Ha már háború: Az ultraortodoxok besorozása körüli harc közepette, ma egy századnyi ultraortodox csatlakozott a Hasmoneus Dandárhoz – a terv szerinti kettő helyett.
A harmadik reguláris század ma kezdte meg a kiképzést a Jordán-völgyben található haredi kiképzőbázison.
Ebben a szakaszban az új századba besorozottak száma mindössze 50 körül van, kevesebb, mint az előző ciklusokban (egyenként körülbelül 65 fő).
A hadsereg 120-130 ultraortodox toborzására készült fel, de sokan a közelmúltban kérték, hogy negvárhassák a következő toborzási ciklust.
A katonaság becslése szerint az ultraortodoxok számának a várakozásokhoz képesti csökkenése a besorozásukkal kapcsolatos társadalmi küzdelemnek köszönhető.
„Az ultraortodox társadalomban a szülőknek és a tanítóknak nagy befolyásuk van, és ami kívül történik, annak is van hatása. Az ultraortodox főáram diskurzusa egyre inkább hasonlít a [szélsőséges] Jeruzsálemi Frakció diskurzusához, és ez aggasztó” – nyilatkozták az ügyben érintett magas rangú tisztek.
Terrorelhárítás: A rendőrség reggel Jeruzsálemben elfogott egy palesztint, aki illegálisan tartózkodott az országban. Kihallgatása során kiderült, hogy azt tervezte, hogy ellopja egy katona fegyverét és terrortámadást hajt végre.
Jemen: A hútik újságjának ma reggeli címlapja: „Semmi sem fog megtörni minket”, „Izrael megnyitotta maga előtt a pokol kapuit”.
A hútik a nap folyamán azt állították, hogy rakétát lőttek ki egy izraeli tulajdonú tankerre a Vörös-tengeren. Az Irán által támogatott lázadók júliusban két tankert süllyesztettek el. Ma a libériai zászló alatt hajózó Scarlet Rayt vették célba, és közvetlen találatról számoltak be, bár jelentések ezt cáfolták. A szóban forgó hajó az Ambrey tengerbiztonsági vállalat szerint izraeli tulajdonban van.
Délután az izraeli hadsereg közölte, hogy elfogott egy Jemenből küldött drónt, mielőtt belépett volna az ország légterébe.
Izrael Csöppnyi Szerencse hadművelete következtében likvidált húti miniszterelnök és miniszterek temetésére ma került sor. Reggel ismerték el először a hútik, hogy a miniszterelnök mellett kilenc miniszter is meghalt és megnevezték őket.
A temetésen a tömeg a ,,Halál az Egyesült Államokra! Halál Izraelre!” szövegeket skandálta, átkozva a zsidókat és győzelmet kívanva az iszlámnak.
Muhammad Miftah húti megbízott miniszterelnök a Gázai övezet lakosainak üzenve kijelentette: „Nem vagytok egyedül, veletek vagyunk a vérünkkel, a lelkünkkel és mindennel, ami kedves nekünk, és szégyelljük magunkat Isten előtt, hogy végignézzük ezeket a bűncselekményeket, és nem osztozunk veletek egy csepp vérrel vagy mártírokkal.”
A temetési menet:
Libanon: Joseph Aoun libanoni elnök ma találkozott Nawaf Szalám miniszterelnökkel. A libanoni média beszámolói szerint a két fél megvitatta a pénteki kabinetülés előkészületeit, amelyen a libanoni hadsereg bemutatja a Hezbollah terrorszervezet lefegyverzésére vonatkozó tervét.
Libanon külügyminisztere mindeközben kijelentette: „Az Izraellel közös határokat már az 1948-as fegyverszüneti megállapodás óta húzzák”, és Libanonnak azokat közvetett tárgyalások útján, az ENSZ vagy az Egyesült Államok égisze alatt kell meghatároznia Izraellel. Hangsúlyozta, hogy Izrael azonnali kivonulása az öt dél-libanoni posztjáról, valamint az Izrael által fogva tartott libanoni foglyok szabadon bocsátása két fő feltételt jelent ahhoz, hogy más kérdésekben előrelépés történhessen.
Tisztázta, hogy a libanoni kormány előtt álló legnagyobb kihívás annak bizonyítása, hogy képes kiterjeszteni szuverenitását egész Libanonra, és ennek megvalósítása fordulópontot jelent majd az ország jövőjében. Megjegyezte, hogy a libanoni kormány sikere ebben a misszióban hatással lesz Libanonra, és következményekkel jár majd az egész régió stabilitására nézve.
Egyiptom: Ma kezdődött Egyiptomban az amerikai és egyiptomi hadseregek éves közös gyakorlata, a „Bright Star 2025”, amely szeptember 10-ig tart.
A gyakorlaton 14 országból és 30 megfigyelő országból 8000 katona vesz részt, és szárazföldi, tengeri és légi kiképzést is magában foglal. A gyakorlaton polgári rendőri erők, a Vöröskereszt és a NATO képviselői is jelen lesznek.
Politika: A főügyész hétfőn közölte Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszterrel, hogy a tiltakozáshoz való jog korlátozását célzó politikai dokumentumának nincs jogi alapja.
Galia Baharv-Miara főügyész hangsúlyozta, hogy a dokumentum közzététele a rendőfőkapitánnyal és a főügyészséggel folytatott megfelelő konzultációs folyamat nélkül „kirívó megsértését” jelentené azoknak az elveknek, amelyekben ő és Ben-Gvir megállapodtak a kinevezése elleni petíciók részeként, és amelyek a miniszteri tisztségének folytatásának feltételei voltak.
- A csütörtökön teljes terjedelmében közzétett új szabályozás megtiltaná az autópályák és főbb útvonalak, valamint a kórházakba, elszigetelt közösségekbe, sürgősségi útvonalakra és a Ben Gurion repülőtérre vezető utak eltorlaszolását célzó tüntetéseket.
- A tüntetőknek a városokon belüli utak lezárásához a rendőrség – amelyet Ben-Gvir felügyel – jóváhagyását is meg kellene szerezniük.
- A zsinagógák előtti tüntetéseket hasonlóképpen betiltanák azon az alapon, hogy azok akadályozzák a vallásszabadságot.
- A múlt hónapban Ben-Gvir kikérte Dani Levy rendőrfőkapitány véleményét a dokumentummal kapcsolatban. Válaszában Levy azt írta, hogy az utakat eltorlaszoló tüntetőkkel való bánásmódról a döntést a kerületi rendőrfőnökökre kell bízni.
- Levy kifogásolta Ben-Gvir arra vonatkozó javaslatát is, amely betiltaná a zsinagógák közelében tartott tüntetéseket, azzal érvelve, hogy a rendőrségnek minden tüntetést külön-külön kellene mérlegelnie.
Baharav-Miara továbbá hangsúlyozta, hogy ha Ben-Gvir fenyegetését betartva életbe lépteti a dokumentumot, azzal túllépné a rendőrségért felelős miniszterként betöltött hatáskörét.
Válaszul Ben-Gvir ragaszkodott ahhoz, hogy dokumentuma kötelező érvényű, és figyelmeztetett, hogy ha Baharav-Miara nem ad ki új álláspontot, az automatikusan hatályba lép.
„A törvény betűjén túlmutató gesztusként további 24 órát adok önnek, hogy érdemi és professzionális módon eleget tegyen a konzultációs kötelezettségének, és részletesen ismertesse álláspontját” – mondta.
The post Gázaváros ügye, öngyilkosság a hadseregben és a hútik drónja first appeared on Új Kelet Live.

