



Megvallom, kora gyerekkoromtól hallgattam a Szabad Európa Rádiót. Édesapám korai halála után megörököltem a nagy Orion rádiót, amelynek a skáláján már be volt...
2022. 02. 14., h – 16:27 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Minden lehetőség adott annak, aki a rendőri hivatást akarja választani Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is....
Feltűnt nekem, hogy egyetlen témában hirtelen megnőtt a portál iránti érdeklődés. A kocsonyafesztiválról szóló híreket órákon belül csaknem hatezren olvasták el. Ez...
ujkeletlive Túszalku – a Hamász kizárólag a saját, újraírt feltételeit fogadná el A Hamász elutasította a Kairóban ismertetett legutóbbi túszalku-javaslat minden egyes tételét....
Eltűnt neve: Szabó Béla Életkor: 60 éves Eltűnt: 2017.09.02. Lakhelye: Miskolc Utolsó ismert tartózkodási helye: Szirmabesenyő, Avia benzinkút Személyleírás: szemüveges , erős...
A 20 millió forint vissza nem térítendő támogatással megvalósult projekt célja a Mezőkövesdi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskolájának tanulást...
Megnyugtató, hogy felkészültünk az ukrán menekültek fogadására. Sőt ha szükséges befogadjuk az égési sérülteket, kezelésre. Remélem, hogy erre csak nem lesz szükség. Ami...
Csupa havas táj, szállingózó hópelyhekkel, háttérben egy rogyadozó mézeskalácsszerű házikó, jégvirágos ablakában pislákoló fényekkel. Mindezt egy girbe-gurba befagyott patakocska fonja körbe, amelyen...
A Vodafone és UPC közös történetének következő lépéseként változott a Vodafone Magyarország hosszú cégneve. A „Mobil” szó törlésével 2019. október 1-től a vállalat...
Avi/ujkelet.live A háború 207. napja, déli front: A 162. és a 98. hadosztály erői azon dolgoznak, hogy megerősítsék készenlétüket a Gázai övezetben folyó...
Mint a Vállalkozások Szakértője nap, mint nap ügyvezetőkkel találkozom, és azt tapasztalom, hogy hasonló dolgokat akarnak: stabil ügyfélkört, motivált munkatársakat, hatékonyabb marketinget, amivel...
Ma se volt könnyű napom. Tudom unják már, én is, de az az bizonyos parkolási ügyem még mindig nyújtózkodik, mint a rétes. Végül...
A délutáni szúnyokálást követően a nap fénypontja – amikor a kutyánk elvisz sétálni. Felszerszámozzuk, pórázs kakiszsák, telefon, mindent leellenőrzök, s indulnánk. Edison viszont...
Rendhagyó prevenciós programunk legújabb közvetítő közege a HUNGAROCELL zenekar Mezőkövesdről! Hungarocell: Ezt a számot tisztán írtuk, hallgassátok ti is tisztán! BAZ VMRFK: Tiszta...
ujkeletlive Politika Gallant elmondása szerint jelenlegi Kneszet-tagságát, de nem a további harcot adta fel Alig két hónappal a Binjámin Netanjahu miniszterelnök által bejelentett...
Iszlám kalifátust és rommá döntött Európát jósolt már a jövő évre az újkori Nostradamusként tisztelt bulgáriai látnok, aki húsz évvel ezelőtti halála előtt...
Avi/ujkelet.live A háború 333. napja, déli front: A Hamász terrorszervezet elit Nukba kommandósainak egyik parancsnokát, aki október 7-én a Netiv Haaszara elleni inváziót...
Új évaddal jelentkezik a gasztoreality a SuperTV2-n. ...
Rezső bácsi kitárazza a TT pisztolyát. Biztonságképpen kétszer is ránt egyet, a ravaszon majd kezembe vehetem a revolvert. Alig hét esztendősen. Egész este...

