
Ki gondolta volna, az idén is lesz sóletfesztivál.
Immár a harmadik.Amikor elsőre koppintottam le az ötletet nem hittem, hogy megismételhetjük. Nos, aki nem tudná, a zsidóság köreiben a sólet , csólent.
Aki az utóbbi formában nevezi ezt a tipikusan bipsi étket az leleplezi magát. Különben ez a fajta étel eredetileg füstölt libacombbal készült. Sőt drága Édesanyám receptje szerint volt benne kugli is – ez nem más mint libanyakba töltött libazsíros paprikás lisztes valami amelybe az ízéért csirkemájat szaggattak. A lényeg, holnap vasárnap 10 órától ismét dübörög a csólentos fesztivál a miskolci zsinagóga udvarán.
Okulva a korábbi hibákból előjegyzésbe is lehetett rendelni sóletot és flódnit is. Remélem az idén kevesebb lesz a sértődés, hogy valakinek nem jutott elegendő mindebből. Tehát holnap ha a Teremtő is úgy akarja ismét találkozunk. Előre mondom, ha elégedett lesz mondja el mindenkinek ha problémája volna súgja nekem meg ott.
Hátha segíthetek. A fontos, hogy az idén is tanuljunk a szervezési hibákból, hogy a negyedik alkalommal már minden flottul menjen.Ne feledjem köszönöm a támogatásokat, a MAZSIHISZ és a Mazsök segítségét és a színpadra lépők önzetlenségét. Most mondom lesz egy nagy adag klezmer muzsika és igyekszünk a dáridós hangulatot is megteremteni.
Ki ne hagyják.Közben telefonált valaki – jó ötlete támadt – legalább negyedévente szervezzük meg a sóletrendelési akciót – plusz flodnival műsor nélkül. Beszéljünk róla.



