A műemlékvédelem alatt álló épület kétszárnyú, büszke ajtajának üvege összetört. A darabjai szétszóródtak a járdán a Wesselényi utcában, közvetlenül a Dohány utcai zsinagógával szemben. A történelmi ablak pont úgy adta fel, ahogy Belső-Erzsébetváros lakóinak a politikusokba és hatóságokba vetett hite.
Hazafelé tartottam, amikor egy részeg férfi befordult a Wesselényi utcába, artikulálatlanul üvöltve valamit – talán spanyolul, nehéz megmondani. Az egyik épület bejárata előtt elhajította az addig kezében lévő sörösüveget, ami ezer darabra tört az úttesten. Nagy nehezen bejutott az épületbe, majd megpróbálta becsapni az ajtót, de az önbehúzó rendszer megakadályozta ebben. Ez még jobban feldühítette, és úgy döntött, az ajtón tölti ki haragját. Egy ütés csattant az üvegen, de az meg sem rezzent. Még egy ütés, de az ablak még mindig tartott. Majd két gyors, gyengébb ütés egymás után. Semmi eredmény. Aztán csend. Teltek a végtelennek tűnő másodpercek, majd hirtelen egy nagyobb lendülettel érkező, erősebb ütést mért az üvegre, ami ezúttal engedett.
Nem elsőre, nem is másodjára, de mindenki, aki látta besétálni a férfit az ajtón, tudta, hogy el fog jönni a pillanat, amikor nem tud tovább kitartani. A lakóknál is eljött ez a pillanat.
„Gyerünk, menjünk a rabbijaink után”
Szerda este, fél tíz. Két rabbi, Frölich Róbert és Szabó György a Király utcából indul útnak, hogy végigjárják azt a területet, amit már évek óta mindennap látnak, Belső-Erzsébetvárost, a bulinegyedet. Ez alkalommal azonban nem azért indultak el, hogy haza vagy éppen a zsinagógába sétáljanak, hanem azért, hogy megmutassák, milyen állapotok uralkodnak a kerület utcáin, és miért van szükség egy polgárőrség megalakítására.
Magad uram, ha képviselőd nincs
– mondja Szabó György.
Ez lett a mottójuk, miután belátták: senki más nem fog tenni a helyzetük javításáért. A kezdeményezés mögött azonban nem csak zsidók állnak – a jelentkezők között vallási hovatartozástól függetlenül sokan vannak, akiknek elegük lett a jelenlegi helyzetből. A rabbik felhívására kevesebb mint két nap alatt közel ötvenen jelentkeztek.
„Az emberek azt érzik, hogy itt laknak ebben a kerületben 30-40-50 vagy akár 70 éve, és egészen egyszerűen nincs kihez fordulniuk” – magyarázza Szabó György.
Amikor kikerült a Facebook-csoportba a polgárőrség ötlete, azonnal jöttek olyan kommentek, hogy »gyerünk, menjünk a rabbijaink után«, pedig nem is zsidók. Ez nem politikai hovatartozás kérdése, nem felekezeti kérdés, csak mi álltunk ennek az ügynek az élére
– teszi hozzá Frölich Róbert.
Két világ találkozása
A szerda a hét legcsendesebb estéje a VII. kerületben, de így is nagy a hangzavar, ahogy befordulunk a Kis Diófa utcába, és sorra jönnek el mellettünk a turistacsoportok. Majd elsétálunk egy kocsma mellett, ami előtt külföldiek isznak és dohányoznak.
Egyből két jogszabályt is megsértenek
– jegyzi meg az egyik rabbi, utalva arra, hogy elméletileg tilos lenne az utcán alkoholt fogyasztani, hiszen a vendéglátóhelynek nincs terasza, így közterületen iszogatnak az ott álldogálók, akik ráadásul a bejárat 5 méteres körzetén belül dohányoznak, ami szintén jogszabályba ütközik.
Itt egy pillanatra megállunk.
Félreértés ne essék, nem a szórakozás ellen vagyunk. Gyakran szokták a kocsmákat szidni, pedig az önkormányzat az, aki nem teszi a dolgát és nem tartatja be a szabályokat. Mi semmi mást nem akarunk, csak élni abban a kerületben, ahol megszülettünk
– jegyzi meg Frölich Róbert.
„Itt két síkon zajlik az élet. Folyik ez, amit most látsz az utcákon, de folyik itt egy másik élet is” – magyarázza Szabó György.
A rabbi kifejtette, hogy a vallási törvények szerint a vallásos zsidók nap mint nap tanulnak és tanítanak. Ebből fakadóan esténként, a munka után ők tanulnak, számukra ez a szórakozás. Így élnek három és fél ezer éve. Ez pedig nehezen összeegyeztethető azzal, ami az utcákon folyik.
Könnyű lenne azt mondani, hogy költözzenek el. Sokan, akik nem zsidók, így is tesznek, nem véletlen, hogy a kerület lakossága 17 ezer emberből 8500-ra csökkent. Ők azonban nem költözhetnek el, mivel a történelmük, vallásuk és az életükhöz szükséges infrastruktúra – legyen szó a zsinagógákról, a kóser éttermekről vagy a rituális fürdőkről – ide köti őket.
A történelmi emlékeket a turisták viszont csak a legritkább esetben tartják tiszteletben.
Levizelik a zsinagógát, leszarják az emlékhelyet, ahol 2200 zsidó sírja van, ahol a sarokkal szemben 27 zsidót géppuskáztak le a nyilasok egy délután alatt
– mondja felháborodva Szabó György, miközben továbbindulunk a Nagy Diófa utcába.
Budapest szégyene
A Nagy Diófa 10–12. szám alatt, a Pest Vármegyei Kormányhivatal épülete előtt, pontosabban annak lépcsőjén legalább négy hajléktalan alszik már most.
„Egy óra múlva még többen lesznek” – jósolja az egyik rabbi.
Sajnálom szerencsétleneket, számtalanszor szóltam Iványi Gábornak, hogy vigyék be őket, de hiába, egy idő után úgyis újra itt kötnek ki
– jegyzi meg Frölich Róbert, miközben felgyorsítjuk lépteinket a kellemetlen szagok miatt.
A Nagy Diófa utcában jelenleg felújítás zajlik, ami egyébként önmagában problémát jelent az építkezés mellett élőknek a szálló por és a lezárt út miatt, de egy ennél sokkal látványosabb és általános probléma csúcsosodik ki a kordonok mellett.
Magyarországon 2025-ben még mindig nincs egyértelmű KRESZ-szabályozás az elektromos rollerekre. Az új szabályozást 2025–2026-ra ígérik, de már évek óta halogatják.
Elméletileg tíz óra után nem működhetnek a rollerek a VII. kerületben, ráadásul ezek nem is rollerállomások
– mutat a rabbi a szanaszét heverő járművekre, amelyeket korábbi sofőrjeik azért szórtak itt szét, mert az építkezés miatt nem tudtak továbbhaladni a járművekkel.
„Itt van most éppen hét roller, ami ide van hányva, és nem történik vele semmi” – jegyzi meg az egyik rabbi, ahogy átlépkedünk a szétszórt járművek felett.
A Dohány utcánál elsétáltunk a rabbik által csak „Budapest szégyenének” nevezett Kazinczy utcához, ami elméletileg egy sétálóutca. Azért csak elméletileg, mert miközben beszélgettünk, az utca végénél keresztülhajtott rajta egy robogós, az utca közepén pedig egy autó parkolt. Amit látunk szerda este, az nem egyedi eset, a rabbik fotót is mutatnak arról, hogy egy autós minden tiltás ellenére keresztülhajt a sétálóutcán.
2025 júniusában a Kazinczy utca Rákóczi út és Dob utca közötti szakasza sétálóutcává vált Vitézy Dávid és a Podmaniczky Mozgalom 101 pontos programjának részeként. A szándék valószínűleg jó volt, de a végrehajtás már kevésbé. Az átalakítások a rabbik szerint együtt jártak azzal, hogy a parkolóhelyek 30 százaléka megszűnt, miközben a helyiek parkolási éves díja 2200 forintról 36 ezer forintra emelkedett.
A Rákóczi útra kivezető rövid, alig néhány méteres szakaszon még mindig ott van a jelzőlámpa, a behajtási tilalmat csak egy darab, nagyjából 30-szor 30 centiméteres kis tábla jelzi. A táblákkal egyébként sok helyen gond van, mert a részeg turisták előszeretettel forgatják meg és szedik ki a helyükről.
Senki sincs, aki megbüntesse őket
– teszik hozzá.
A Kazinczy „sétáló” utcában találkozunk a „kamuzöldítés” eredményeivel: elszáradt növények hordókban, lavórokban.
„Szegény növények jobb sorsot érdemelnének” – jegyzi meg az egyik rabbi. Ezek a növények, amelyek elméletileg örökzöldek, és a jég hátán is meg kellene élniük, itt elszáradnak, mert senki nem gondozza őket.
Szerencsétlenek addig érdekesek, amíg ideteszik őket nagy hangon
– mutat egy újabb haldokló bokorra Szabó György.
Ezt leginkább az példázza jól, hogy a környéken már hónapok óta ott van egy letört fa csonkja, de az égvilágon senkit sem érdekel.
A Kazinczy utcai ortodox templom látványa különösen fájdalmas.
Ez Magyarország egyetlen olyan zsinagógája, amelyiken a motívumok magyar népművészeti elemekkel vannak díszítve
– magyarázza a rabbi.
„Ennek az önkormányzatnak büszkének kellene lennie arra, hogy ilyen épületek vannak a területén” – teszi hozzá Frölich Róbert, majd megjegyzi, hogy ehelyett graffitikkel borított falak, mocsok és méltatlan környezet veszi körül.
Kukák, hajléktalanok, patkányok
A Síp utcán felsétálva a Dob utcába érkezünk, ahol a problémák minden formája egyszerre jelenik meg. A Dob utca Rumbach Sebestyén utca és Síp utca közötti része szintén teszt jelleggel „sétálóutca” lett, de itt is csak papíron.
Itt találkozunk a betiltott kocsmatúrák egyikével, egy zászlós magyar férfival, aki 15-20 fős külföldi csoportot vezet. Közben a taxikból ordít a zene, részegek ordibálnak az utcán, dílerek a feltűnést nem is kerülve munkálkodnak.
Ha pedig ez nem lenne elég, akkor erre jön még rá a köztisztaság kérdése, ugyanis a kerület lakói már délután kirakják a kukákat az utcára.
„Délután fél hatkor közkuka lesz belőle, de ez a kisebb baj. A nagyobb, hogy egy óra múlva pedig az összes szemét ki van borítva az utcán, mert jönnek a palack- és ételkeresők” – fogalmaz Szabó György, és valóban nem kell sokat várni, hogy találkozzunk is egy emberrel, aki feltúrta a közelünkben lévő kukát.
Ennél azonban még sokkal rosszabb a helyzet. A probléma ugyan az utcán kezdődik, de nem ott ér véget. A szemétkeresők bejutnak az épületekbe is.
A hajléktalanok bejönnek a házunkba, és a szeméttárolóban szétdobálják a szemetet
– meséli Szabó György, aki megemlítette már korábban, hogy van egy önvédelmi gázpisztolya.
Itt éri el a helyzet a teljes abszurditás csúcsát.
Délután háromkor nekem kell gázpisztollyal kizavarnom a hajléktalanokat a házunk udvaráról, a szemetesünket már kipakolták, és éppen ketten próbálták feltörni a biciklitárolót, majd agyonveréssel fenyegettek
– meséli.
„Sajnálom szerencsétleneket, de ezt a problémát nem nekem kellene megoldanom, hanem az államnak” – teszi hozzá a rabbi.
A szétszórt szemét pedig közegészségügyi kérdéseket is felvet. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy nemrégiben Frölich Róbert felesége elvitte sétálni a kutyájukat – egy nyolckilós keveréket –, amikor a kutya egy megtermett patkányt kergetett ki a kukák közül.
A pestisjárvány óta tudjuk, mire képes egy patkány
– jegyzi meg a rabbi.
Amikor ellopták a 400 dolláros kalapot
A túra utolsó állomása a Wesselényi utcában, az új rendőrőrs előtt volt.
Ez az új rendőrőrs egy héten két órát van nyitva
– mondja túlozva Frölich Róbert, majd közelebb lép megnézni a kiírást, hogy pontosan mikor érhetőek el a rendőrök.
Amíg ő a kihelyezett kis papírt olvassa, Szabó György megoszt egy ironikus történetet. Két héttel ezelőtt pont a körzeti megbízotti iroda előtt történt, hogy egy jeruzsálemi barátjuk fejéről elloptak egy 400 dolláros zsidó kalapot. Úgy látszik, az iroda jelenléte nem jelent elrettentő erőt.
„Minden második kedden öttől hatig, harmadik kedden öttől hatig, második szerdán öttől hatig” – olvassa fel hangosan a négy körzeti megbízott szolgálati időpontját Frölich Róbert.
És ha véletlenül engem minden második kedden hat óra három perckor késelnek meg, akkor mi van?
– teszi hozzá keserűen.
A túlturizmus
A rabbik szerint a problémák mögött egyetlen nagy ok húzódik: a túlturizmus. A kutatások is alátámasztják, hogy a bulinegyed az „alacsony költségvetésű partiturizmus” központja lett. A turisták keveset költenek, de annál több kárt hagynak maguk után. A zaj, a szemét, a prostitúció, a közbiztonsági problémák mind ehhez kapcsolódnak, de még az olyan aprónak tűnő dolgok is, mint hogy számtalan helyen találkoztunk kulcsosdobozokkal, annak ellenére, hogy ezek kihelyezése és használata január elseje óta tiltott.
Egy nagy közvécé lett ez a környék
– fogalmazza meg kevésbé tudományosan, de annál inkább közérthetően az egyik rabbi.
Szabó György kreatív megoldást talált az illegálisan az utcán pisilők ellen. Létezik egy hidrofób bevonat, egy olyan festék, ami visszaveri a folyadékot. Ő ezzel kenné be a történelmi házak tövét.
Aztán amikor a kedves kolléga levizeli a falat, akkor ugyanabban az ívben egyből vissza is kapja
– mondja mosolyogva. Azonban nem csak az utcán való vizelés a gond. A rabbik egyetlen számot mondanak: 37.
Egy szombat délelőtt tíz perc alatt, amíg a zsinagógához sétáltak, ennyi hányást számoltak össze a földön.
Zsoltárok mondása helyett hányásokat számolunk
– jegyzi meg az egyikük.
„Ha nem most, mikor?”
A rabbik hangsúlyozzák: nem az igényes szórakozás, hanem a szabálytalanság, a felelőtlenség és a közöny ellen lépnek fel. Az önkormányzat és a rendőrség helyett most a lakók szerveződnek.
Ha minden rendőr mellé odaáll egy polgárőr, az rögtön megduplázza az erőt az utcán
– mondják. A polgárőr egyenruhája, jelenléte önmagában visszatartó erő lehet.
Az indulás szeptemberre vagy októberre várható.
Volt egy nagy, bölcs rabbi, Hillél, aki azt mondta: Ha te nem állsz ki magadért, senki sem áll ki érted. Ha csak magadért állsz ki, milyen ember vagy? És ha nem most, mikor?
– idézi Frölich Róbert a túra végén.
Az est végére világossá válik: valami véget ért. A türelem. A hit abban, hogy majd valaki más megoldja. Most már mindenkinek magának kell cselekednie, aki itt szeretne élni – zsidónak és nem zsidónak egyaránt.
A két rabbi hazafelé indul a széttört üvegcserepek között. A mondat visszhangzik utánuk: „Magad uram, ha képviselőd nincs.”
