Avi/ujkelet.live
A háború 707. napja: A biztonsági vezetés egyre inkább úgy ítéli meg, hogy a kedden Dohában végrehajtott, magas rangú Hamász-tisztviselők likvidálására irányuló művelet kudarcot vallott, jelentette tegnap este a 12-es csatorna.
Egy izraeli forrás a csatornának elmondta, hogy talán egy vagy két magas rangú tisztviselőt likvidáltak, de úgy tűnik, hogy a célpontok többsége túlélte a támadást. „Továbbra is várjuk a végleges hírszerzési kép kirajzolódását, és reméljük, hogy talán sikerült likvidálni néhány magas rangú tisztviselőt” – mondta a forrás. „De ahogy telnek az órák, úgy tűnik, hogy a hadművelet célkitűzéseinek nagy részét nem sikerült elérni.” A kabinetminisztereket is arról tájékoztatták, hogy Izrael nem optimista a hadművelet eredményeit illetően.
A frissített izraeli értékelés szerint valóban az épületben voltak a magas rangú Hamász-tisztviselők. A zártkörű megbeszéléseken két lehetőség merült fel a hadművelet kudarcára: vagy nem megfelelő lőszert használtak, vagy a magas rangú tisztviselők átmentek az épület egy másik részébe a bombázás idején.
Szerdai jelentések szerint a Hamász vezetői elhagyták a tárgyalótermet, hogy megtartsák a déli imát. Iráni jelentések szerint a terrorszervezet vezetői a tárgyalóteremben hagyták mobiltelefonjaikat, ami félrevezette a hírszerző tisztviselőket, akik azt hitték, hogy a Hamász vezetése még mindig ott tartózkodik.
A támadást 12 rakétával és 15 vadászgéppel hajtották végre.
Szembe menve a többséggel: Egy izraeli magas rangú tisztviselő tegnap este, a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalások patthelyzetének árnyékában azt nyilatkozta a 13-as csatornának, hogy a katari támadás előzetes megbeszélésén jelen lévő biztonsági tisztviselők többsége úgy vélte, hogy a jelenlegi időzítés ,,a legkevésbé alkalmas.” Az izraeli tisztviselő szerint Binjámin Netanjahu miniszterelnöknek a megbeszélések során azt mondták, hogy a Hamász magas rangú tisztviselői azért találkoznak, hogy megvitassák az Izrael által kezdeményezett vázlatot, ezért ,,érdemes esélyt adni a tárgyalásoknak”.
,,A miniszterelnök úgy döntött, hogy nem fogadja el a szakmai szint 90%-ának álláspontját – beleértve a vezérkari főnököt, a Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét és a Moszad vezetőjét” -, akik tisztázták a következményeket.”
A KAN közszolgálati műsorszolgáltató tegnap felfedte, hogy egy közelmúltban tartott kabinetülésen a Moszad vezetője, David Barnea közölte véleményét a Hamász külhoni vezetésének likvidálásáról. Barnea szavai még Trump legújabb tervének bemutatása előtt hangzottak el, és akkor, amikor még nem folytak tárgyalások a túszok szabadon bocsátásáról.
,,Nem likvidálsz valakit, akivel tárgyalsz – bár most nincsenek tárgyalások” – mondta Barnea.
A héten, Trump új javaslatának fényében, a Moszad vezetője ellenezte a likvidálást Dohában. Barnea a vezérkari főnökkel és a Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjével együtt szükségesnek tartotta megvárni, amíg a tárgyalásokat kimeritik.
Az idővonal: Vasárnap Trump kiadta az „utolsó figyelmeztetést” a Hamász terrorszervezetnek, hogy fogadja el a megállapodást. Kijelentette, Izrael már elfogadta a javaslatot, annak ellenére, hogy az izraeli tisztviselők csak annyit mondtak, hogy „komolyan fontolgatják” azt.
A CNN ma arról számolt be, hogy Trumpék új tűzszüneti javaslatának fényében, amely véget vethetne a közel két éve tartó gázai háborúnak, Mohammed bin Abdulrahman Al-Thani katari emír hétfőn este találkozott a Hamász főtárgyalójával, Khalil Al-Hajjával annak érdekében, hogy fogadják el.
A megbeszélés este röviddel fél tíz előtt ért véget – állítja egy, a találkozó részleteit ismerő forrás –, de az igazi munka csak azt követően kezdődött. Miután Al-Hajja távozott, a katari tárgyalók telefonon beszéltek izraeli kollégáikkal, hogy tájékoztassák őket a kialakulóban lévő tűzszüneti erőfeszítésekről.
A katari és izraeli tárgyalócsoportok közötti telefonbeszélgetés hajnali 5 óráig tartott. A Hamász megígérte, hogy 12 órával később válaszol a katari tárgyalóknak.
,,Izraelnek más tervei voltak” – írta a CNN.
Egy izraeli tisztviselő szerint a művelet hétfőn előzetes jóváhagyást kapott. A Sabak belbiztonsági szolgálat értesülései szerint magas rangú Hamász-tisztviselők gyűltek össze Dohában, hogy megvitassák az Egyesült Államok által előterjesztett javaslatot.
A fő célpont al-Hajja volt. Izrael egy nappal elhalasztotta a műveletet az azonosítás megerősítése érdekében. A végső jóváhagyás mindössze néhány órával a csapás előtt érkezett.
Trumpék dühösek: A dohai művelet miatt az amerikai kormány elégedetlensége Netanjahu miniszterelnökkel kapcsolatban tovább mélyült, állította a Politico pénteken. Donald Trump elnökben és főtanácsadóiban felmerült, hogy Netanjahu, aki engedélyezte a csapást, és további fenyegetéseket is tett, a tárgyalásokat próbálta-e szabotálni – állította a Trump csapatához közel álló személy.
„Valahányszor előrelépést érnek el, úgy tűnik, lebombáz valakit” – mondta a személy. „Ezért annyira frusztráltak az elnök és tanácsadói Netanjahu miatt.”
Trump bírálta Katar, az Egyesült Államok szövetségese elleni csapást, és megígérte, hogy az nem fog újra megtörténni, miközben azt is mondta, hogy a Hamász vezetőinek megölése „nemes cél”.
„Ez volt a legkritikusabb nyilvános megfogalmazás, amit republikánus elnöktől láttam egy izraeli vezetővel szemben jó ideje” – mondta a forrás a Politiconak Trump támadást követő tweetjével kapcsolatban.
Trump és Netanjahu keddi telefonhívása – amely a támadást követő két beszélgetésük közül az első volt – még „hevesebb” volt – mondta a Trump nemzetbiztonsági csapatához közel álló személy. „Az elnök nagyon elégedetlen volt, és ezt a tudtára is adta.”
A forrás szerint Trump „Netanjahu irányítására való képtelensége” különösen bosszantó az amerikai tisztviselők számára, amikor az izraeli miniszterelnök olyan lépéseket tesz, amelyek közvetlenül befolyásolják az amerikai kapcsolatokat olyan helyeken, mint Szíria és Katar.
Két másik forrás szerint a Fehér Ház azon dolgozik, hogy megnyugtassa a katariakat, akiknek legfelsőbb vezetői ,,barbárnak” nevezték az izraeli támadást. Marco Rubio amerikai külügyminiszter katari vezetőkkel tárgyalt a két ország közötti védelmi együttműködés fokozásáról.
Az Emírségek: Izrael emirátusi nagykövetét, Joszi Shellyt, beidézték megrovás céljából a Katar elleni izraeli támadás miatt, jelentette ma a KAN közrádió.
Az Emírségek bírálta a Katar elleni támadást és annak időzítését, a túszok szabadon bocsátásáról szóló új megállapodás hátterében.
Az emirátusi külügyminisztérium megismételte Júdea és Szamária izraeli annektálása elleni figyelmeztetését, azt állítva, hogy a lépés árthat az Ábrahám-egyezményeknek. A közvetített üzenet: „Ezeket rossz jelzésnek vennék az egyezmények szempontjából.”
A Haaretz öböl menti államok diplomáciai forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy Katar nyomást gyakorol az Egyesült Arab Emírségekre, hogy azonnali diplomáciai intézkedéseket tegyen Izraellel szemben, beleértve tel-avivi nagykövetségének bezárását is.
Források szerint Katar felhívását az Egyesült Arab Emírségek figyelembe veszi, mivel riportok szerint nagyon felháborodtak Joszi Shelley izraeli nagykövet, Binjámin Netanjahu miniszterelnök korábbi közeli tanácsadójának magatartása miatt és nem bánnák a hazahívását, és hamarosan döntés várható.
Egy regionális diplomata a Haaretznek elmondta, hogy Katar nem szándékozik figyelmen kívül hagyni a támadást, ellentétben azzal, ahogyan az Al-Udeid bázis elleni júniusi fiktív iráni támadásra válaszul reagált, amely az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai csapások megtorlása volt.
Katar jelenleg több intézkedést is fontolgat. „Felvették a kesztyűt” – mondta a diplomata.
Öböl-menti források szerint Katar dokumentumokkal alátámasztva azt állítja, hogy Izrael és az Egyesült Államok kérte tőle, hogy menedéket nyújtson a Szíriából a polgárháború után elmenekült magas rangú Hamász-vezetőknek, őket preferálva Törökország helyett.
Doha szemszögéből a Katar elleni vád, hogy vendégül látja a Hamász vezetőit, egyfajta hátba szúrás, és befolyásolhatja a Moszaddal való folyamatos együttműködést, valamint az emírség és Izrael közötti egyéb interakciókat.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post A dohai támadás részletei és következményei first appeared on Új Kelet Live.

