ujkeletlive
Diplomácia – dohai sürgősségi csúcstalálkozó, és megszólalt az egyik katari célpont
Marco Rubio amerikai külügyminiszter Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel a Kotelnél tett közös látogatása idején, és azt követően sem válaszolt újságírók kérdésére. Közös megjelenése a miniszterelnök társaságában a jeruzsálemi Szent Falnál szimbolikus üzenet: bár a Fehér Ház nem értett egyet a múlt heti katari támadással, a hivatalos álláspont szerint, mindennek ellenére az Egyesült Államok, és Izrael szövetségesi kapcsolata nem szenvedett csorbát.
A kulisszák mögött – Mohammed bin Abdulrahman Al-Thani katari miniszterelnökkel a Fehér Házban folytatott megbeszélése után, közvetlenül Izraeli útja előtt Rubio újságíróknak megjegyezte, hogy jeruzsálemi látogatása kapcsán meg fogja vitatni a Hamász vezetői ellen indított, de végül sikertelenül végződött katari bombázást, és következményeit.
A gázai háború kiterjesztése, illetve a Júdea és Szamáriai (Ciszjordánia) területek annektálására utaló folyamatos bejelentések közepette, Izrael egyre inkább elszigetelődik szövetségesei, és a kvázi nem ellenségesnek deklarált arab államok bírálatai közepette. A katari támadás azonban utolsó cseppként a pohárban tovább rontott a helyzeten, és Izraellel szembeni páratlan összefogást eredményezett az arab világban.
Annak ellenére, hogy az izraeli politikai vezetés úgy vélte a katariak haragja idővel csillapodni fog, a hét elejére Dohában összehívott sürgősségi csúcstalálkozó a lehetséges válaszlépéseken túl, az Ábrahám Egyezmény összeomlásának üzenetét is közvetíti.
Azontúl, hogy Donald Trump elnök első hivatali ciklusa idején életre hívott, és a régió stabilitását szolgáló normalizációs folyamat diplomáciai életművének számít, melynek széleskörű bővítését ígérte a közeljövőben, az Ábrahám Egyezményhez ugyan nem csatlakozott Katar, és az Öböl-Államhoz fűződő kapcsolatait kiemelkedően fontosnak tartja.
A feltüzelt régió lenyugtatására Trump hétvégén vacsorára hívta Al-Thani miniszterelnököt, miután „nagyszerű embernek” nevezte, és hangsúlyozta, miszerint azt mondta neki, „Katarnak jobb PR-ra van szüksége, mivel az emberek olyan rosszul beszélnek róla, pedig nem kellene.”
Rubio izraeli látogatása közepette, az éjszaka folyamán Trump újságíróknak válaszolva pedig azt üzente Netanjahunak, hogy „nagyon-nagyon óvatosnak kell lenniük. Tennie kell valamit a Hamász ellen, de Katar nagyszerű szövetségese az Egyesült Államoknak.”
Eközben Dohában – arab és muszlim országok külügyminiszterei gyűltek össze két napos tanácskozásra. Az előkészítő fázisban tartó megbeszélésekről kiszivárgott határozati javaslat szerint az izraeli légitámadás veszélyezteti a meglévő, és a jövőbeni megállapodásokat az arab államok, és Izrael között. A határozat véglegesítésére hétfőn kerül sor.
Az Al-Dzsadid libanoni csatorna által közzétett javaslat első pontja állítólag leszögezi, hogy a Katar elleni támadás, valamint Izrael összes agresszív tevékenysége, mint a tömeges pusztítás, az ostrom, az éheztetés, a telepes-építési tevékenységek, illetve a terjeszkedési politika, együttesen rombolják a béke esélyeit a térségben, és minden eddigi eredményt veszélyeztetnek, amely a természetes kapcsolatok kialakítása felé vezetett Izraellel. Ez vonatkozik mind a meglévő, mind a jövőbeni megállapodásokra.
Továbbá, Al-Thani miniszterelnök éles hangú beszéde során felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „büntesse meg Izraelt bűneiért,” miközben hangsúlyozta, hogy országa egyetlen alkalommal „sem fogja elnézni szuverenitásának megsértését.” Mindezektől függetlenül, elmondása szerint „az izraeli akciók nem akadályozzák meg Katart abban, hogy folytassa közvetítői erőfeszítéseit,” de figyelmeztetett, hogy „senki sem lesz védve az izraeli eszkalációtól, ha nem állunk ki vele szemben erőteljesen.” A Trump által felvetett tűzszüneti ajánlatra utalva, pedig kijelentette, hogy Izrael utasította el a vonatkozó javaslatokat.
A Tűz-Tanácskozás likvidálási hadművelet egyik célpontja, Taher al-Nunu magas rangú Hamász-tisztviselő, és a politikai iroda tagja, tegnap élő interjút adott a katari tulajdonú Al Dzsazira csatornának. Al-Nunu szerint Netanjahu tönkre tesz minden esélyt a megállapodásra, és semmibe veszi a túszokat.
Rubio izraeli látogatása kapcsán azt válaszolta: „nem várunk semmi újat Izraeltől, és ettől a látogatástól sem. Netanjahu rakétákkal bombázott minden létező kísérletet a túszok hazatérésére, és a tűzszünetre. Azt mondjuk Netanjahunak: a bűncselekmény és a terror, amely minden határt átlépett, és eljutott Dohába is, az gázai lakótornyok elleni támadások, és a lakosok kitelepítésére tett kísérlet fényében, mi nem leszünk óvatosabbak nála a túszokat illetően. Netanjahu nem érdekelt a túszok sorsában, és számára ők értéktelenek,” – tette hozzá, majd a túszok veszélyeztetésére utaló megjegyzéseire vonatkozóan, kijelentette, hogy „Netanjahu hátat fordított a kérdésnek, és a dohai támadáson keresztül próbált üzeneteket küldeni. Amit Izrael a támadás előtt elérhetett volna, azt most már nem tudja megtenni,” – majd megismételte, hogy a miniszterelnök szerinte „eladja az összes túszt, és nem érdekli az életük,” miközben előfordulhat, hogy az izraeli hadsereg bombázása közben halnak meg.
Végezetül, arra a kérdésre, hogy történtek-e fejlemények a tárgyalások érdekében a merényletkísérlet óta, azt mondta: „milyen fejlemény lehetséges, ha maga a tárgyalóküldöttség volt a célpont, és ha a közvetítő országokat is támadták? Netanjahu tönkretesz minden esélyt a megállapodásra. Az egyetlen logikus megoldás egy nemzetközi döntés a háború befejezéséről, amelyet Netanjahura kényszerítenek,”- tette hozzá.
Politika
A kormány feltételeket szab a Legfelsőbb Bíróságnak a főügyész kirúgásának ügyében
Binjamin Netanjahu miniszterelnök kormánya tegnap éjjel beadványt nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz a főügyész, Gali Baharav-Miara kirúgásával kapcsolatos keresetek ügyében. A beadvány hangsúlyozza, hogy a kormány kész megvitatni a legfőbb bírák javaslatát, miszerint a felmentési eljárás jogát vissza kell utalni a Grunisz-bizottsághoz, de csak azon feltételek mellett, hogy a bizottság két héten belül döntést hoz, illetve az ülést a bizottságban kötelezően előírt két tag – a volt igazságügyi miniszter, és a volt főügyész nélkül tartsák meg.
A kormány egyértelművé tette a Legfelsőbb Bíróság előtt, hogy nem vonja vissza a főügyész menesztésére vonatkozó döntését. A határidő előtt benyújtott válaszban a kérelmet aláíró Járiv Levin igazságügyi, és Amihái Sikli diaszpóraügyi miniszterek pedig azt állították, hogy a Legfelsőbb Bíróság által kiadott végzés ellentétes a törvénnyel, a demokratikus választás eszméjével, valamint az állam, és a köz érdekével.
A Grunisz-bizottságban, amelyet a névadó Asher Grunis – a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke vezet, helyet kap korábban szolgált igazságügyi miniszter, vagy főügyész, továbbá Tami Ulman, az ügyvédi kamara képviselője, Ron Shapira professzor, a jogi karok képviselője, valamint a parlament képviselője, akit a Kneszet Alkotmány-, Jog- és Igazságügyi Bizottsága választ ki. A kormány szerint nehézségekbe ütközött a volt igazságügyi miniszter, vagy volt főügyész pozíciójának betöltése, annak függvényében, hogy csak olyan jelölt kaphat megbízást, aki a jelen a kormány értékeit képviseli.
Levin és Sikli miniszterek által jegyzett válasz a Legfelsőbb Bírság kilenc bírája által aláírt szeptember 14-i határidő lejárta előtt érkezett. A korábbi végzés szerint a Bágác bírái egyhangúlag úgy ítélték meg, hogy Baharav-Miara főügyész menesztése során súlyos, az egész folyamat lényegét érintő hibák történtek, ezért azt meg kell semmisíteni.
Újabb összetűzés Itamar Ben-Gvir miniszter, és a rendőrfőkapitány között
Dani Levy rendőrfőkapitány úgy döntött, hogy lemondja a mára tervezett Ros Hasana ünnepségen tervezett előléptetési ceremóniát, amelyen a rendőrség ezredesi rangot adományozott volna több jelöltnek.
Több mint tíz tiszt, és tisztnő kapta volna meg a kinevezést családtagjaik, a rendőrség vezetői, valamint a nemzetbiztonsági miniszter jelenlétében, és több tucat családnak ugyan már kiküldték a meghívót, de az eseményt az utolsó pillanatban a rendőrfőnök lemondta; az ok – Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter nem volt hajlandó a kinevezéseket aláírni.
Az eseményt ugyan megtartják, de előléptetések mindaddig nem történnek, amíg a miniszter és a főkapitány közötti vita nem rendeződik. Az egyik érintett, a Lahav 433, az izraeli FBI-ként is emlegetett rendőrségi bűnüldöző ernyőszervezet tisztje, Rinat Szaban nyomozónő kinevezését Ben-Gvir megtagadta, arra hivatkozva, hogy résztvett Binjamin Netanjahu miniszterelnök, valamint tanácsadója, Jonatan Urich ügyeinek [Katar-gate] vizsgálatában, mint Boáz Balat főnyomozási parancsnok közvetlen munkatársa.
Továbbá, Levi helyetteseként a központi körzet parancsnokát, Jáir Hecronit akarta kinevezni, Ben-Gvir azonban a pozíciót már odaígérte Perez Ámir számára, ami ütközik a Legfelsőbb Bíróság döntésével. Ez ügyben a főkapitány egyúttal kijelentette, hogy nem hajlandó tiszteletben tartani a miniszter álláspontját, amennyiben az ellentétes a Legfelsőbb Bíróság döntésével.
Összegezve – a holnapi pohárköszöntőt megtartják ugyan, és előléptetésekre nem kerül sor ugyan, Ben-Gvir azonban meg fog jelenni.
A nemzetbiztonsági miniszter, anno a jelenlegi saját kinevezettje elődjével, Kobi Sábtáj volt rendőrfőnökkel sem jött ki. Levi jövő évi mandátumának lejárta után, úgy tűnik hosszabbítás nélkül borítékolható menesztése. Az elmúlt hónapok súrlódásai mellett Ben-Gvir haragját az is tetézi, hogy Levi a Jediot Ahronot hétvégi mellékletében adott interjú során kijelentette – „a rendőrség mindig a bíróság és a Legfelsőbb Bíróság utasításait fogja először meghallgatni. Meg kell érteni valamit: a politikát a miniszter, és a kormány határozza meg; a végrehajtást a rendőrfőnök a szervezettel együttműködve. Senki ne legyen megtévesztve: bár egy politikát a kormány, és egy miniszter határozza meg, azt mindaddig végrehajtják, amíg az nem törvényellenes, vagy nem sérti a törvényt. Világosan fogalmaztam?”
„Kinevezésem óta a miniszter nem adott nekem törvényellenes utasítást, és esély sincs rá, hogy a jövőben is ezt tegye. A törvény embere vagyok, nem valami gengszter, aki hirtelen főkapitánnyá vált,”– tette hozzá.
The post Trump szerint Katar nagyszerű szövetséges, és újabb belpolitikai viharok first appeared on Új Kelet Live.

