ujkelet.live

A háború 712. napja: A Hezbollah bejrúti fellegvárában, Dahiehben még ma is nehezen hiszik el, mit tett Izrael a Hezbollah terrorszervezettel pontosan egy évvel ezelőtt, egy olyan művelet keretében, amilyet csak sci-fi filmekben lehet elképzelni.

Minden azon a bizonyos keddi napon kezdődött délután 4 óra körül. Jelentések érkeztek tisztázatlan eredetű robbanásokról a Hezbollah erődítményeiben Libanonban és a szomszédos Szíriában is. Rövid időn belül világossá vált, hogy több ezer személyhívó robbant fel, amelyeket a Hezbollah ügynökei hordoztak.

A csipogókat egy magyarországi fedőcég adta el a Hezbollahnak, amely mögött a Moszad állt.

Másnap a Hezbollah Végrehajtó Tanácsának vezetője, Hasem Szafi al-Din beszédet mondott a csipogó hadműveletben elesettek egyik bejrúti temetésén, és így fenyegetőzött: „Kétségtelenül különleges büntetés és különleges válasz lesz erre az agresszióra.” Ezzel egy időben megkezdődött a robbanások második hulláma, ezúttal a szervezet tagjaihoz tartozó walkie-talkie-k robbantak fel.

Az eredmény tucatnyi haláleset és több ezer sérülés volt a szervezet soraiban, akiknek jelentős része elvesztette bevetési képességét. A sérültek között volt Irán bejrúti nagykövete is.

  • A KAN novemberi riportja szerint a libanoni szárazföldi manőver előtti hónapokban végrehajtott egyik izraeli hadművelet során a harcosok különféle anyagokat és eszközöket hoztak, amelyeket a Hezbollah egyik létesítményében gyűjtöttek be.A tárgyak között volt egy személyhívó is – amelyet továbbítottak a Moszadnak.
  • A hadművelet végrehajtására készülőben a Moszadnak eszében jutott, hogy van a birtokában egy becsapdázott személyhívó, és elképzelhető, hogy az eszköz aktiválódik, ha a műveletet végrehajtják.
  • Több órán keresztül nem találták a személyhívót, és attól tartottak, hogy amint a műveletet elindítják, felrobban. Az illetékesnél történt egyeztetés után kiderült, hogy a személyhívót a Moszadba érkezésekor azonnal hatástalanították, így a veszély elhárult.

Az amerikai CBS csatorna „60 Minutes” című műsorában felbukkant egy Moszad-tisztviselő, aki azt állította, hogy a Hezbollah vezetője látta, ahogy a bunkerében az embereinél lévő csipogók felrobbannak. Ez egy erős pletyka. Bár Hasszán Naszrallah nem sérült meg a támadásokban, a két nappal később elmondott beszéde magáért beszélt. „Történelmünk legnehezebb csapását szenvedtük el” – ismerte el, amit „példátlannak” nevezett.

Később a csipogó hadművelet fordulópontot jelentett az Izrael és a Hezbollah között folytatott hadjáratban, mivel a libanoni terrorszervezet az október 7-i mészárlás után segélyfrontot nyitott Izrael ellen Gázának. Néhány nappal később Izrael hadműveletet indított a szervezet stratégiai arzenáljának megsemmisítésére. Szeptember végére Izrael már likvidálta Naszrallah-ot, miután megtagadta a segélyfront leállítását.

Egy héttel később Naszrallah kijelölt utódját, unokatestvérét, Szafi al-Dint is likvidálták, a szervezet vezetőinek nagy részével együtt, és Izrael szárazföldi hadműveletet indított Dél-Libanonban. A Hezbollahnak Naszrallah szürke helyettese, Naim Qasszem sejk maradt.

Az elmúlt évben mind Qasszem, mind a szervezet megmaradt magas rangú tisztviselői elismerték, hogy a személyhívó támadás hatalmas figyelmetlenség volt, sőt, egy vizsgálóbizottságot is létrehoztak erre a célra. „Izrael rólunk szerzett hírszerzési információi vezettek főként embereink meggyilkolásához, és ezek a tettek sokkal nagyobb léptékűek voltak, mint amivel tisztában voltunk és amit vártuk” – mondta a Hezbollah új vezetője egy interjúban. A terepen a libanoni terrorszervezet továbbra is megtépázott és sebesült, próbál talpra állni és újjáalkotni magát.

Azonban a 2006-os második libanoni háború utáni eseményekhez képest a Hezbollah ezúttal sokkal nehezebben áll talpra a háború után. Naszrallah nélkül és egy új bejrúti vezetéssel, amely eltökélt szándéka, hogy lefegyverezze őt és a többi fegyveres szervezetet, ahogyan azt Joseph Aoun libanoni elnök megígérte beiktatásakor.

A Hezbollah elleni személyhívó-művelet világméretű jelenséggé vált a mögötte álló kifinomultság és kreativitás miatt. De úgy tűnik, ez mérföldkő volt a Hezbollahhal szembeni játékszabályok megváltoztatásában is, amelyet sokkolt a művelet. Innentől kezdve Naszrallah és szervezete dominóként kezdett összeomlani. A következményeket ma is látjuk, Libanonban és azon túl is.

Forrás: KAN

The post 1 év telt el a csipogó hadművelet óta: A csapás, amely megváltoztatta a játékszabályokat first appeared on Új Kelet Live.