ujkeletlive

Diplomácia

Trump átfogó terve, az immár Franciaország által is elismert palesztin állam hátterében

A Hamász terrorszervezet vezetői kiiktatására irányuló amerikai szövetséges, Katar elleni izraeli  bombázás megbolygatta a régiót, és a zsidó állammal eddig nem ellenséges Öböl-menti arab országok köreiben a gázai háború feszültségének tetőzéseként nehezen visszafordítható bizalmatlanságot eredményezett. Azontúl, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök szerint a Hamász vezetők likvidálása elvileg a háború lezárását tette volna lehetővé, a kísérlet sikertelenül végződött miközben Dohában az amerikai elnök nagy várakozással kísért friss túszalku ajánlatáról igyekeztek dönteni a közvetítő katari tárgyalók, és a célpont Hamász-döntéshozók. David Barnea kémfőnök korábbi állítása, hogy nem szokás kiiktatni azt, akivel éppen tárgyalsz, rávilágított a Moszad korábbi álláspontjára, miszerint a hadsereg által eddig elért eredmények lehetővé teszik mind a 48 fogvatartott túsz kiszabadítását egy alku keretében. Megjegyzendő, hogy a Hamász vezetők elleni támadás, akárha sikerült volna sem lenne garancia a túszok – a miniszterelnök szerint követelt feltétel nélküli elengedésére, és a terrorszervezet önkéntes megadására, az eredménytől függetlenül Katar megtámadása viszont egyértelműen a túszszabadítási, és a tűzszüneti tárgyalások összeomlását eredményezte.

A különböző Fehér Házi magyarázkodni kényszerülő nyilatkozatok hátterében – az elnök tudta, vagy nem tudta, hogy mire készül Netanjahu, – a gázai övezet megszállására indított újabb hurrikánszerű hadművelet okozta nemzetközi feszültség nyomása alatt Trump számára az egyetlen béketeremtő kiút, hogy az Izraeltől elforduló arab, és muszlim országok felé egy elfogadható, befejezésre irányuló úgynevezett háború utáni tervet ajánl fel.

A régión kívül, Európán, és egyidejűleg a tengerentúlon is érezhető, hónapok óta halmozódó feszültség Izrael mindenkori szövetségeit válaszútra kényszerítette, és miközben a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalások zsákutcába jutottak, és Izrael három páncélos illetve gyalogoshadosztállyal nyomul előre Gázaváros, és a teljes övezet megszállására, az ENSZ New York-i székházában a kétállami megoldást támogató konferencián Franciaország (is) elismerte a palesztin államot.

A konferencia előtt Nagy Britannia, Kanada és Ausztrália közös közleményben, majd ezután Portugália is bejelentette, hogy elismerik a palesztin államot, ami borítékolhatóan vonta maga után további országok csatlakozását. Binjámin Netanjahu miniszterelnök felesleges cirkusznak, és a terror jutalmazásának nevezte a bejelentéseket, és a héten esedékes washingtoni útjáról való hazatérése után hangsúlyos megtorlást ígért, ami nyilvánvalóan Donald Trump elnök – izraeli kabinetben sokat hangoztatott beleegyezésével, a vitatott Júdea és Szamáriai (Ciszjordánia) területek Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter, és Itamar Ben-Gvir (Ocma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter által bejelentett tulajdonképpeni teljes mértékben történő annektálását, azaz az izraeli tulajdon kiterjesztését jelenti.

Tegnap esti beszédében Emmanuel Macron francia elnök hangsúlyozta:

„Az erőszak ördögi körének megszüntetése egymás legitimitásának, és méltóságának elismerésétől függ. El kell ismernünk, hogy eljött az idő, mert a legrosszabb még bekövetkezhet: a gyilkosságok folytatása, palesztinok elűzése, annektálás, vagy a túszok megölése. Ezért kell ma itt kiköveznünk az utat a békéhez,” – tette hozzá a francia elnök.

Továbbá, Macron megjegyezte – „okunk van attól tartani, hogy Izrael veszélybe sodorja az Ábrahám-megállapodásokat, és a Camp David-i egyezményeket. Biztosítanunk kell a kétállami megoldást, amelyben Izrael és Palesztina békében, és biztonságban élnek egymás mellett. A mi bejelentésünk csapás a Hamászra, és mindenkire, aki Izrael pusztulását akarja.”

Végezetül, hozzátette – „szabadon kell engedni a túszokat, és véget kell vetni a gázai katonai műveleteknek. Köszönetet mondok a közvetítő országoknak, és kérem Izraelt, hogy ne akadályozza ezeket az erőfeszítéseket,” – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy „a palesztin államnak demokratikus keretet kell biztosítania polgárainak. Abbász [Mahmoud] megígérte, hogy megakadályozza a Hamász részvételét a Gázai övezet, és Ciszjordánia kormányzásában.”

Szaúd Arábia külügyminisztere, Fajszál bin Farhán tegnap este szintén beszédet mondott, kijelentve, hogy a konferencia történelmi lehetőséget jelent a béke felé való előrelépésre, majd kijelentette – „Izrael továbbra is bűncselekményeket követ el a palesztinok ellen, és olyan agresszív lépéseket tesz, melyek romba döntik a békét,”- majd méltatta a palesztin állam Franciaország általi elismerését, a nemzetközi közösség igazságtevő szándékát tükrözi a palesztin néppel szemben.

A csatlakozó országokat követve tegnap este, többek között Luxemburg, Málta és Andorra is  kijelentette, hogy elismeri a palesztin államiságot. Belgium miniszterelnöke beszédében deklarálta, hogy országa elismeri a palesztin államot, ami azonban csak akkor lép életbe, ha minden túszt szabadon engednek, és ha a Hamász többé nem gyakorol hatalmat Gázában.

Az ENSZ New York-i székházában tartott konferencián Izrael, és az Egyesült Államok képviselete nem jelent meg, ilymódon tiltakozva a palesztin állam elismerése ellen, mondván, az aktussal a nemzetközi közösség a Hamászt, és a zsidók elleni terrorizmust támogatja.

A Fehér Ház szóvivője, Caroline Levitt szerint – „az elnök nagyon világosan fogalmazott – nem ért egyet ezzel a döntéssel. Ezt a brit miniszterelnök, Starmer mellett állva is kijelentette. Nem gondolja, hogy ez hozzájárulna a túszok szabadon engedéséhez, és a tűzszünethez; ez jutalom a terrorizmusnak,” közölte, majd hozzátette, hogy Trump az ENSZ-ben tervezett beszédében részletesen fog reagálni a történtekre.

A francia bejelentéssel párhuzamosan külföldi diplomaták azonban úgy vélekedtek, hogy az országok egymást követő bejelentések közepette Izrael figyelmen kívül hagyja, hogy az arab államok a Hamász eltávolítására szólítanak fel a Gázai övezet vezetéséből, és kizárólag a palesztin állam elismerésére összpontosítanak, – jelentette a Kan közszolgálati csatorna.

  • Eközben, a gázai offenzíva ellen tiltakozva, Olaszország-szerte több tízezren vonultak utcára, több tucat városban, bezárták az iskolákat, megzavarták a vonatközlekedést, eltorlaszolták a kikötőket, és az utakat. A szakszervezetek 24 órás általános szolidaritás sztrájkot hirdettek, többek között az „olasz, és az uniós kormányok tétlenségét” okolva a térség humanitárius válságának kezelésére vonatkozóan.
  • Az olasz kormány eddig elhatárolódott az összehangolt lépéstől. Giorgia Meloni miniszterelnök július végén azt nyilatkozta, hogy kontraproduktív lehet Palesztina államának elismerése annak létrehozása előtt, azóta viszont nem tette világossá véleményét.

Trump nyilvánvalóan elutasítja a kétállami megoldás ilyenformán deklarált bejelentését, ugyanakkor az izraeli kabinet irányából terjesztett híreszteléseket illetően, miszerint zöld utat adott a Júdea és Szamáriai annektálásra, szintén nem erősítette meg.

Az említett annexió minden bizonnyal az elnök külpolitikai viszonylatban elért eddigi legkiemelkedőbb hozzájárulása, a Közel-Keleti régió békéjének megteremtése érdekében létrehozott Ábrahám Egyezmény összeomlását eredményezheti. A szövetséghez elsőként csatlakozó Egyesült Arab Emírátusok, akik öt évvel ezelőtt elsőként ismerték el a zsidó államot, és diplomáciai kapcsolatot létesítettek a béke, és prosperitás jegyében, a területek annektálása esetén – akkor is, ha csak a Jordán Völgyre vonatkozna, határozott lépéseket ígért.

A palesztin állam elismerését tárgyaló ENSZ konferencia színfalai mögött Trump ezidőtájt a Gázai övezet békéjére, és a háború utáni kormányzására vonatkozó alapelveket fogja bemutatni egy arab, illetve muszlim vezetőkből álló csoportnak, – jelentette az Axios forrásokra hivatkozva.

Az elnök az ENSZ tagállamok előtt tervezett beszéde előtt fogja ismertetni eddigi legkonkrétabb javaslatát a háború befejezésére Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Egyiptom, Jordánia, Törökország, Indonézia és Pakisztán vezetői, és magas rangú tisztviselői előtt.

A túszok szabadon bocsátása, és a háború befejezése mellett Trump várhatóan megvitatja majd Izrael Gázából való kivonulásának, valamint az övezet háború utáni kormányzásának alapelveit is, a Hamász részvétele nélkül. Trump célja, hogy az arab és muszlim országok beleegyezzenek katonai erők küldésébe az övezetbe, ilymódon biztosítva az izraeli hadsereg kivonulását; emellett reményei szerint az arab és muszlim országok állják a költségeket az átmeneti időszakban, illetve az enklávé újjáépítésére.

Az Axios úgy tudja, hogy Prabowo Subianto indonéz elnök tegnap kijelentette, hogy országa készen áll katonákat küldeni Gázában állomásozó békefenntartó erőkhöz.

Igen, de – arab, és amerikai tisztviselők állítólag ragaszkodnak egy alapvetően amerikai tervhez, elutasítva egy olyan izraeli tervet, amelyet a Trump-adminisztráció csak bemutat.

„A holnapi találkozó kiemelten jelentős lehet. Elég jó elképzelésünk van a háború befejezésének körvonalairól. Be akarjuk mutatni, hogy szerintünk mit jelent az egyetlen járható út, regionális egyetértésre, és támogatásra van szükségünk a sikerhez,” – nyilatkozta az Axiosnak egy amerikai tisztviselő, amit egy arab forrás megerősített, mondván – „úgy tudjuk, hogy Trump visszajelzést, és támogatást szeretne kapni az Egyesült Államok háború befejezésére vonatkozó tervéhez, majd előre szeretné vinni azt.”

Izraeli forrás szintén elismerte a terv létezését, mondván, -„lesznek keserű pirulák, amelyeket le kell majd nyelnünk,” majd megjegyezte, hogy Netanjahu tisztában van a terv körvonalaival, és  azt is tudja, hogy lesznek olyan részek, amelyek az izraeli kormánynak nem fognak tetszeni, különösen a Palesztin Hatóság jövőbeli gázai szerepvállalásával kapcsolatban.

The post Út a békéhez – Macron elismerte a palesztin államot; Trump saját háború utáni tervét fogadtatná el first appeared on Új Kelet Live.