Így működik az igazságszolgáltatás  – mifelénk a hamis tanúzás nem számít bűncselekménynek

Még mindig reménykedem, hogy megérem az igazságtételt.

Aki esetleg nem tudná, még 2017 novemberében megtámadt két miskolci önkormányzati rendész egy teljesen alaptalan, jogszerűtlen közúti intézkedés közben. Kezeimet lefogták, hátrabilincselték majd harmadnapra felbujtottak két hamis rágalmazót, hogy pisztolyt fogtam rájuk. Hetven évesen, testközelből miközben mindkét karomat szorongatták, hogy el ne menjek. Kezükben volt minden okmányom, ennek ellenére  segítséget kértek a bevetési csoporttól, hogy igazoltathassanak.  Nézem az esetlapot, az intézkedés oka , gyanús voltam. Mellesleg az ócska Suzuki elején ott viritott a polgárőrség nagy matricája, amit ők nem láttak, de a helyszínelők le is fotózták. Egyébként a teljes cirkuszt a mélygarázs külső kamerája tökéletesen felvette. Ezt a videót én mentettem meg és a városi kapitányságon Búzásné Faragó Edit nyolc hónapig rá sem nézett. Megcsonkították , lebutitották és a bíróságon sem nézték meg. Végül csak eltelt nyolc esztendő, de a vármegyei főkapitányságon csak azért sem hajlandóak a felbujtott hamis tanúk elleni vizsgálatot megkezdeni.

Annak ellenére, hogy a támadóm aki nem sokkal később a velem szemben történt hasonló bűncselekmény okán már régen leszerelt és levelében elismeri, a két felbujtott tanú nem is volt ott, hazudtak és csak hárman tudhatjuk mi is történt. Sőt azt is feltárja ki volt a rágalmazók felbujtója. Nos, ma ismét készült egy szégyenteljes valótlanságot tartalmazó  határozat – amelyben a vizsgálati osztály vezetője közli már mindent ellenőriztek és az általam elmondottak csak valamilyen szubjektív megérzésre lettek alapozva.

Soha nem hittem volna, hogy a rendőrség a saját maguk által kreált feljegyzéseknek sem hisz. Amin világosan ott van, hogy a rendészet vezetője ocsmányságokkal teli hiradásokat tesz közzé,  amelynek nyomán nála jelentkezik két tanú miközben az általam megjelölteket csak azért sem hallgatják ki. Vajon mennyi pénzt kaphattak, mi motiválhatta ezeket a jó embereket , hogy a hatóságok előtt hazudozzannak.

Ki is volt a két névtelennek mondott rágalmazó?

Soltész Edina egyes számú aki szégyenteljes hazugságával megnyerte Búzásné rendőrnő tetszését, aki még a szembesítés alól is felmentette, s  főszerepet játszott az ügyben. Ám a törvényszéki ítélet után kiderült, a párja leleplezte , hogy az adott időben még nem is voltak a helyszínen. Az élettársa ezt a rendőrségen is megerősítette, de a szembesítés máig is késik.  Annak ellenére, hogy a korrupció ellenes fővárosi rendőrök elrendelték a teljes vizsgálatot. Különös, hogy a helyiek ezt az elutasító határozatot nem osztották meg a fővárosi kollégákkal.

A másik hamis tanút a vádiratot szerkesztő néhai ügyész barátját pedig a törvényszéken leplezték le. A tömény hazudozása okán kizárták a tárgyalásról. Míg elsőfokon Tőzsér Ildikó ejtőernyős bírónő azt szajkózta, minden tanú egyformán vallott na meg egyébként is elszaporodtak a fegyveres támadások tehát neki most példát kell statuálni. Majd miután felsoroltam a tévedéseit kizáratta magát az ügyemből mint aki jól végezte a dolgát.

Tőzsér Ildikó – a kormányhivatal javasolta a kegyelmi kérvényemet ám a bírónő nem ejtette ezt …

Célom, világos egyértelmű – az ügyvédek feladták a csatározást – szeretném ha a valóság kiderülne, s bebizonyosodna az ártatlanságom.

Hiába volt már vagy három perújrafelvétel az ügyészség beajánlja majd ugyanezzel a lendülettel elkaszálja. Az ügyvédek szerint már Tőzsér Ildikó tárgyalásán is az ötvenes évek szelleme lengte be a bíróságot. Például amikor az egyik rendész maga mondta ki, hogy semmilyen lelövéssel történő fenyegetés nem hangzott el, rendre intette.

Szabó Krisztián

A kérésem prózai egyszerű.  A vármegyei kapitányságon olyan mértékű a részrehajlás, olyan elánnal gyakorolják az elfogultságot, hogy még a fogadóóráról is kizártak. Mellesleg fogadni sem hajlandóak, hogy az ügyvédemmel feltárjuk az ártatlanságom bizonyítékait. Tehát ha kérhetemm osszák meg minél szélesebb körben ezt a történetet. Gondolhatják, hogy a háttérben nem akárkik lehetnek akik szinte betegesen, korrupt módon védelmezik a támadóimat sőt még nekik sem hisznek már.Hátha valaki tudja a megoldást, hogy még életemben elérjem az igazságtételt, árulják el, hogy ebben a politikailag semleges történetben miként érhetném el, hogy megtörténjen a valós nyomozás.

A felbujtott tanú vajon mennyit kaphatott a hazudozásáért
Tragikus, hogy ennek az embernek négy évig folyamatosan panaszkodtam míg az elítélésem után felfedte, a párjával ott voltak és látták a földön fekszem és a hátamon térdel a két egyenruhás.

 

petroczy attila

 

Nem elég , hogy hivatali hatalmával visszaélt ez a rendőrnő , de kéts zer is elrendelte a megalázó helyszíni bizonyítási kisérletet. Ő volt az aki bezárkozott a kettes számú tanúval majd a szembesítésről készült film egyrészét elsikkasztotta. Még később küldött egy alaptalan 50 ezer forintos bírságot, amelyet a rendőrség elnézés kérése nélkül visszautalt. ő az aki levelével a vezetője tudta nélkül próbálta a bíróságot befolyásolni. Nekem úgy tünik mintha a rendőrség belső ellenőrzése csipkerózsika álmát aludni. Csókolják már meg…

Ha valaki tudja a megoldást, s segít az igazság feltárásában és képes elérni, hogy a rendőrség tegye a dolgát és ne diszkrimináljon nagyon meghálálnám. Szívesen felvenném a kapcsolatot a sorstársaimmal, nem tudom elhinni, hogy csak velem szembe ilyen részrehajló a hatóság.

Önmagában egy ilyen levél mindenütt kiverné a biztosítékot. A rendőrnő a sértettől kér tanúkat, kér, rendel mivel akiket ő talált mind mellettem szóltak. Igaz, hogy egy ilyen személy ha máshoz sem ért ki van szolgáltatva egzisztenciálisan a feletteseinek. persze ahhoz, hogy másokat ártatlanul megnyomorítson ahhoz jó erős gyomor kell, nem elég megalkuvónak lenni.