Avi/ujkelet.live

A háború 748. napja: Becalel Szmotrich pénzügyminiszter csütörtökön kijelentette, hogy nem fog beleegyezni egy normalizációs megállapodásba Szaúd-Arábiával, ha az egy palesztin állam létrehozását jelenti, és Rijádot azzal utasította el, hogy szabadon „tevegelhet”.

„Ha Szaúd-Arábia azt mondja nekünk, hogy ’normalizáció egy palesztin államért cserébe’, barátaim – köszönöm, nem. Folytassák a tevegelést a sivatagban Szaúd-Arábiában” – mondta Szmotrich a „Halacha a technológiai korszakban” néven futó konferencián.

Donald Trump amerikai elnök tervei között szerepel, hogy a jövő hónapban a Fehér Házban fogadja Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököst, hogy megvitassák többek között az izraeli-szaúdi normalizációs megállapodás előmozdítását. Rijád régóta ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor normalizálja kapcsolatait Izraellel, ha Jeruzsálem beleegyezik egy időhöz kötött, visszafordíthatatlan út kialakításába egy jövőbeli palesztin állam felé – amit Szmotrich és Binjámin Netanjahu miniszterelnök kormányának más tagjai hevesen elleneznek. Az izraeli állampolgárok többsége a normalizációt általában, és különösen Szaúd-Arábiával, támogatja.

A szándékos kísérlet Szaúd-Arábia megsértésére egy olyan politikus részéről történt, aki jelenleg nem lépi át a választási küszöböt.

Szmotrich hozzászólása rasszista hangvétele miatt bírálatokat váltott ki, ami később bocsánatkérésre ösztönözte.

,,A Szaúd-Arábiáról szóló kijelentésem határozottan nem jött ki jól, és elnézést kérek a sértésért, amit okozott.

Ugyanakkor elvárom a szaúdiaktól, hogy ne ártsanak nekünk, és ne tagadják meg a zsidó nép örökségét, hagyományait és jogait történelmi hazájukhoz, Júdeához és Szamáriához, és kössenek velünk valódi békét.”


Vance: J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke kétnapos izraeli útja lezárásakor a Ben Gurion repülőtéren azt mondta, hogy a tegnapi előzetes szavazás a Kneszetben Júdea és Szamária annektálásával kapcsolatban sértette, és „nagyon ostoba” dolog volt.

Vance szerint azt mondták neki, hogy ez egy „politikai trükk volt, amelynek nincs gyakorlati jelentősége”, és „pusztán szimbolikus”, de „ha politikai trükk volt, akkor az egy nagyon ostoba politikai trükk volt, és én személy szerint sértésnek veszem.”

„Izrael nem fogja annektálni Ciszjordániát” – mondta. „A Trump-kormány politikája az, hogy Ciszjordániát nem fogja Izrael annektálni. Továbbra is ez marad a politikánk, és ha az emberek szimbolikus szavazatokat akarnak leadni, megtehetik, de mi biztosan nem örültünk ennek.”

A Miniszterelnöki Hivatal röviddel később angol nyelvű nyilatkozatot tett közzé:

,,A Kneszet annektálásról szóló szavazás az ellenzék szándékos politikai provokációja volt, hogy viszályt szítson J. D. Vance alelnök izraeli látogatása során.

A két törvényjavaslatot a Kneszet ellenzéki tagjai szponzorálták.

A Likud párt és a vallásos pártok (a koalíció fő tagjai) nem szavazták meg ezeket a törvényjavaslatokat, kivéve egy háborgó Likud-tagot, akit nemrégiben menesztettek egy Kneszet-bizottság elnöki posztjáról. A Likud támogatása nélkül ezek a törvényjavaslatok valószínűtlen, hogy célba érnek.”

Valójában a teljes szuverenitásra vonatkozó törvényjavaslatot támogató 25 szavazatból 19 koalíciós pártoktól – Vallásos Cionizmus és Otzma Jehudit – származott.
A törvényjavaslat elleni 24 szavazatból huszonegy az ellenzéktől származott.

Külön szavazás volt arról, hogy a szuverenitást csak Ma’ale Adumimra alkalmazzák, amelyet az ellenzéki tagok többsége támogatott.


Trump mesél: Donald Trump amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy Izrael elveszítené az Egyesült Államok „minden támogatását”, ha megpróbálná annektálni Júdea és Szamáriát.

A gázai tűzszüneti megállapodás kapcsán október 15-én készített és ma megjelentetett Time magazin interjúban Trumpot az izraeli koalíció azon tagjairól kérdezték, akik Júdea és Szamária egészének vagy részeinek annektálására törekszenek.

„Nem fog megtörténni. Nem fog megtörténni. Nem fog megtörténni, mert szavamat adtam az arab országoknak” – mondt Trump. „És ezt most nem tehetitek meg. Nagy arab támogatást kaptunk. Nem fog megtörténni, mert szavamat adtam az arab országoknak. Nem fog megtörténni. Izrael elveszítené az Egyesült Államok minden támogatását, ha ez megtörténne.”

Trump a Time magazinnak azt nyilatkozta, hogy rávette Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy hagyja abba a Hamász terrorszervezet elleni gázai háborút.

„Azt mondtam Bibinek: ‘Bibi, nem harcolhatsz a világgal. Megvívhatsz egyéni csatákat, de a világ ellened van. És Izrael egy nagyon kicsi hely a világhoz mérve.’”

Az amerikai elnök így folytatta: „Tudod, leállítottam, mert akkor csak folytatta volna. Évekig is eltarthatott volna. Évekig is eltarthatott volna. És én leállítottam őt, és mindenki összegyűlt, amikor leállítottam, csodálatos volt.”

Izrael katari Hamász-vezetők elleni merényletet-kísérletét „szörnyű hibának” nevezre, de szerinte lendületet adott a megállapodásnak.

„És amikor elkövette azt az egy taktikai hibát, Katarral kapcsolatban, ami szörnyű volt, de valójában – és ezt mondtam az emírnek is –, ez volt az egyik dolog, ami összehozott minket, mert ez annyira kizökkentő volt, hogy mindenkit arra kényszerített, hogy azt tegye, amit kell.”

Trump találkozott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével Sarm es-Sejken és beszélgettek is. A Time magazin kíváncsi volt, mit mondott Trump Abbásznak.

,,Nos, tudod, személyesen egészen más ember, mint nyilvánosan. De gratulált nekem… Azt mondta: ‘Hét elnökön mentem keresztül.’ Tudod, nem egy fiatal srác, de fantasztikusan néz ki, ugye?… Az első ciklusom óta ismerem. Eljött a Fehér Házba. És a palesztinok tisztelik… azt mondta: ‘Tettél valamit. Sok elnök alatt voltam itt. Azt mondta, olyan dolgokat tettél, amiket más elnök nem tett volna meg.” Azt mondta: ‘Amit tettél, az lehetetlen, sőt lehetetlen megtenni. El sem hiszem, hogy megtetted, de gratulálok.” Nagyon kedves volt. De azt mondta, hogy más elnökök soha nem tettek volna ilyet.

A Time megjegyezte, hogy ,,Marwan Barghoutit sokan úgy tartják, mint az egyetlen személyt, aki egyesítheti a palesztinokat a kétállami-megoldás mögött. A palesztinok körében, akikre egy elnökválasztáson szavaznának, a legtöbb közvélemény-kutatásban ő vezet a szavazatoknál. De börtönben van, és Izrael megtagadta a kiengedését. 2002-ben letartóztatták. Ron Lauder, az Ön nagy támogatója, nemrégiben arra biztatta Izraelt, hogy engedje szabadon. Ön szerint Izraelnek szabadon kellene engednie a börtönből?”

Trump válasza: ,,Szó szerint ezzel a kérdéssel szembesültem, körülbelül 15 perccel azelőtt, hogy felhívtál. Ez volt a kérdés. Ez volt a nap kérdése nálam. Szóval, döntést fogok hozni.”

Marwan Barghoutit öt életfogytiglani börtönre ítélték. A Fatah Tanzim fegyveres szárnyának volt a vezetője, és az Al-Aksza Mártírok Dandár, egy másik Fatah terrorszervezet alapítója. Börtönbüntetését a második intifáda idején izraeli állampolgárok ellen levezényelt terrortámadásokért kapta. Politikailag aktív maradt a rácsok mögött is.

The post Trump mesél, Vance tisztáz és Szmotrich nem kér a normalizációból first appeared on Új Kelet Live.