Előbb Hont András, majd az ATV-t működtető médiavállalat sajtóosztálya is arról beszélt, hogy Magyar Péter nemrég megfenyegette a csatornát – bizonyítékot azonban erről nem mutattak be. Az eddig ismert részletek alapján inkább a csatorna jövőjére vonatkozó kritikus vélemény hangozhatott el, nem pedig konkrét durva fenyegetés, és az is csupán informálisan, még a folyosón.
Szántó István
Related article
Novemberi gondolatok – élet a halál után – a gyógyítók se fásulnak el – tényleg lehet, hogy valaki az utolsókat rúgja –
Élet a halál után. Tessék, elhinni a fiatalokat sokkal jobban izgatja ez a kérdés, mint a már mindenre felkészült idősebbeket. Van, létezik, egy...
Napelempark a zsinagóga udvarán- már csak a konverter bekötése van hátra – megvalósult a Magyar Kormány támogatásával
Koncentrált figyelemmel kiséri a Miskolci Zsidó Hitközség a kormányzati pályázatokat. Korábban húsz millió forintot nyertek a felújítás előtt álló zsinagóga padozatának a helyreállítására....
Kiadó lakás Budafokon , áprilistól beköltözhető – olcsó a közös költség – a városnegyed centrumában van
Na még egyszer – kiadó áprilistól Budafokon a belvárosban a Kossuth Lajos utca 37-39 szám alatti nem panel házban a második emeleten egy...
Kedvező fordulat a hazai öngondoskodásban
Az elmúlt években mért kisebb visszaesés után újra felfelé vette az irányt az OTP Öngondoskodási Index. Tavaly óta két ponttal erősödött, jelenleg 36...
Így készítem a bécsi burgonyasalátát. Egy kedves osztrák háziasszonytól kaptam a receptet
Így készítem a bécsi burgonyasalátát. Egy kedves osztrák háziasszonytól kaptam a receptet A bécsi krumplisaláta a hagyományos módon a bécsi szelet mellé...
A KAMERA KIHELYEZÉSE UTÁN SZINTE AZONNAL SZEMETELŐT FOGTAK A RENDÉSZEK
A rendészet munkatársainak Erdei Sándor önkormányzati képviselő köszönte meg az eredményes munkát. Illegális szemetelőt értek tetten a múlt héten a Miskolci Önkormányzati...
Hat magyarhoni hitközséget tudhat soraiban a ZSIMA
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet /ZSIMA/ az elmúlt hetekben hat határon túli magyar hitközséggel kötött keretszerződést, melynek értelmében működésüket mostantól a ZSIMA égisze alatt...
Georg Spöttle múltjára kíváncsiak, de falakba ütköztek – médiasztárok titkolóznak a múltjukról
Nem tekinti magát közszereplőnek a kormánymédiában is rendszeresen szereplő Georg Spöttle, így a kommunista rezsim titkosszolgálati iratait őrző levéltárban egyelőre nem lehet betekinteni...
Rövid életű találmány – kimúlóban a fax – az elsők negyedmillióba kerültek
Mint ha ma lett volna a rendszerváltás idején kaptunk egy faxot az akkori városházától. Apportként, használtat és negyedmillió értékben. Kutyabaja volt, működött, gyűrte...
A legtöbb fájdalom csökkenthető
A fájdalom csillapításában bármely orvostól segítség kérhető, aki a beteget hosszabb vagy rövidebb ideig kezeli. Ez tehát lehet akár a sebész, akár az...
Villanyrendőrre gyűjtünk – jelezzék, akik támogatnák – alapítványi számlára megy a pénz
Lesz Miskolcon villanyrendőr. Nem győzőm leírni, hogy dr. Kriza Ákos polgármester és Rostás László főépítésznek köszönhetjük, hogy stílusosan mondjam a projekt zöld jelzést...
Üdvözlet Fehér Holló patikából – mindent patikust elkapta a munkaláz – éjjel, nappal ingyenes parkolóval
Ennek a jókivánságnak most különös nyomatékot ad, hogy jó néhány napig nélkülöznünk kellett a Fehér Holló szolgáltatását. Tessék elképzelni, hogy ez a belvárosi...
Hogyan javíthat egy rákbeteg férfi az életkilátásain?
– Mindenkinek van egyéni felelőssége abban, hogy önmaga és szerettei részt vegyenek a meghirdetett szűrővizsgálatokon, panaszok esetén pedig elvégeztessék azokat a kivizsgálásokat, amelyek...
A Kádár könyv folytatódik – jön a különvonat élete – ritka dokumentumokat leltem – társszerző Kerényi László
Ha valaki nem olvasta a Kádártól Castróig című könyvemet mielőbb pótolja az általános műveltségi hiányát. Röviden , ez a Balatonaligai pártüdülő egyszerű hétköznapjairól...
Sofőröket keresünk Londonba – ez volt a csúcs – Keleten a helyzet stabilan nyugtalan – ahol a jogsit kilóra veszik –
Kárpátaljáról jelentkezem. Ungvár, Uzsgorod a nagy híd mellől. Mehetnék egy kicsit beljebb is , de minek. Annyira nem olyan jó itt. Bár a...
Rendőr tanoncok figyelmeztetik a renitenskedőket – a Blaskovics végéről viszont lemaradtak
Sajnos nem jó szántanból naponta kétszer is be kell mennem a megyei kórház kardiológiai intenzív osztályára. Nem titok 95 esztendős mamám fekszik ott...
Ezt érdemes tudni az ATV választási műsoráról
Ismert műsorvezetőkkel és több helyszínről jelentkező élő közvetítéssel készül az ATV a választás napjára: a csatorna maratoni műsorfolyamot indít vasárnap délutántól. ...
Magyar Telekom sajtóközlemény – 3. negyedévi eredmények
A Magyar Telekom ma közzétette 2014. harmadik negyedévre és első kilenc hónapra vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. Főbb...
Megvan, mikor debütál az RTL-en az új Kész Átverés – íme az előzetes
A megújult műsorban Istenes Bence és Pető Brúnó szívatja a celebeket. ...
Ezt már olvasta?
No Image

