Jó az asztalocska de kamuznak a szállítók
A koronavírus járvány az egészségügyi hatások mellett súlyos gazdasági károkat okozott. Rengetegen veszítették el állásukat, nagyon sok vállalkozás került nehéz...
A Demokratikus Koalíció oltáspárti szervezetként tisztában van a védőoltások fontosságával, azzal, hogy a vakcina hatalmas előrelépés a járvány leküzdésében. Ám a pánikkormány politikai...
A Tourinform Miskolc által szervezett belvárosi tematikus séták sora augusztusban egy különleges városnézéssel bővül: az Orgonák Éjszakájához kapcsolódóan – a Filharmónia Magyarországgal közös...
Az önkormányzatok számára 2011 óta jogszabályilag fennálló lehetőség, hogy ebadót szedjenek. A 2017-ben tervezett állatvédelmi törvény módosítás nem erről szól. Évek óta minden...
A mellékelt válaszlevelet háromszor olvastam el. Majd megcsipkedtem magam, esetleg csak álmodom. Álmodozok. Végül örömmel konstatáltam, hogy Dr. Alakszai Zoltán Miskolc város jegyzője...
Időnként elfelejtek dicsekedni. Jut eszembe, hogy a mai Északban Kőházy Ferenc címfestő mesterről írtam. Különös egy szakma. Irigylem, a műveit többen olvassák mint...
Az újságban megjelent interjú teljes terjedelemben : ...
A 2014-2019 közötti időszakban a nominális és a reálkeresetek jelentősen bővültek. Az előbbiek több mint 60%-kal, az utóbbiak csaknem 50%-kal...
2021. 11. 23., k – 09:57 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy sályi nő megtalálásához. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság...
Barátaimmal 1966 nyarán úgy döntünk, hogy közösen veszünk egy autót. Jogosítványunk nincs, viszont komolyan szeretnénk egy kocsit. Alapos, megfontolt vevőként mustrálunk egy kivénhedt...
Kállai Mariann is egyike azoknak a honfitársainknak, akik Angliában találták meg a boldogulásukat. Mint el mondotta még néhány esztendő és családostul megkapják...
Választási hangulatban vagyok. Folyamatosan. Hetente egy kukára való üzleti ajánlatot kapok. Hiába írtam ki a postaládánkra, hogy semmilyen ingyenes szórólapot, hetilapot nem kérek....
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. hatodik alkalommal fogadja a Zempléni-hegység erdeit felfedezni kívánó fiatalokat és kísérőiket az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei...
Mezőcsáton járunk a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, mégpedig egy igen különleges bűnmegelőzési programon. Ebben a tanintézményben – ahogy...
Így ülünk a Pandorfi outletben, a padon. Mellettem egy fekete csadoros hölgy Nike sportcipőben. A család vásárol én meg gyönyörködöm a színes forgatagban....
OS – Az Emmi – Család-, és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság közleménye Budapest, 2019. január 1., kedd (OS) Emelkedik a GYED és a diplomás...
Érdekes felfedezésre jutottam a minap. A portálomon megjelenő írások közül azok a legolvasottabbak amelyekben szerepel az XXXL. Ugye van Miskolcon a Metró áruház...
A Mezőkövesdi Tankerület Központ Szentistváni István Király Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolájában nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra. A Borsodivánkán működő iskolában több olyan...
No Image

