SzántóGráf

Kneszet-offenzíva az egalitárius ima ellen a Siratófalnál: 7 év börtön a tét

Avi/ujkelet.live

A helyzet: A Kneszet szerdán előzetes olvasatban átnyomta a „Siratófal-törvényt”, amely a Főrabbinátus kizárólagos fennhatósága alá vonná a szent hely teljes területét. A döntés nemcsak vallási, hanem súlyos alkotmányos és diplomáciai feszültséget is szít.

Politikai manőverezés a háttérben

A bírósági párharc eszkalációja

A törvényjavaslat nem véletlenül most került elő. Ez egy közvetlen ellencsapás a Legfelsőbb Bíróság múlt csütörtöki ítéletére.

  1. A bíróság döntése: A bíróság utasította az államot, hogy fejezze be az időhúzást, és tegye fizikailag is elérhetővé a déli, egalitárius szakaszt, ahol jelenleg régészeti leletek és akadálymentesítési hiányosságok gátolják az imádkozást.
  2. A törvényi válasz: Avi Maoz, a rasszista és homofób Noam párt képviselőjének javaslata átírná a „szentségtörés fogalmát. Ezentúl minden olyan viselkedés bűncselekménynek minősülne, amely ellentétes a Főrabbinátus ortodox értelmezésével.
    • A büntetés: A javaslat radikális szigorítást tartalmaz: akár hét év börtönbüntetést is kiszabhatnának azokra, akik megsértik a Főrabbinátus által előírt vallási rendet.

Váratlan aggályok a jobboldalon

Érdekes módon nemcsak a liberális oldal tiltakozik. A templom-hegyi aktivisták (például a Bejadenu szervezet) attól tartanak, hogy a törvény kétélű fegyver:

A „hét évig terjedő börtön” árnyéka

A kritikusok, köztük Gilad Kariv ellenzéki képviselő, aki egy reform rabbi valamint Anna Kislanski (Reform Mozgalom), arra figyelmeztetnek, hogy Izrael a „vallási rendőrség” irányába mozdul el. Érvelésük szerint:

Következő lépés: A tervezetet most a Kneszet illetékes bizottsága elé utalják, ahol eldöntik, melyik szakbizottság készíti elő az első olvasatra.


Miről szól valójában a vita?

Sok politikai nyilatkozat ellenére a tények a következők a nők és férfiak közös imádkozását lehetővé tévő (reform és konzervatív irányzatoknak szánt) szakaszról:

  1. Helyszín: Nem a mindenki által ismert fő imádkozó térről van szó, hanem az attól délre eső területről (a Mugrabi-kapun túl).
  2. A terv lényege: A déli szakasz felújítása és egy közös főbejárat kialakítása.
  3. Történeti háttér: 2016-ban a Netanjahu-kormány és az ultraortodoxok (!) jóváhagyták ezt a tervet.
  4. A fordulat: 2017-ben az ultraortodoxok visszakoztak és a terv törlését követelték.
  5. Netanjahu taktikája: A miniszterelnök 2017-ben nem hozott új döntést, hanem „befagyasztotta” a tervet, valószínűleg azért, hogy ne rontsa tovább a kapcsolatot az amerikai zsidósággal.
  6. A bíróság szerepe: A Legfelsőbb Bíróság most kimondta: mivel nincs újabb kormányzati döntés, a kormánynak végre kell hajtania azt a határozatot, amelyet saját maga hozott meg korábban.

Politikai játszma a tények felett?

Mindezek ellenére a koalíció több tagja úgy kampányol a bírósági döntés ellen, mintha az nem a kormány saját, évekkel ezelőtti vállalásain alapulna.

The post Kneszet-offenzíva az egalitárius ima ellen a Siratófalnál: 7 év börtön a tét first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version