Avi/ujkelet.live

Szép estét!


Modi Jeruzsálemben: Stratégiai szövetség és belpolitikai vihar

A lényeg: Narendra Modi indiai miniszterelnök szerdán kétnapos látogatásra érkezett Izraelbe. Kneszetbeli beszéde nemcsak a két ország közötti ,.nyitott stratégiai szövetséget” erősítette meg, hanem az izraeli koalíció és ellenzék közötti mély politikai ellentétek gyújtópontjává is vált.

  • Szolidaritás és béketervek: Modi beszédében egyértelműen kiállt Donald Trump gázai béketerve mellett, mivel az szerinte ,,az igazságos és tartós béke ígéretét hordozza a régió minden népe számára, beleértve a palesztin kérdés kezelését is”.
    • Részvétét fejezte ki a Hamász „barbár terrortámadása” miatt, kijelentve: ,,Érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a gyászotokban. India szilárd meggyőződéssel áll Izrael mellett ebben a pillanatban és azon túl is.”
  • A terrorizmus elleni globális harc: Az indiai kormányfő hangsúlyozta a nemzetközi összefogás kényszerét: ,,A terrorizmus elleni küzdelem fenntartott és összehangolt globális fellépést igényel, mert a terror a békét fenyegeti mindenhol.” 
    • Binjámin Netanjahu miniszterelnök válaszában ezt azzal egészítette ki, hogy ,,Izrael a barbárság elleni védőfalként szolgál” a radikális iszlám térnyerésével szemben.
  • Gazdasági vízió és az IMEC: India hamarosan a világ három legnagyobb gazdasága közé kerül, amit Modi az izraeli innovációval ötvözne.
    • ,,India a világ leggyorsabban növekvő nagy gazdasága… Izrael pedig az innováció és a technológiai vezetés erőműve. Ez természetes alapot teremt a jövőbe mutató partnerségünkhöz.” 
    • Említést tett az IMEC )India-Közel-Kelet-Európa gazdasági folyosó)gazdasági folyosóról is, amely hajózási, energia- és víz alatti internetes infrastruktúrát foglal magában, bár a regionális instabilitás miatt a projekt jelenleg akadozik.
  • Technológia és társadalom: Büszkén emelte ki, hogy az izraeli mezőgazdasági technológia már most ,,átalakítja az indiai gyakorlatot” 43 központon keresztül, ahol több mint félmillió gazdát képeztek ki.
    • Külön méltatta az Izraelben dolgozó indiai munkásokat, akik ,,figyelemre méltó bátorságról és odaadásról tettek tanúbizonyságot a válság idején, beleértve október 7-ét is.”

Belpolitikai bojkott: A látogatást beárnyékolta az ellenzék tiltakozása Amir Ohana házelnök döntése ellen, aki a protokollal szembemenbe nem hívta meg Jichák Amitot, a Legfelsőbb Bíróság elnökét az eseményre.

  • Az ellenzék taktikája: A legtöbb ellenzéki párt csak Modi beszédére ült be, Ohana és Netanjahu felszólalása alatt elhagyták az üléstermet. Beni Gantz pártja csak Ohana beszédét bojkotálta, míg az arab Hadas-Ta’al frakció teljesen távol maradt a rendezvénytől.

A diplomáciai protokoll: Netanjahu és felesége személyesen fogadták Modit a Ben-Gurion repülőtéren – ez a kiemelt gesztus legutóbb Donald Trumpnak járt ki októberben.

A látogatás programja a Jad Vasem múzeumban, egy jeruzsálemi innovációs konferencián, majd a King David Hotelben rendezett díszvacsorán folytatódik.


Ultimátum és nukleáris sakkjátszma Genfben

A helyzet: Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter vezetésével a teheráni delegáció elindult Genfbe, hogy részt vegyen a nukleáris tárgyalások kritikus, harmadik fordulóján. A diplomáciai erőfeszítéseket Washington nyílt katonai nyomásgyakorlása kíséri, miközben a felek a holnapi találkozóra készülnek.

  • A Trump-faktor: Donald Trump amerikai elnök február 19-én világossá tette: Teheránnak 10–15 napja maradt az alku tető alá hozására. A holnapi genfi egyeztetésen amerikai részről Steve Witkoff és Jared Kushner képviseli majd a Fehér Házat.
  • Haditengerészeti készültség: Az USA hatalmas flottát vont össze az iráni partok közelében. Ez a drasztikus lépés közvetlen válasz a sürgető határidőre, és egyértelmű jelzés az esetleges csapásokról, amennyiben a holnap kezdődő tárgyalások kudarcba fulladnak.
  • Propaganda-háború: Ezzel párhuzamosan Teheránban, a Palesztina téren új óriásplakát hirdeti az iráni rezsim üzenetét héberül és angolul: ,,Világos cél – Trump 51. állama”, Izraelt amerikai bábállamként ábrázolja „Üdv Izraelben a pokolban” felirattal fokozva.

Izrael: 60 napos készültség

A stratégia: Az izraeli egészségügyi pénztárak felkészültek egy esetleges közvetlen iráni támadásra. A készletek – felszerelések és gyógyszerek – legalább 60 napos folyamatos ellátást garantálnak, jelentette a Ynet.

  • Digitális pajzs: Konfliktus esetén a forrásokat a távszolgáltatásokra csoportosítják át: online orvosi vizitek, várandósgondozási központok és nővéri hívóközpontok biztosítják a folyamatosságot.
  • Mentális védelem: Evakuálás esetén segélyvonalakat indítanak, ahol szociális munkások nyújtanak azonnali segítséget a pánik és szorongás áldozatainak.

Hezbollah: Meghúzott vörös vonal

A dinamika: A Hezbollah tisztviselője az AFP-nek kijelentette: a csoport nem avatkozik be katonailag, ha az USA „korlátozott” csapásokat mér Iránra. Van azonban egy pont, ahol ez megváltozik.

  • A határ: Bármilyen támadás Ali Hamenei legfőbb vezető ellen „vörös vonalnak” számít, ami azonnali eszkalációt vonna maga után.
  • A terep: Eközben az izraeli légierő fokozta a csapásokat Libanonban, mivel a hírszerzés szerint a Hezbollah aktívan készül arra, hogy csatlakozzon Teheránhoz egy szélesebb körű konfliktusban.

Dél-libanoni rajtaütések

A művelet: Az izraeli hadsereg 300. Baram dandárja az elmúlt hónapokban több célzott rajtaütést hajtott végre Dél-Libanonban, hogy megakadályozza a Hezbollah terrorszervezet újrafegyverkezését.

  • Pusztítás: A katonák szisztematikusan semmisítették meg a Hezbollah megfigyelőpontjait és tüzelőállásait.
  • Fegyverzet: A rajtaütések során számos páncéltörő rakétakilövőt és egyéb katonai infrastruktúrát sikerült hatástalanítani az ütközőzónában.

Gázai rekonstrukció

A hír: Egy gázai építőipari cég (MACC) az Egyesült Arab Emírségek finanszírozásával kezd lakókomplexum-építésbe izraeli ellenőrzés alatt álló területeken, jelentette a Reuters.

  • A terv: Rafah közelében, 74 holdon többszintes konténerházakat húznak fel tízezrek számára, egyiptomi partnerséggel.
  • Politikai üzenet: A projekt megkezdése jelzi: az újjáépítés nem vár az izraeli kivonulásra, illeszkedve a Trump-terv következő fázisához.

Szíriai alkudozás

A frontvonal mögött: A szaúdi Asharq Al-Awsat e haladás történt a fogolycsere-tárgyalásokon a szír kormány és a szuwajdai drúz vezetés között. Az egyezség jövő héten, a Vöröskereszt jelenlétében realizálódhat.

The post Modi Izraelben, üzenet Iránból és a Hezbollah vörös vonala first appeared on Új Kelet Live.