Évszázadokig árasztották el a szigeteket a Balaton vizével, hogy védekezhessenek a környékbeliek. Az egyik ilyen földdarab története máig izgalmas kérdéseket vet fel.
Lostaként és Lustakként is szerepel az írott forrásokban az a sziget, melynek víz alá helyezésével Tihanyt védelmezték az elmúlt évszázadok során. Állítólag már a római időkben is emberek lakták, fürdőzőhely lehetett, és még a középkorban is létezett.
Azt azonban, hogy pontosan melyik sziget volt, ma már senki nem tudja. A Balaton történetéről szóló, magyar és más nyelvű leírásokban már 1211-ben szerepel Losta neve, de kétszáz évvel korábban is megemlékeztek az errefelé található szigetekről, amikor a zalavári apát megkapta a halászat jogaikat.
A magyar múlt egyik nagy rejtélye az eltűnt balatoni sziget
1211-ben Losta szigetét egy azonos nevű faluval együtt jegyzik. Az itt élők számára azonban a tatár hadak érkezésével együtt ért véget szinte minden, egyik napról a másikra. A hadjárat hírére a tihanyiak ugyanis úgy döntöttek, duzzasztógáttal védik meg magukat.
Ennek köszönhetően állítólag 5 méterrel emelkedett meg a vízszint,
a tihanyi földnyelv több méternyi víz alá került. Az 1242-ben Kádán vezetésével ide érkező tatárok pedig hoppon maradtak, Tihany megmenekült, a környékbeli halászok viszont nem voltak ilyen szerencsések, komoly felújítási munkálatok vártak rájuk, egy egész települést kellett lakhatóvá tenniük, miután a vizet ismét leengedték. A halászfalu életében háromszáz évre visszatért a béke, ami egészen addig tartott,
amíg meg nem érkeztek a törökök.
A sziget végét jelentette az újabb elárasztás
Egy 1500-as években készült térképen jól látható, hogy ismét elárasztották a környéket a duzzasztógát segítségével, Tihany pedig 1514-ben újra szigetté vált. A módszer a mongol seregek után a törököket is megállította,
az apátságot nekik sem sikerült elfoglalniuk.
A víz leeresztésével viszont ekkor már nem siettek, csak az 1700-as években nyitották meg a gátat, Lostának viszont nem tett jót az, hogy mintegy 200 éven keresztül víz alatt volt. A régi falu ekkor újra láthatóvá vált, egyes feljegyzések szerint a házak alapjai még az 1780-as években is tisztán kivehetőek voltak a fűben. Ezeket gyorsan el is hordták az éppen aktuális építkezésekhez a helyiek,
így a kövek tovább éltek a környékbeli falvakban élők otthonait erősítve.
Az 1970-es évekig az volt az álláspont, hogy Losta szigete és a hozzá tartozó Losta falu a déli parton található Fok-ér, és nem a Balaton szigete volt. A modern búvárrégészeti felfedezéseknek köszönhetően azonban egy másik, jóval megalapozottabb elmélet is szárnyra kapott, mely szerint Örvényes mellett, a vízben talált romok valójában az egykori Losta romjai.
Szabó Géza szekszárdi búvárrégész már a 70-es években is látta ezeket, a 2000-es években pedig elméletét megerősítették más szakmabeliek is. Losta tehát azonos lehet a Tihanytól nyugatra, Aszófő és Örvényes környékén, a parttól mintegy 8-900 méterre található szigettel.