
Krug Emília, az ATV volt műsorvezetője vasárnap este bejelentette, hogy áprilisban visszatér a képernyőre.
A Gyógyulj Velünk Egyesület 2021. február 25-én csütörtökön 16 órakor szervezi meg élő online programját, ahol dr. Duda Ernő virológus, a Szegedi Tudományegyetem...
A Lakiteleki Népfőiskolán tartott előadást Dr. Latorcai Csaba A kultúrpolitika és a kulturális intézményrendszer (köz)igazgatási vonatkozásai címmel tartott előadást a Lakiteleki Népfőiskolán Dr....
Egy kis visszatekintés. Nemrégiben írtam a Sajószentpéteri Üveggyár szomorú sorsáról. Itt szóba került, hogy micsoda tüdő kell egy ilyen palack felfújásához. Nos, a...
A Budapesti Kamaraerdőbe szervezi következő kirándulását a Gyógyulj Velünk Egyesület. Találkozó 2020. szeptember 10. csütörtök 10 órakor Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéri szobornál....
A lassan-lassan rügyeiket bontó fák és bokrok mellett a tavasz egyértelmű jeleként március végétől ismét útjukra indulnak a vonatok hazánk erdei vasútjain is....
A Media1 által lekért Kantar Adex-adatok szerint listaáron becsülve több mint 10,3 milliárd forintnyi állami reklámköltést regisztráltak 2010 óta a 24.hu-t is kiadó...
2020.11.06. A kutatók azt remélik, hogy az új fluvoxamin terápiának köszönhetően a koronavírus okozta légzési nehézség rövidebb ideig tart majd a betegeknél. A...
Mégis jó a standard modell: a részecskefizikusok legnagyobb, Chicagóban most zajló konferenciáján bejelentették, hogy a nagyenergiás tudományos közösséget izgalomban tartó, új fizikára utaló...
Fej-nyaki daganatnak számítanak azok a tumorok, amelyek ebben a régióban alakulnak ki: ezek lehetnek a fejben, azon belül a szájüregben, a nyelven, a...
A közelmúltban adtam el ezt az írógépet. Valamikor az l970-es években kunyeráltam el a Malomipari Vállalat igazgatójától dr. Szabó Józseftől. Nehezen váltak meg...
A célzott (target) onkológiai gyógyszerek hatóanyagai ezzel szemben nem hatnak minden gyorsan osztódó sejtre: a ráksejtek jelfogó molekuláihoz (receptoraihoz) képesek hozzákötődni, így hatásuk...
A tegnapi viharos, erősen szeles, esős időjárás az egész országot érintette. A Groupama Garancia Biztosítóhoz egy nap alatt összesen 1117 kárbejelentés érkezett. A...
A magyar zsidó közösség otthona, a JDC-MAZS által alapított Bálint Ház 1994-ben nyitotta meg kapuit, Közép-Kelet Európa első zsidó közösségi központjaként a holokauszt...
Meg fog lepődni! Mi felruházzuk! Még március 27-ig, hétfőig él az alábbi ajánlatunk! Ha nem él vele, én biztosan nagyon szomorú leszek, mert...
A Magyar Alvás Szövetség elmúlt hat hónapban végzett megfigyelései és tapasztalatai megerősítik a nemzetközi trendeket: az emberek alvási állapota rosszabbodott, az elalvási és...
A Rákkutatási Világalap (WCRF) jelentéséhez 12 millió nő kórtörténetét feldolgozó több mint száz tanulmány eredményeit elemezték. A mellrák a nőknél a leggyakoribb daganatos...
Az Index Palányi Nóra állításaira hivatkozva azt írta, hogy a HírTV műsorvezetője csak az internetről értesült a Pataki Tamás által ellene tett rendőrségi...
Amikor új a kocsim hetente mosatom. Persze nem akárhol. Megtanultam a kutaknál a gyors gép mosók gyorsan leszedik a fényezést s karcolják, mattá...
Egyedi hirdetési ajánlatokkal házal a tavaly a 355. lapszám után bezárt zenemagazin. ...
2014. július 25. A lakásvásárlás és -felújítás, a gyermekek és idős szülők támogatása, valamint az utazás és az autóvásárlás a legnépszerűbb célok, amikre...

