
A Ki nyer ma? című rádióműsor alapító-műsorvezetőjét 94 éves korában érte a halál.
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet /ZSIMA/ az elmúlt hetekben hat határon túli magyar hitközséggel kötött keretszerződést, melynek értelmében működésüket mostantól a ZSIMA égisze alatt...
A Tisza Párt elnöke a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) megszólalását várja az Index egy hétfői írása miatt. A politikus szerint a lap...
Szlukovinyi Péter, a miskolci zsidó hitközség elnöke a Mazsihisz javaslatára felfüggesztette a közös hítéletet. Sajnos még a közelgő nagyünnep megtartására sincs lehetőség. Ha...
Rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MSZP Facebook-oldalára felkerült videó okán, amelyben megjelent Korózs Lajos, a szocialisták...
Közösségi médiás felületén erősítette meg az RTL Magyarország médiaipari portálunk korábbi információját, hogy Thuróczy Szabolcs is szerepelni fog a Heti Hetes című talkshow-ban....
Július 31-én éjjel 2 óra körül villámcsapás érte a kis-kőháti tornyot. Az alábbi képes beszámoló ugyan nem adja teljesen vissza az ott látottakat,...
Az emberek szeretik, ha egy erős vezető „fogja a kezüket”, ha egy tekintélyes irányítója van közösségüknek, népüknek. Olyan vezérre vágynak, aki „válla...
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) pénteken, 2016. március 11-én ötödik alkalommal rendezte meg az „Akadálymentes turizmus napját” a „Tourismus für Alle Deutschland e.V....
A 2017-es évben esedékes bértárgyalások során korábban sosem tapasztalt módon fogott össze a Tesco áruházakban működő két szakszervezet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete...
Pontosan 2006 nyarán csaknem kiszáradt a Balaton. Cirka háromszáz métert kellet a Szárszói partról gyalogolnom, hogy derékig érjen a mocskos víz. Mindenki azt...
ujkelet.live Jitzhák Ilán, a Sin Bét (Sabak) volt igazgatóhelyettese, akinek nevéhez többszáz terrorelhárítási művelet fűződik 64 éves korában elhunyt. Ilán három évtizedes biztonsági...
Pár napja még úgy volt, hogy 72 milliárd dolláros ajánlatával a Netflix megnyerheti a Warner Bros. Discovery-ért (Wbd) folyó licitháborút és övé lehet...
Különleges sporteseményt, igazi exkluzív csemegét hoz el péntek hajnaltól hétfő hajnalig a NET4+ a magyar rajongóknak. ...
Amint arról a CBS News beszámolt, dr. Vivek Murthy fejtette ki álláspontját arról, hogy miután bizonyított, hogy az alkoholfogyasztás több ráktípus kockázatát növeli,...
A szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a demencia kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkenti, ha átlagos napi lépésszámunkat akár csak tíz százalékkal...
Nemzetközi statisztikák alapján hozzávetőlegesen minden 8. nőnél kialakul a betegség az élete során, azaz átlagosan több mint 12 százalék a kockázata annak, hogy...
A megállapodás feltételei semmit sem változtak, a Kormányhatározatban rögzített értékek pontosan megegyeznek a 2016 óta fennálló megállapodás költségmegosztási elveivel. Ezen túlmenően...
Tetszik emlékezni a panaszkönyvre? Ennek minden üzletben kint kellett lógnia, elérhető távolságban a vevőktől és mellette egy spárgára kötött ceruza volt. Ha nem...
Ó bár ne jártam volna ma vasárnap délelőtt a Mancs szobor környékén. A kocsiból vettem észre ezt a csodálatos farakást és a kíváncsiság...
A horvát válogatott megszerezte a bronzérmet a katari labdarúgó-világbajnokságon. ...

