Avi/ujkelet.live

Biztonsági incidensek sora érinti Izraelt: az északi határon a Hezbollah drónja csapódott be Somera közelében, míg Dél-Libanonban az Izraeli Védelmi Erők terroristákat likvidált. Súlyos belbiztonsági botrányként vádat emeltek egy őrnagy ellen, aki tiltott árut csempészett Gázába. A diplomáciai színtéren új palesztin fegyverleszerelési tervről és a Hamász terrorszervezet belső tisztújításáról érkeztek jelentések.


Északi front

Az Izraeli Védelmi Erők megerősítette, hogy a Hezbollah terrorszervezet föld-levegő rakétával semmisítette meg az egyik drónját Dél-Libanon felett.

  • Biztonsági kockázat: A katonai közlemény szerint „nem áll fenn az információk kiszivárgásának veszélye”.
  • A Hezbollah állítása szerint egy Hermes 450 típusú drónt sikerült lelőniük.

A Hezbollah vállalta a felelősséget

A terrorszervezet hivatalos nyilatkozatot adott ki a reggeli támadásokról.

  • A célpont: A csoport közölte, hogy egy önjáró tarackot vettek célba robbanó drónnal.
  • Kontextus: Az izraeli hadsereg megerősítette a becsapódás tényét Somera közelében, amely egybevág a csoport állításaival.

Likvidálás

A hadsereg légicsapásal likvidált öt Hezbollah-terroristát, akiket az izraeli csapatok közvetlen közelében azonosítottak Dél-Libanonban.

Folyamatos feszültség: A Hezbollah tegnap két alkalommal is drónokat indított a Dél-Libanonban állomásozó izraeli csapatok ellen; a drónok a katonák közelében csapódtak be, de sérülést nem okoztak.


Az ellenség segítése és vesztegetés

A katonai ügyészség vádat emelt egy őrnagyi rangban lévő tiszt ellen, akit a Sabak belbiztonsági szolgálat már hónapokkal ezelőtt letartóztatott. A vádak listája rendkívül súlyos: az ellenség segítése, vesztegetés elfogadása és minősített körülmények között elkövetett árucsempészet.

Milliós értékű szállítmány a blokád alatt

A vádirat szerint a bűncselekmény-sorozat csúcspontja 2026. január 10-én volt, amikor a tiszt egy több millió sékel értékű szállítmányt juttatott be az övezetbe.

  • Tiltott áruk: A teherautó mobiltelefonokat, cigarettát, autóakkumulátorokat, elektromos kerékpárokat, laptopokat és hálózati routereket szállított – ezeket Izrael jelenleg szigorúan tiltja.
  • A módszer: A tiszt katonai járművével haladt a teherautó előtt, hogy fedezze a belépést. A katonáknak azt hazudta, hogy „legitim operatív tevékenységről” van szó, visszaélve parancsnoki tekintélyével.

Civil a tűzvonalban

Az ügy egyik legmeghökkentőbb részlete, hogy az őrnagy egy izraeli civilt is becsempészett Gázába, aki a teherautót vezette.

  • A sofőr napokig az övezetben maradt, hogy befejezze az áruk átadását, és csak később, a csempészhálózat segítségével menekítették ki.
  • Veszélyforrás: Az ügyészség szerint a tiszt tisztában volt vele (vagy szemet hunyt felette), hogy az ellenőrizetlen áruk és a civil jelenléte a Hamászt és más terrorszervezeteket segítheti.

Izraeli fellépés a gázai flottilla ellen

Az Izraeli Haditengerészet feltartóztatta a Gázai övezet blokádjának áttörésére készülő „Global Sumud” flottilla mintegy 175 aktivistáját. Az akció az éjszaka folyamán, a görögországi Kréta szigete közelében történt, több száz tengeri mérföldre Izraeltől.

  • A művelet részletei: A flottilla összesen 58 hajóból áll, ebből eddig 21-et vontak intézkedés alá. A többi hajót figyelmeztették: ha nem változtatnak irányt, rájuk is hasonló sors vár.
  • Kormányzati reakció: Az izraeli külügyminisztérium az X-en közzétett bejegyzésében „óvszer-flottillának” nevezte a kezdeményezést. A tárca videókat is megosztott, amelyeken szerintük az aktivisták „jól érzik magukat az izraeli hajók fedélzetén”, miközben békésen tartanak Izrael felé.
  • Vitatott rakomány: A minisztérium közleménye szerint az éjszaka folyamán az egyik hajón óvszereket és kábítószereket is találtak.

Likvidálás Gázában

Az Izraeli Védelmi Erők tegnapi légicsapása végzett Ibrahim Abu Szakkarral, a Hamász terrorszervezet egyik kulcsszereplőjével a Gázai övezetben.

  • A fenyegetés: Abu Szakkar rövid időn belül végrehajtandó támadást készített elő az izraeli csapatok ellen.
  • Háttér: A terrorista a háború során már számos támadást vezetett katonák és Izrael ellen.
  • Kettős szerepkör: A katonaság kiemelte, hogy Abu Szakkar a harci tevékenysége mellett mentősként is szolgált a Hamász katonai egészségügyi szolgálatánál.
Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Mi lesz Gázával?

A Hezbollah terrorszervezethez köthető libanoni Al-Akhbar napilap részleteket közölt egy új dokumentumról, amely a Gázai övezet rendezésére vonatkozó terv második szakaszát vázolja fel. A javaslat kulcseleme, hogy a fegyverek feletti ellenőrzést egy hivatalos palesztin szervre bíznák, elkerülve azok Izraelnek történő átadását.

  • Fokozatos demilitarizálás: A terv szerint a palesztin frakciók nemzetközi felügyelet mellett, lépcsőzetesen adnák le fegyvereiket egy kijelölt nemzeti bizottságnak.
  • A milíciák felszámolása: Minden fegyveres csoportot köteleznének a részvételre és katonai infrastruktúrájuk teljes lebontására.
  • Visszavásárlási program: A bizottság kizárólagos jogot kapna a fegyverek regisztrálására és begyűjtésére, amit gazdasági és szociális támogatási programokkal, valamint fegyver-visszavásárlási akciókkal ösztönöznének.
  • Belső béke: A dokumentum egy „polgári békeegyezmény” aláírását is sürgeti, amely tiltaná a belső háborúkat, a fegyveres parádékat és a bosszúhadjáratokat.

Új vezetőt választ a Hamász

A Hamász megkezdte a politikai iroda új vezetőjének kiválasztási folyamatát, miután elhárultak a választásokat korábban akadályozó belső és biztonsági hátráltató tényezők – jelentette az Asharq Al-Awsat szaúdi kötődésű lap.

  • A két esélyes: A verseny Khalid Mes’al (a külföldi szárny vezetője) és Khalil al-Hajja (a gázai politikai szárny vezetője) között dőlhet el.
  • Belső törésvonalak: Al-Hajja élvezi a gázai és a katonai szárny támogatását, míg Mes’al mögött a palesztin területek és a külföldön élő körök állnak.
  • Globális szavazás: A folyamat Gázában, a Palesztin Hatóság területén és külföldön egyaránt zajlik, a körülményekhez igazodva.

Újabb tárgyalási forduló Kairóban

Egyiptom ma újabb tárgyalási sorozatnak ad otthont a gázai tűzszüneti megállapodás érdekében. Az Asharq Al-Awsatforrásai szerint a megbeszéléseken részt vesz Jasper Jeffers amerikai tábornok, a nemzetközi stabilizációs erők parancsnoka is.

  • Túl a fegyverleszerelésen: A tárgyalások napirendjén a gázai „technokrata bizottság” munkája is szerepel.
  • A Mladenov-terv: A megbeszélések egyik legfontosabb pontja a Nickolay Mladenov (a Béketanács főképviselője) által március végén az ENSZ BT-ben bemutatott terv.
  • A feltétel: A Hamász eszerint nyolc hónapon belül hajlandó lenne a fegyverekről való lemondásra és az alagútrendszer felszámolására, de csak azzal a feltétellel, ha az Izraeli Védelmi Erők teteljes mértékben kivonul az övezetből, amint igazolást nyer, hogy Gáza fegyvermentes övezetté vált.

The post Likvidálások és aggasztó hírek Gáza ügyében first appeared on Új Kelet Live.