

Az emberiség már hosszú évtizedek óta álmodozik a Mars meghódításáról, de az ambiciózus cél – Elon Musk optimista nyilatkozata dacára – egyelőre roppant nehéznek tűnik. Most azonban izgalmas elmélettel rukkolt elő egy brazil csillagász: felfedezése mindent megváltoztathat.
Mikor jutunk el végre a Marsra?
Jóllehet az utóbbi esztendőkben hatalmas fejlesztések zajlottak az űriparban, az, hogy embert juttassunk a Marsra, még mindig távoli – ha nem is utópisztikus – célnak, túlságosan nagy léptékű elképzelésnek tűnik, melynek feltételei egyelőre nem adottak. Elon Musk üzletember, a SpaceX feje persze már régóta arról beszél a nyilvánosságban, hogy az emberiség hamarosan birtokba veszi a vörös bolygót, sőt önálló kolóniákat alakítunk ki a felszínén, és így tovább.
Mindez roppant ígéretesen hangzik, abba viszont csak nagyon kevesen gondolnak bele, hogy az utazás nagyjából fél évet venne igénybe, és akkor arról még nem is szóltunk, hogy az űrhajósok számára a megfelelő felszerelést is biztosítani kellene, de az utánpótlás célba juttatása ilyen távolságban gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
Sokan úgy látják, egy olyan űrhajó jelentené a biztos megoldást, mely elég erős hajtóművekkel rendelkezik ahhoz, hogy lerövidítse az utazás időtartamát. Ugyanakkor lehet, hogy létezik egy jóval egyszerűbb és előnyösebb módszer is.
Marcelo de Oliveira Souza, az Észak-Rio de Janeirói Állami Egyetem munkatársa szerint azért módfelett hasznos, hogy a csillagászok évtizedek óta vizsgálják a világűrt úgynevezett potenciálisan veszélyes objektumok után kutatva, mert e megfigyelések közben akár alternatív útvonalakat is felfedezhetnek, melyek a Marshoz hasonló égitestekhez vezethetik az emberiséget. A szakértő az Acta Astronautica című tudományos folyóiratban tette közzé a témával kapcsolatos tanulmányát, melyben egy meglepő állítással is előrukkolt.
A cikk folytatásáért nyisd meg galériánkat!


