A lúd is legyen kövér – a miskolci bírók vallomását várjuk – az ügyemet rendre ugyanaz a taláros nyeri – nem adnának esélyt sem az igazság kiderítésére
Szántó István
Tisztelt bírósági vezetők, mint a mellékelt levél bizonyítja a miskolci talárosok is kinyílvánították a véleményüket az igazságszolgáltatás jelenlegi állapotáról. Ki ha nem ők akik látják,megtapasztalják miként is működik a rendszer máig is. Tehát a legilletékesebbek követelik a függetlenségüket, azt a szabadságot amelyről már a Szent István-i alkotmányban is megfogalmazták, a részrehajlás mentes bíráskodást.
Most éppen reagáltak a kérésemre miszerint állampolgári jogon szeretném ha Elnök asszony fogadna. Hiába jelentkeztem be.
Kössünk vádalkut – lássuk a listát azokról az ügyekről amelyekben a végzés megelőzte a vádiratot
Megadtam az ügyszámot és megírtam, hogy immár talán negyedszerre Páricsiné tanácselnök asszony nyerte az egyik perujitási kérelmem tárgyalását. Ő a szerencse lánya. Neki sorsolják ki . Tulajdonképpen mindenki tudja miként megy egy olyan ülés amelyről az érintettek kizárják, nem idéznek meg senkit így aztán akár mobilon ismegegyezhetnek – tartják magukat az ügyészi javaslathoz. Esetemben az ügyész lemásolta a legutóbbi elutasító vétóját de ott legalább találtak egy új személyt aki bevallotta telefonon, fogalma sincs az ügyről. A bíróságon viszont nem sorsoltak, maradtak a jól bevált bírói tanácsnál, aki május 26.-n ugyancsak lekoppintja a korábbi végzések valamelyikét, hogy esélyem sem legyen az életben az igazság feltárására.
Közben a helyi bírói tanács demonstrált, hiányolták a függetlenséget és tiltakoztak a politikai befolyásolás ellen. Miért mostanában és korábban miért nem zavarta ez őket. Idáig a az egzisztenciális alkalmazkodási kényszer szerint meghunyászkodtak – ha az a parancs, hogy a garázda rendészeket be kell védeni, akkor minek tökölni az áldozat sérelmével.
ost viszont szerettem volna, ha sokan, nagyon sokan számon kérjük azokat a bírókat akik aláírásukkal beismerték híján vannak a függetlenségükkel. Tegyék meg mindannyiunk kedvéért, a hitelességük érdekében az általános állampolgári bizalom visszanyerésére – sorolják fel azokat az ügyeket amelyeknél rájuk telefonáltak, a fülükbe súgtak vagy éppen a vezetőik motivációja szerint hozták meg az ítéleteket. Gondolom Tőzsér Ildikó az élen jár majd a vallomás benyújtásával.Ha már rendszerváltás van akkor legyen korszakváltás is.