
A Fidesz-közeli médiaholding elismerte, hogy nem jelenteti meg a Metropol című termékét. Korábban a Media1 írta meg: elszállították a Metropol jellegzetes kék dobozait Budapest közterületeiről.
Rendszeresen együttműködik a rendőrség és polgárőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A két szervezet munkatársai legutóbb Tarcalon láttak el közös szolgálati feladatokat. A Szerencsi Rendőrkapitányság Tokaji...
Rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt a Miskolci Avastetői Óvoda két csoportja vonatkozásában...
Egyre érdekesebben alakul az előrehozott kampány. Tulajdonképpen ma már kiveszett az uborkaszezon. Egy új kormány beiktatásától kezdődik, kezdődhet a következő választási harc. Szoknunk...
– Megújuló szolgáltatás, több mint száz új munkahely – Budapest, 2014. június 4. – A MÁV-START Zrt. 2014. június 1-jétől maga üzemelteti a...
Már megint majdnem elfelejtettem. A mai csütörtöki Északban a tejről írok, minden gondolatom az élet erő egészség körül forog. Mint kiderül úgy voltam...
Martini Emil, a demjéni négycsillagos Cascade Hotel igazgatója jogosan büszke az Egerhez közeli gyógyszállóra. A jó szervezésnek, marketingnek köszönhetően szinte telt házzal üzemelnek....
A Herman mellett a másik miskolci elitgimnáziumban is kiálltak a polgári engedetlenségben való részvétel miatt felmentett iskolaigazgató mellett. „Szolidaritás csendben, méltósággal, feketében a...
Erre legutóbb másfél éve volt példa. ...
A Magyar Telekom ma közzétette 2015. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. Főbb eredmények: A bevételek...
A Magyar Mozi TV honlapján már elérhető az interjúsorozat, amelyben Udvaros Dorottyától Koltai Lajosig, Cserhalmi Györgytől Békés Italáig, Szabó Istvántól Molnár Piroskáig, Bereményi...
A Miskolci Keresztény Szemle napokban megjelent friss száma így tudósított az eseményről: A MTA MAB korábbi elnöke ‒ prof. dr. Kaptay György akadémikus...
2023. 09. 06., sze – 13:04 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet a három...
Szerény privát meggyőződésem, hogy az egyfordulós választás felszámolta a döntőbe jutott pártok egyezkedését. Maga az új választási rendszer biztos győzelmet igér a mostani...
A programra az egyesület tagjait, azok hozzátartozóit és további érdeklődőket is várnak. A kirándulás időpontja és helyszíne: 2025. december 13. (áthelyezett munkanap) 10...
Eljön az idő amikor nehezünkre esik a járás. Hol itt, hol ott fáj. Ám ha menés közben előre látással az útra koncentrálunk legyőzzük...
Jönnek a hírek. Köszönöm mindenkinek. Pontosítunk , Schwezoff úr havi javadalmazása a Budapesti Zsidó Hitközségen jelenleg mindössze havi 850 ezer forint. Viszont barátjának...
Egyszer egy baráti társaságban ültünk és hülyéskedtünk, amikor egyszer csak valaki kijelentette, hogy olvasta valamelyik újságban, hogy a sör női hormonokat tartalmaz. Mivel mindegyikünket valamennyire érdekelte a tudomány, elhatároztuk, hogy ezt tanulmányozni kell, s így -természetesen kizárólag tudományos célokból- fejenként megittunk tíz üveg sört. Tanulmányi munkánk eredménye tíz sör után: – a résztvevők súlya emelkedett – rengetek hülyeséget dumáltunk össze – nehezen, de főleg rosszul vezettük gépkocsijainkat – nem gondolkoztunk logikusan – egyikünk sem volt hajlandó elismerni hogy téved, amikor teljesen egyértelmű volt a tévedésünk – minden öt percben pisilni mentünk, természetesen együtt. Ezek után egyetértettünk abban, hogy kutatásunk bebizonyította, az újságcikk pontos és a sörben valóban női hormonok vannak. — ...
A játszótéren becsapódott rakéta Szderotban 2020. február 25. Fotó: Micky Rosenfeld rendőrségi szóvivő/Twitter ujkelet.live Közel 2,6 millió izraeli állampolgárnak nincs hozzáférése megfelelő...
A Csillagpont Rádió interjúsorozatában folyamatosan nyomon követi a “45 nap alatt a Föld körül” kilométergyűjtő program történéseit. Amint arról portálunkon is hírt adtunk,...
Három egymástól független forrás, köztük a TV2 sajtóosztálya is megerősítette: a Media1 április 22-i cikke után vizsgálat indult az elbocsátott hírigazgató és köre...

