SzántóGráf

Pintér Sándornál lazábban ma nem csapatja senki – Gergényi a vasprefektus is ezt a márkát favorizálta

Vannak dolgok, amik nem változnak. Lehet itt bármilyen kétharmad, Pintér Sándor Wartburgja például állandó.

Olyannyira, hogy az 1989-ben üzembe állított gépjárművet Pintér még 1995-ben örökölte (ő a második tulajdonos), azóta pedig minden egyes nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatában szerepel.

De egy jó gépkocsi nem csak vagyonnyilatkozatokban, hanem az úton is fel-felbukkan, így szpottolta most olvasónk az M7-esen, ahogy az örökös volt belügyminiszter nyomja a gázt.

Lö Wartburg.
Fotó: Olvasónk
Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be.
Fotó: Olvasónk
Bizonyára az idősebbek még emlékeznek Gergényi Péter tábornok úrra, akinek szintén egy Wartbur volt a kedvenc autója. Úgy tetszik ez a márka lett a rendőrfönökök favoritja. Ha valaki nem tudná valamikor a rendőrségen belül 12  ilyen keletnémet márkájú kocsi volt úgynevezett járőrautó. Igaz, hogy ezek már Golf motorral gurultak.

Pintér Sándor 1995-ben, amikor megörökölte a Wartburgot, még országos rendőrfőkapitány volt, azóta lenyomott két ütemben összesen 20 évnyi belügyminiszterkedést, kis kikacsintással (2002 és 2010 között) a gazdasági szférába. Most pedig nyugodtan gurulgat.

Egyébként Pintér Sándor mint nyugdíjas 2010 előtt egy nagy Mercedessel járt, maga vezette . Egy Westeles Kapcsolat koncerten a cége tartotta fenn a rendet, ott láttam kiszállni a kocsijából.  Akkor Sugár András vezérigazgató mutatott be egymásnak a VIP szektorban. Később a szokásos Világ igazai nevű megemlékezéseken  volt szerencsém az örökös miniszter úrral beszélgetni.

 

400 ezres büntetéssel megúszta Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány a 2006-os túlkapásokat – egy régi hír …

Exit mobile version