Idén szeptemberben lesz négy éve, hogy megnyitott a göncruszkai református étterem, a TejjelMézzel. A falu főutcáján álló épületet 2015-ben vásárolta meg a Göncruszkai Református Egyházközség, Sohajda Levente lelkipásztor nem várt indokkal magyarázza a vásárlást. – Egy szlovák vállalkozó diszkót szeretett volna itt nyitni. Először csak ennyi volt a motiváció, nehéz úgy a vasárnapi prédikációra készülni, hogy közben végig szól a zene – érvel a lelkipásztor, aki családjával az étterem mellett álló parókián él. Megható és empátiával teli beszédet mondot a település református lelkipásztora.Minden ide köt, tíz évesen költöztünk Miskolcra. Az itt látható emlékművön a holokauszt idején elhunyt rokonaink nevei fel lett vésve- mondta Deutsch Miklós a miskolci hitközség elnöke aki egyben köszönetet mondott a népes közösségnek, hogy jelenlétükkel megtisztelték a megemlékezéstA gondozott zsidó temetőben kádist , gyászimát mondotak az elhunytak és az elhurcoltak emlékéreRadnóti Miklós verseit rég nem hallottam ilyen átéléssel elhangzaniMarkovics Zsolt – akiket a vészkorszak idején innen hurcoltak el az Auswitzi halálgyárba egyetlen bűnük volt – zsidónak születtekFináli Péter elnöki főtanácsadó a Magyar Zsidó Hitközségek Országos szövetsége kéépviseletében idézte fel az 1944 júniusában bekövetkezett tragikus eseményeket
A sok csapadékot, egyes napokon nyári meleget hozó változékony tavaszi időjárás miatt folyamatosan figyelték Miskolcon a szúnyoglárva tenyészőhelyek fertőzöttségét. A legutolsó mérések szerint...
Megtetszett ez a pad nekem a miskolci Búza téri piacon. Szolgálati hely. Kifejezetten az. Nem is akármilyen. Már majdnem lepihentem, de szerencsére olvasni...
Fura helyzet állt elő Miskolcon nem sokkal az önkormányzati választások előtt. Kriza Ákos a jelenlegi polgármester betegségére való hivatkozással szinte az utolsó pillanatban...
Minden eddigit meghaladó módon emelkedik a sertéshúsból készült termékek ára. Ennek oka, hogy a világ több pontján, így hazánkban is megjelent – igaz,...
A választási iroda elnöke egymilliós bónuszt kap a voksolásért. Fel is veszi. Az is lehet, hogy felajánlja „valamilyen alapítványnak”. Még január legelején rendezték...
Hali Mindenkinek! Először is, nagyon jó volt Veletek újra! Remélem még sok ilyen szép délután vár ránk és ott folytatjuk,ahol most abbahagytuk. Egyszerre...
Antony Blinken – a Szenátus külügyi bizottsága előtt 19.01.21 Forrás/ YouTube ujkelet.live Antony Blinken, Joe Biden megválasztott amerikai elnök külügyminiszter-jelöltje kedden a Szenátus...
Bezzeg a mi időnkben. Volt iskolatej, dobozos szívószállal és finom kifli hozzá. Otthon csak kakaóztam, de a suliban imádtam a friss tejet. Emlékszem,...
A Fráter György Katolikus Gimnázium új igazgatóját Molnár Tünde személyében nevezte ki Ternyák Csaba érsek úr. Molnár Tünde idáig a Kossuth Gimnázium igazgató-helyettese...
Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját az V. „Ökumenikus” Húsvéti találkozóra 2018. április 15-én, vasárnap, 11...
Nem megfelelően tájékoztatja és ezzel megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb – ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért versenyfelügyeleti eljárást...
Az édesség iránti vágy szinte alapvető emberi igény, ám az egészségünk megőrzése érdekében gyakran kényszerülünk kompromisszumokra. Bár a mesterséges édesítőszerek évtizedekig a diétás étrend tartóoszlopainak...
Elkészült a csatornám első videója. Év elején Balatonfüredre utaztunk a családdal. Rápihentünk egy picit az évre. Ezt a néhány napot foglaltam össze ebben...
A 4G térhódítása megállíthatatlan: a Telekom 4G előfizetők száma 2014 végén meghaladta a 450 ezret, a 4G adatforgalom egy év alatt háromszorosára nőtt...
Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke a Köztér című YouTube-műsorban reagált két, általunk küldött kérdésre is....
Egy kis pletyka. Autósoknak. Szóval a kiszivárgott információk szerint a mostani új traffipaxok tesztje során annyi hiányosság merült fel, hogy megfontolják a készülékek...
Nagy durranásra készül a Miskolci Gasztro Klaszter . Holnap délelőtt azaz csütörtökön a népkerti Vigadóban jelentik be , először a média munkatársainak, hogy...
Igen ma ezt láttam a Miskolci Centrum parkolójában. Mindkét jármű a mozgássérültek helyén terpeszkedett. Persze a motorral is meg kell állni valahol, de...