SzántóGráf

Irán elrendezte az uránt és tisztogatás az UNRWA-nál

Rövid összefoglaló


Avi/ujkelet.live

Kész a keretrendszer, de Washington még hezitál

Mi történt? Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott egy olyan békemegállapodás keretrendszerében, amely véget vetne a hónapok óta tartó közel-keleti konfliktusnak.

A másik oldal: Irán külügyminisztériumi szóvivője, Eszmaeil Baghaei az állami médián keresztül hűtötte a kedélyeket: közölte, hogy az Iszlámábádi Memorandum vasárnapi aláírására nem kerül sor. Bár a napokban történő aláírást nem zárta ki, óvatosságra intett, a késlekedést pedig a „másik fél [az USA] hezitálásának” tulajdonította.

A G7-csúcs fókuszában: Magas rangú amerikai kormányzati tisztviselők szerint Trump a jövő heti franciaországi G7-csúcson bilaterális tárgyalásokat folytat Egyiptom, Katar és az Egyesült Arab Emírségek vezetőivel, akiket Indiával együtt hívtak meg.


Nehezített pálya Iszfahánban

CNN öt, az amerikai hírszerzést ismerő forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Irán az elmúlt hetekben szándékosan beomlasztotta a lebombázott iszfaháni atomkomplexum alagútjait és aláaknázta a bejáratait. A cél az, hogy megakadályozzák az Egyesült Államokat egy olyan katonai akcióban, amely az ott tárolt dúsított urán készletek megszerzésére irányulna.

A kockázatok: Scott Roecker, az amerikai Nemzeti Nukleáris Biztonsági Hivatal (NNSA) volt igazgatója a CNN-nek kifejtette: ha a formálódó alku szerint Iránnak egy központi helyre kellene szállítania a készletet ellenőrzésre, Teherán könnyen hivatkozhat arra, hogy az urán egy része „hozzáférhetetlenné” vált. Ezáltal nem lenne garancia arra, hogy Irán a jövőben nem nyer újra hozzáférést az anyaghoz.

Az izraeli olvasat: Az izraeli katonai rádió elemzése szerint ez a lépés Irán számára win-win szituáció:

  1. Ha lesz megállapodás: Kiváló ürügy az időhúzásra, a hazugságra és a csalásra, arra hivatkozva, hogy képtelenek kimenteni az uránt.
  2. Ha nem lesz megállapodás: Egy esetleges amerikai kommandós akciót tettek nagyságrendekkel nehezebbé és veszélyesebbé.

Az elemzés rávilágít, hogy a legutóbbi, Epic Fury hadműveletben Izrael és az USA miért csak másodlagos nukleáris létesítményeket támadott a tavalyi, „Midnight Hammer” akcióval ellentétben: a fő létesítmények további bombázása csak még mélyebbre temette volna az uránt, ami pont az iráni érdekeket szolgálta volna.


Északi front

A katonai helyzet: Az Izraeli Védelmi Erők jelentése szerint az elmúlt napban a Hezbollah terrorszervezet több mint 70 állására mértek csapást Dél-Libanonban, beleértve rakétakilövőket és katonai épületeket.

Incidens a libanoni hadsereggel: A libanoni hadsereg közlése szerint egyik katonájuk súlyosan megsérült egy izraeli dróncsapásban Nabatieh közelében. Az Izraeli Védelmi Erők egyelőre nem kommentálta az esetet.

Lakossági figyelmeztetések: Avichai Adraee, az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője szombaton az X-en azonnali evakuálásra szólította fel 20 dél-libanoni falu lakosságát, felszólítva őket, hogy húzódjanak a Zahrani-folyótól északra.


Izraeli előrenyomulás: Közeleg a harc Nabatiehért

A harctéri helyzet: Libanoni források és a Hezbollah saját közleményei szerint az izraeli szárazföldi erők jelentős előretörést hajtottak végre a terrorszervezet egyik legnagyobb déli bástyája, Nabatieh irányába.


Optikai kábelek Libanonban: Drónháború és belső feszültség

A vita: A Hezbollah-közeli Al-Akhbar libanoni lap határozottan cáfolta azokat a híreket, miszerint a bejrúti kormány korlátozná az optikai kábelek importját. Ezzel kapcsolatban azért vetült gyanú, mert a Hezbollah előszeretettel használja robbanódrónok irányítására. Ugyanakkor élesen bírálta a libanoni politikai vezetést, „hazaárulással” vádolva őket a külföldi nyomásgyakorlás elfogadása miatt.

A számok mögött: A lap szerint a libanoni vámadatok nem mutatnak ugrásszerű növekedést a behozatalban (2025-ben 67 tonnát importáltak, ami átlagosnak mondható). Az árak viszont drasztikusan kilőttek:

A lap ezt a drágulást az orosz–ukrán háború generálta globális kereslettel magyarázza.


A Trump-terv második fázisa: Így reagáltak a terrorcsoportok

A dokumentum: A Hezbollah-tengelyhez köthető Al-Mayadeen libanoni tévécsatorna megszerezte a palesztin terrorszervezetek hivatalos válaszát, amelyet a közvetítőkön keresztül juttattak el a Trump-féle békemegállapodás második szakaszára, avagy a Hamász terrorszervezet leszerelésére.

A feltételek:


Tisztogatás az UNRWA-nál

A döntés Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) bejelentette, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta 70 gázai munkatársát a menekültek biztonsági kockázatainak csökkentése érdekében. Christian Saunders, az ügynökség ideiglenes vezetője hangsúlyozta, hogy a lépés egy belső biztonsági értékelés eredménye, nem fegyelmi eljárás, és „nem jelenti az Izrael által megfogalmazott vádak elismerését”. Az ügynökség továbbra is állítja, hogy Izrael nem biztosított bizonyítékokat az egyéni vádakhoz.

A reakció: Az ENSZ tevékenységét figyelő UN Watch üdvözölte a lépést, de képmutatással vádolta az UNRWA-t. Hillel Neuer, a szervezet igazgatója kijelentette:

„A Hamász UNRWA-ba való mély behatolásáról szóló dokumentációnk – beleértve a terrorhálózati térképünket, amely legalább 400 elkövetőt azonosít – végül lépésre kényszerítette az ügynökséget.”

Neuer szerint az a tény, hogy embereket bocsátanak el anélkül, hogy nyíltan elismernék az okokat, azt mutatja, hogy az intézmény még mindig inkább saját magát és a Hamász beágyazott munkaerejét védi a valódi elszámoltathatóság helyett. Izrael korábban már bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az UNRWA dolgozói részt vettek a 2023. október 7-i mészárlásokban és infrastruktúrájukat terrorcélokra használták.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Irán elrendezte az uránt és tisztogatás az UNRWA-nál first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version