Rövid összefoglaló
Trump kész tények elé állította Netanjahut Irán kapcsán. Washington és Teherán napokon belül aláírhatja a háborút lezáró megállapodást. Izrael folytatja a libanoni hadműveleteket.
Avi/ujkelet.live
Északi front: Dróncsapások és lefejezett vezérkar
Hírháttér: Az Izraeli Védelmi Erők tegnap bejelentette, hogy a közelmúltban a Hezbollah terrorszervezet több mint 10 olyan terepparancsnokával végzett, akik a dél-libanoni harcokat irányították az izraeli csapatok ellen.
- Szisztematikus likvidálás: Márciusban a hadsereg megölte Haszán Szalameht, a Hezbollah három regionális hadosztályának egyikét képező Naszr Egység parancsnokát. Azóta a hadsereg egymás után végzett két utódjával, Mahdi Bazival és Asraf Szallúmmal is.
- 12 órás hajsza: Fél nap leforgása alatt iktatták ki a Beaufort-erőd körzetének parancsnokát, Nasszer Sakirt, majd a helyére lépő korábbi helyettesét, Ahmad Szablimit is.
- A teljes déli szektor célkeresztben: Az izraeli hadsereg megerősítette további kulcspozíciót betöltő parancsnokok halálát is Bint Dbeil (Ali Abbász), Türosz (Kamil Júnesz), Hadzsir (Fuád Músza), Dzsibsít (Huszein Szalami), Khiam (Ali Haik) és Qana (Muszlim Harb) körzeteiből.
A másik oldal: A Hezbollah nem marad tétlen. Tegnap este feltehetően egy drón csapódott be egy észak-izraeli katonai zónába a libanoni határ közelében. Sérülés nem történt, a hadsereg vizsgálja az esetet. Egy másik ellenséges drónt az izraeli légvédelem Dél-Libanon felett semmisített meg, ahol jelenleg is szárazföldi csapatok folytatnak bevetést. Reggel ismét megszólaltak az ellenséges drót behatolására figyelmeztető. szirénák a határ mellett Metullában.
Készül a washingtoni paktum, de Izrael nem akar megállni
A lényeg: A KAN közszolgálati műsorszolgáltató forrásai szerint az Egyesült Államok és Irán rendkívül közel áll egy elvi megállapodás aláírásához, amely véget vethet a háborúnak. A ceremóniára akár napokon belül sor kerülhet Genfben.
- Feszültség a harctéren: Bár a politikai vezetés állítólag arra utasította az Izraeli Védelmi Erőket, hogy kerülje a diplomáciai erőfeszítéseket veszélyeztető akciókat, korlátozva a bejrúti csapásokat, a miniszterelnöki hivatal “álhírnek” minősítette a műveletek szándékos visszafogásáról szóló jelentéseket.
- A vázlat: Az elvi megállapodás tartalmazza a tengerszorosok megnyitását, a tűzszünet meghosszabbítását és az iráni olajexport szakaszos újraindítását.
Izraeli különvélemény: Egy, a washingtoni tárgyalásokat ismerő forrás az Al-Dzsadíd libanoni csatornának elárulta: Izrael a libanoni hadműveleteket teljesen függetlenül kezeli az iráni kérdéstől. Az izraeli hadsereg szándéka, hogy a szárazföldi nyomulást egészen a Rihán-hegységig folytassa. Izrael nem érzi magát elkötelezettnek a tűzszünet mellett mindaddig, amíg nem biztosítja Dél-Libanon katonai ellenőrzését egészen az Awáli-folyóig.
Trump kész tények elé állította Netanjahut
Csütörtök este Donald Trump amerikai elnök olyan hírrel hívta fel Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, amelyet a jeruzsálemi vezetés legkevésbé sem akart hallani: napokon belül aláírja a megállapodást Iránnal.
,,Ez a megállapodás. Ez egy nagyszerű megállapodás, és itt az ideje befejezni ezt a háborút” – közölte Trump Netanjahuval egy magas rangú amerikai tisztviselő Axiosnak adott beszámolója szerint.
Miért fontos ez?
Amikor Netanjahu Trumppal szövetségben háborúba indult, nem így képzelte el a végjátékot. Kezdettől fogva világossá tette: úgy hitte, a konfliktus rendszerváltást idézhet elő Teheránban. Most, alig négy hónappal az izraeli választások előtt, Netanjahu politikai riválisai azzal vádolják a kormányfőt, hogy Izraelt “vazallus állammá” süllyesztette, amely szó nélkül kénytelen elfogadni Trump béke diktátumát.
A színfalak mögött: Trump behúzta a kéziféket
A hét elején, az Iránnal való adok-kapok eszkalációjakor Netanjáhu masszív csapásokat tervezett az iráni energia- és infrastrukturális létesítmények ellen. Trump az utolsó pillanatban állította le az izraeli akciót.
Azóta az izraeli miniszterelnök nagyrészt a körön kívül találta magát. Egy közvetlen információkkal rendelkező amerikai forrás szerint Netanjáahu washingtoni szövetségeseit hívogatta, hogy hírszerzési információkat szerezzen Trump tárgyalásairól. Amikor Trump csütörtökön egy közösségi médiás posztban bejelentette a megállapodás létrejöttét, az teljesen váratlanul érte az izraeli kormányfőt. Az egy órával későbbi telefonhívás során Netanjahu már nem tanúsított komoly ellenállást: csupán annyit mondott Trumpnak, bízik benne, hogy a végső egyezmény kezeli a közös aggodalmaikat Irán nukleáris programjával kapcsolatban.
Izraeli aggályok és amerikai megnyugtatás
Bár a nyilvánosság előtt az izraeli tisztviselők gondosan ügyelnek arra, hogy ne bírálják Trumpot, zárt ajtók mögött rendkívül szkeptikusak.
Főbb izraeli aggályok
- Irán az olajbevételekből stabilizálja magát, miközben konkrét nukleáris engedmények nélkül húzza az időt.
- A libanoni tűzszünet miatt Washington korlátozni fogja az izraeli hadsereg mozgásterét a Hezbollah terrorszervezettel szemben.
Iszrael Katz védelmi miniszter pénteken kijelentette: Trump az amerikai érdekek mentén cselekszik, de Izrael elvárja a közös elvek betartását a rakéták és a terrorista proxi-hálózatok ügyében. Katz nyomatékosította: Izrael fenntartja a jogot az önálló fellépésre, hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását.
Amikor péntek reggel az iráni állami média világgá kürtölte, hogy Teherán azonnal több milliárd dollárhoz jut a megállapodás révén, a megrettent izraeli tisztviselők azonnal tisztázást kértek a Fehér Háztól. Washington megnyugtatta őket, hogy az iráni jelentések elferdítik a valóságot:
,,Úgy érezzük, ha meglátják a teljes feltételrendszert, és megértik, hogy az irániaknak teljesíteniük kell, mielőtt bármilyen előnyhöz jutnának, elégedettek lesznek” – nyilatkozta egy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő.
Amit figyelni kell
A megállapodást leginkább a libanoni helyzet fúrhatja meg. Ha a Hezbollah továbbra is rakétákat lő ki, Irán pedig folytatja a milícia ffelegyverzését, az felborítja az egyezséget. Netanjahu számára azonban egy olyan békeszerződés társaláírása, amely a kitűzött katonai célok elérése nélkül zárja le a háborút, hatalmas stratégiai és politikai vereséggel ér fel.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Trump és Irán Netanjahu keserű piruláival first appeared on Új Kelet Live.