Mártírmegemlékezést tartott vasárnap a Miskolci Zsidó Hitközség az avasi zsidó temetőben. Az eseményen a holokauszt áldozatai előtt tisztelegtek, valamint azok előtt a közösségek előtt, amelyeket a vészkorszak súlyos veszteségekkel sújtott.
A megemlékezésen beszédet mondott Deutsch Miklós, a Miskolci Zsidó Hitközség elnöke, Mester Tamás, a MAZSIHISZ alelnöke, Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, Juhász Roland országgyűlési képviselő, Orosz Atanáz, a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye megyéspüspöke és Markovics Zsolt miskolci főrabbi. A rendezvényen közreműködött Dr. Nógrádi György főkántor is.
Mester Tamás, a MAZSIHISZ alelnöke egy holokauszt-túlélő történetén keresztül idézte fel a deportálások embertelen valóságát. Elmondta, hogy a túlélő Auschwitzból hazatérve azt tapasztalta: családja, otthona és korábbi élete szinte nyomtalanul eltűnt. Beszédében hangsúlyozta, hogy a holokauszt hatszázezer magyar áldozata nem pusztán egy történelmi adat, hanem hatszázezer emberi sors.
Mint fogalmazott, ezek az emberek nem névtelen számok voltak, hanem szomszédok, barátok, ismerősök, akik ugyanazokon az utcákon jártak, ugyanazokba a kávéházakba ültek be, és ugyanazokat a reményeket hordozták, mint bárki más. Arra a kérdésre, hogyan történhetett meg mindez, három lépcsőben fogalmazta meg a választ: először azt mondják, hogy a zsidók nem élhetnek közöttünk zsidóként, aztán azt, hogy nem élhetnek közöttünk, végül pedig azt, hogy nem élhetnek.
A MAZSIHISZ alelnöke ugyanakkor a miskolci zsidó közösséget a túlélés és az újrakezdés példájaként említette. Felidézte, hogy a holokauszt után közel ötezer ember tért vissza Miskolcra, és bár a közösség létszáma azóta jelentősen csökkent, a hitközség ma is őrzi vallási és kulturális hagyományait, valamint aktív közösségi életet él.
Deutsch Miklós, a Miskolci Zsidó Hitközség elnöke beszédében arra emlékeztetett, hogy a holokauszt nem csupán a zsidóság tragédiája volt, hanem az egész magyar társadalom vesztesége. Kiemelte az emlékezés jelentőségét, valamint azt a felelősséget, amely a jelen nemzedékeire hárul a történelmi emlékezet megőrzésében és továbbadásában. Hangsúlyozta, hogy a megemlékezések nem csupán a múltról szólnak, hanem arról is, hogy a következő generációk megértsék, hová vezethet a gyűlölet és a kirekesztés.
Tóth-Szántai József polgármester beszédében kijelentette: a holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem szavakkal, gyűlölettel és kirekesztéssel. Mint mondta, Miskolc ma is viseli ennek a történelmi bűnnek a sebeit, hiszen megbecsült, tenni akaró polgárokat veszített el.
Kiemelte, hogy vannak erkölcsi határok és egyetemes normák, amelyeket semmilyen körülmények között nem szabad átlépni. A múlt arra figyelmeztet bennünket, hogy a gyűlöletet már a kezdeti megnyilvánulásaiban fel kell ismerni és vissza kell utasítani. Hozzátette: a holokauszt emléke családjának történetével is összefonódik, ezért számára az emlékezés nemcsak közéleti, hanem személyes ügy is.
Markovics Zsolt főrabbi beszédében egy sokatmondó történetet osztott meg a jelenlévőkkel. Elmondta, hogy egyszer valaki telefonon azt kérdezte a hitközségtől: miért emlékeznek megint a holokausztra.
A válasz Elie Wiesel Nobel-békedíjas író gondolata volt: „Elfelejteni a halottakat olyan, mint másodszor is megölni őket.”
A főrabbi szerint a valódi kérdés nem az, hogy kell-e emlékezni, hanem az, hogyan tesszük ezt. Nem gyűlölettel, nem bosszúval, hanem tisztelettel, szeretettel, a múlt iránti felelősséggel és a jövőbe vetett hittel. Hangsúlyozta: az emlékezés célja nem a sebek újranyitása, hanem annak biztosítása, hogy a történtek soha ne merüljenek feledésbe.
A megemlékezés megható pillanata volt Dr. Nógrádi György főkántor fellépése, aki többek között Kardos Péterre, a közelmúltban elhunyt utolsó holokauszt-túlélő rabbira is emlékezett. Előadásában felcsendült a Holocaust-dal is, amely méltó lezárása volt az ünnepségnek.
A megemlékezés közös üzenete az volt, hogy az emlékezés nem pusztán a múlt felidézése. Felelősség a jelenért és a jövőért is. A holokauszt áldozatainak emléke arra figyelmeztet, hogy a gyűlölet és a kirekesztés ellen minden nemzedéknek újra és újra fel kell emelnie a szavát.