Rövid összefoglaló
Trump dühös a bejrúti csapás miatt, de az USA-iráni megállapodás szerinte aláírásra kerül ma. Izrael fokozott katonai készenlétben várja Teherán hajnalra belengetett megtorlását.
Avi/ujkelet.live
Fokozott katonai készenlét
A legfrissebb fejlemények: Az Izraeli Védelmi Erők délután közölte, hogy felkészült az elkövetkező órákban várható iráni rakétatámadásokra. A fenyegetés azután erősödött meg, hogy Izrael a hátország támadására válaszul csapást mért a Hezbollah terrorszervezet egyik parancsnokságára Bejrútban.
- Parancsnoki egyeztetés: Ejal Zamir vezérkari főnökerendkívüli helyzetértékelést tartott a releváns parancsnokokkal. A katonai vezetés jelenlegi prognózisa szerint Irán közvetlen rakétatámadást fog indítani Izrael ellen.
- Katona álláspont: „A Izraeli Védelmi Erők továbbra is fenntartja a készenlétet és az éberséget a különféle védelmi és támadó forgatókönyvekre” – áll a hadsereg közleményében, amely hangsúlyozza, hogy Izrael nem fogja tolerálni a területe elleni tüzet.
- Szigorítások a hátországban: A helyzetre való tekintettel a Polgárvédelmi Parancsnokság országosan 5000 főre korlátozta a gyülekezést. Északon, a libanoni határ menti településeken maradtak a korábbi szigorú korlátozások, szabadtéren maximum 100, zárt térben 400 fő.
- Drón- és rakétatámadás északon: A kora esti órákban több drón gyanús eszköz csapódott be izraeli területen, a libanoni határ közelében. Személyi sérülés nem történt, a szirénák nem szólaltak meg. A hadsereg vizsgálja az esetet. Továbbá este rakéta csapódott be az észak-izraeli Neot Mordechai térségében. További lövedékek csapódtak be a Dél-Libanonban bevetett izraeli csapatok közelében.
Készültség: A védelmi irányelvek változását követően Dani Levy rendőrfőkapitány elrendelte a riadókészültség megemelését az egész országban. A biztonsági kabinet a ma esti ülést a szokásos jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal helyett egy meg nem nevezett, védett helyszínen tartja meg.
Iráni üzenet: Az iráni Forradalmi Gárda határozott figyelmeztetést adott ki: „A válaszunk holnap hajnal előtt érkezik.”
Diplomáciai nyomás: A 12-es csatorna szerint az Amerikai Egyesült Államok kemény nyomást gyakorol Iránra, hogy ne indítson megtorló akciót.
Stratégiai fókuszban Libanon: Új hadi terveket hagytak jóvá
A helyzet értékelése: Zamir vezérkari főnök az Északi Parancsnokságon tartott tiszti gyűlésen kijelentette, hogy a hadsereg árgus szemekkel figyeli a regionális fejleményeket.
- Érzékeny realitás: Zamir szerint a jelenlegi valóság komplex, de az izraeli hadsereg minden szektorban elszántan és változó intenzitással operál. „Libanon a fő súlypontunk, de felkészülünk a más színtereken zajló fejleményekre is” – tette hozzá.
- A tárgyalások alapja: A vezérkari főnök rámutatott, hogy minden katonai siker erodálja a Hezbollah déli frontját, ami javítja az Egyesült Államok által közvetített, a politikai vezetés és a libanoni kormány közötti tárgyalások pozícióit.
- Új haditervek: A hadsereg tájékoztatása szerint Zamir a hadosztály- és dandárparancsnokokkal folytatott egyeztetésen új libanoni hadműveleti terveket hagyott jóvá.
Trump nagyon dühös
Diplomáciai feszültség: A libanoni eszkaláció órákkal azelőtt történt, hogy az Egyesült Államok és Irán aláírta volna a háborújuk lezárásáról szóló megállapodást.
Donald Trump megszólalása: Az elnök a Truth Social platformon kritizálta a mai bejrúti támadást: „A ma reggeli bejrúti támadásnak nem lett volna szabad megtörténnie, különösen egy olyan különleges napon, amikor ilyen közel vagyunk egy Iránnal kötendő békemegállapodáshoz. Izraelnek joga van megvédeni magát, de a támadás, amire válaszolt, nagyon kicsi és jelentéktelen volt. Nagyon közel vagyunk egy olyan megállapodáshoz, amely elhozza a békét a régiónak, beleértve Libanont is, és most minden oldalnak vissza kell lépnie a konfrontációtól. Izraelnek be kell fejeznie a támadásokat Libanon területén belül bárhol, de ugyanígy egyetlen más fél – beleértve a Hezbollahot is – sem indíthat újabb támadásokat Izrael ellen. Ez egy hosszú és szép béke kezdete lehet — Ne szúrjuk el!”
A folytatás: Trump egy rövid interjúban a 12-es csatornának azt állította, hogy az amerikai-iráni háború lezárásáról szóló megállapodás aláírása továbbra is folyamatban van, Izrael bejrúti csapása és Irán megtorlási fenyegetése ellenére.
- „Ez felrázta a dolgokat. Néhány órával elhalasztotta az aláírást. Most kellett volna megtörténnie. Most pedig néhány órányira van” – mondta Trump, bár iráni részről ez nincs megerősítve. „Annyira rossz – el sem hittem. Egy órával azelőtt, hogy aláírtuk volna a szerződést.”
- „Miért kellett Bibinek egy ilyen kibaszott támadást indítania? Baromira dühös voltam. Tudattam vele. Nincs egy kibaszott csepp józan ítélőképessége sem. A tudtára is adtam.”
- Trump kitart amellett, hogy az Iránnal kötött megállapodás jó lesz Izraelnek, mert megakadályozza, hogy Irán atomfegyverhez jusson, előírja a nukleáris anyag megsemmisítését, és lehetővé teszi Irán nukleáris létesítményeinek azonnali ellenőrzését.
- Trump a Fox News-nak azt nyilatkozta, arra fogja kérni Iránt, hogy ne lőjön ballisztikus rakétákat Izraelre.
Közvetítők Teheránban: Az iráni Fars hírügynökség tárgyalásokhoz közeli forrása megerősítette: Irán már a bejrúti csapás előtt is katari közvetítőkön keresztül egyeztetett az USA-val. Teherán jelenleg egy katari delegáción keresztül kommunikálja preferált feltételeit Washingtonnak. Végleges megállapodás még nincs.
Likvidálták Ali Mussza Daqduqot, a Hezbollah kulcsfiguráját
A művelet: Az Izraeli Védelmi Erő esti bejelentése szerint a hétvégén egy dél-libanoni légicsapásban likvidálták Ali Mussza Daqduq, a Hezbollah magas rangú parancsnoka. A célzott támadást a Litani-folyótól délre hajtották végre pénteken.
- A célpont múltja: Daqduq kiterjedt operatív tapasztalattal rendelkező kulcsfigura volt. Korábban ő vezette a likvidált Hasszán Naszrallah biztonsági egységét, parancsnokként szolgált az elit Radwan Erőben és a Naszr Egységben, valamint ő irányította a „Golán Fájlt”, a Hezbollah dél-szíriai beágyazódási kísérleteit.
- Amerikai szál: Daqduqot 2007-ben az amerikai erők bebörtönözték, amiért Irakban megszervezte öt amerikai katona elrablását és meggyilkolását.
- Háttér: Bár 2024 novemberében már hírül adták a halálát egy szíriai csapásban, azt a támadást túlélte. Fia, Hasszán Ali Daqduq 2023 decemberében halt meg egy izraeli dróncsapásban Szíriában.
Szmotrich szuverenitást követel Júdea és Szamáriára
Belpolitikai nyomás: Becalel Szmotrich szélsőjobboldali pénzügyminiszter aláírt egy 2 milliárd sékeles keretmegállapodást, amely 6000 új lakás felépítését és komoly infrastrukturális beruházásokat céloz meg a Karnei Somron telepen.
- Szuverenitási felhívás: Az aláírási ceremónián Szmotrich nyíltan felszólította Netanjahu miniszterelnököt, hogy a közelgő választások előtt terjessze ki Izrael szuverenitását Júdea és Szamária területére.
- Határozott nem: Az X-en közzétett bejegyzésében Szmotrich leszögezte: „Az én hivatali időm alatt nem lesz palesztin állam. Pont.”
- Az ultrajobboldali Vallásos Cionizmus párt elnöke – aki egyben Júdea és Szamária civil ügyeiért is felel a védelmi minisztériumban – nyíltan támogatja Júdea és Szamária valamint Gáza annektálását.
Palesztin beduin épületeket bontott le a Polgári Közigazgatás Jeruzsálem mellett
Az incidens: A Védelmi Minisztérium alá tartozó Polgári Közigazgatás négy épületet bontott le a Jeruzsálemtől északkeletre fekvő Khallet a-Szidra palesztin beduin faluban. A települést a lakók többsége már elhagyta, miután januárban szélsőséges telepesek erőszakos támadást intéztek ellenük.
- Jogi és helyi vita: A hatóságok szerint az épületek illegálisak voltak, ezért hajtottak végre „jogérvényesítő” műveletet.
- Kontextus: A januári támadás után mind a 15 ott élő család elmenekült. Az izraeli hadsereg ezt követően útblokádokat helyezett el a faluból kivezető úton, megnehezítve a mindennapi közlekedést, és a hatóságok megtiltották a telepesek által felgyújtott otthonok újjáépítését is.
Vádemelés a Noam Sohlberg legfelsőbb bírósági bíró háza előtti zavargások miatt
Bírósági szakasz: Megszülettek az első vádemelések a jeruzsálemi békebíróságon annak a négy Beit Semes-i férfinak az ügyében, akiket az ultraortodoxok sorkatonai szolgálata elleni tüntetések során elkövetett erőszakos cselekményekkel vádolnak.
- A vádak: A gyanúsítottak június 3-án egy több mint százfős, ultraortodox szélsőségesekből álló tömeg tagjaként vonultak Alon Svut telepre, Noam Sohlberg bíró házához. Komoly anyagi károkat okoztak, de az ügyészség végül csak zavargásban való részvétel, két fő esetében pedig birtokháborítás – a bíró garázsába való behatolás – miatt emelt vádat.
- Az erőszak mértéke: A csőcselék betörte a bíró házának ablakait, megrongálta az autóját, köveket dobált és eltorlaszolta az utat. Egy szomszédot, aki megpróbálta megfékezni a zavargást, megvertek és letépték a kipáját. A helyszínre érkező rendőrautót a tömeg megfutamodásra kényszerítette.
- Szervezett akció: Az ügyészség feltárta, hogy a vádlottakat és a többi tüntetőt két menetrend szerinti busz és egy mikrobusz szállította a helyszínre. A fuvart szervező személy vagy szervezet kiléte a hatóságok előtt egyelőre ismeretlen.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Trump nagyon dühös a bejrúti támadásért, Izrael készül Irán válaszára first appeared on Új Kelet Live.