A miniszterelnök ezt követően hosszú listában sorolta fel azokat az ügyeket, amelyek szerinte a rendszerszintű korrupció példái. Egyebek mellett említette
- a lombkoronasétányokat;
- a lejtő nélküli bobpályát;
- a többszörösére dráguló hídberuházásokat;
- a több tízmilliárd forintba kerülő trieszti kikötőprojektet;
- a MÁV állapotát;
- a kisvárdai stadiont;
- a több mint 70 milliárd forintba került vadászati világkiállítást;
- a milánói világkiállítás magyar pavilonját;
- az 50 milliárd forintos kajak-kenu akadémiát;
- a sportszövetségeket érintő visszaéléseket;
- a budapesti és vidéki szállodaügyleteket;
- a 420 milliárd forintos közműtendert;
- a Dunakeszi Járműjavító ügyét;
- a Kisfaludy Program támogatásait;
- a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó szállodákat;
- a kastélyprogramot;
- a lélegeztetőgép-beszerzéseket;
- a brüsszeli Magyar Ház megvásárlását;
- a Mátrai Erőmű ügyét;
- a Magyar Nemzeti Bankot és annak alapítványait;
- az állami földárveréseket;
- a KESMA működését;
- a Századvég tanulmányaira fordított közpénzeket;
- a nemzeti konzultációk költségeit;
- az állami propagandaköltéseket;
- a Nemzetközi Beruházási Bank magyarországi működését;
- a letelepedési kötvényprogramot;
- a dohány-, kaszinó- és autópálya-koncessziókat;
- a magántőkealapokat;
- a közérdekű vagyonkezelő alapítványokba kiszervezett állami vagyont;
- valamint több kormányközeli üzleti és politikai szereplő vagyonosodását.
Magyar Péter a felsorolást azzal zárta, hogy álláspontja szerint ezek az ügyek összességében „a haza kifosztását” jelentették.