Egy lesújtó bírósági tárgyalás felperese voltam ma délután az Igazság palotájának első emeletén a 115. számú kisteremben. Egy nagyon egyszerű ügyben kellett volna igazságot tenni. Egy bérlőm nem elég, hogy elmaradt a fizetéssel, elmulasztotta az áramszámla rendezését, hagyta a villanyóra leszerelését majd a zálogba hagyott eszközeit betöréssel kilopta elvitte. Esküszöm, sajnáltam, mert olyan szánni való figura, aki arról álmodozott, hogy lángost és tocsnit süt majd a miskolci sétálóutcán egy olyan frekventált részen ahol egymást érik a vendéglők. Mint biztonsági őrt a kapitányságon kimosták az erőszakos betörés gyanúja alól, hogy megőrizhesse az eredeti állását. Az ügyvédem végül egy szerény összeggel fizetési meghagyást küldött neki, amelyet a végrehajtó megpróbált bevasalni, de hiába. Hiszen a családi házának az egy tizenhatod részét is jelzálogok sokasága terheli. Szívesen segítettem volna rajta, már sok féle egyezséget ajánlottam, sőt a részletfizetésbe belementem volna.
Ő viszont most a végrehajtás előtt kitalálta, hogy tulajdonképpen azért nem mondott ellen a fizetési meghagyásnak, mert nem kapta meg a felszólítást. Ami ugye orbitális hazugság.
Elárulom, hogy ha legalább a villanyóra visszaszerelésének a költségét rendezi, azonnal lemondok az adóssága nagyobb részéről. Csak ám ő inkább csak sajnáltatta magát, s azzal védekezett, hogy egy szlovák cég megbízásából járt miközben mindannyian tudjuk ezek a határon túli vállalkozások a hazai adózás kikerülésére lettek kitalálva.
Ma volt a tárgyalás második fordulója. Az első amolyan barátian szívélyes csevegéssel kezdődött. A bírónő nem titkolta régi ügyfele végig is kérdezgette ki hogyan is van a családjában. Majd ötletezésbe kezdett mintha az ügyvédje lenne határidőre kérte igazolja, hogy önhibáján kívül nem vehette át a felszólító leveleket. Felsorolta, hogy mivel mentse ki magát a végrehajtás elrendelése alól. Így aztán ma hozott egy szakvélemény miszerint a Gesztelyi postaládájának az állaga annyira rossz, hogy használhatatlan. Talán még műholdas felvételeket is becsatolhatott a kimúlt rozsdás kütyüről. Pontosan 12 kép és két oldalas szakvélemény. S, hogy megmenthessék a szorult helyzetéből a bírónő bemondásra elfogadta, hogy ha távolabb dolgozik, nem jár haza így aztán a többszöri rábólintás megtette a hatását.
Az ügyvédem kérte a keresetünk jóváhagyását, az újratárgyalást elutasítását. S mit ad Isten ebben a nagy melegben szemünk láttára húzott elő a bírónő egy kész végzést, amelyben helyt adott a régi ismerősének. Védelmébe vette olyannyira, hogy a határozatát már papírra is vetette, talán ahogyan figyeltem a végzést alá is írta. Az ügyvédemmel láttam, ha egyedül vagyok, el sem hiszem. Levideóztam, lefotóztam és kértem hadd másoljam át a mobilammal. Szerettem volna az elnöki irodáról vagy a szomszédos ügyészségről tanúkat, hogy ott helyben lássák meg miként is működik az igazságszolgáltatás. Természetesen mindenhonnan azt tanácsolták írásban jelezzem a panaszomat. Végül azonban csak bekerült a magnós feljegyzésbe, a bírónő elismerte, előre megírta a végzést. A kérdés akkor előtte miért és minek játszotta el, hogy még csak fontolgatja a döntését. S miért segített az alperesnek a védekezésben és miért hagyta figyelmen kívül, hogy az adós már a szerződéskötéskor egy még nem is bejegyzett vállalkozás kamuszámát diktálta be.
Összességében feketén fehéren tanúi voltunk egy igazából pitiáner ügyben, hogy csak létezik a bírói részrehajlás. Egyébként már az első forduló után is írásban kértem a bírónő kizárását, amikor érzékeltük az alperessel szembeni elfogultságát. Ott előttünk diktálta le neki, hogy miként tudja magát kimenteni azzal, hogy munka után nem jár haza. Így aztán a felszólító levelek és az alperes elkerülték egymást.
A poénok poénja az abszolut filmszínház – az alperes a tárgyalás végén elkiabálta magát – Árad a Tisza….