
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) benyújtotta szakmai javaslatait az Európai Bizottság nyilvános konzultációjához, amely a Digitális Egységes Piaci Szerzői Jogi Irányelv, vagyis a DSM-irányelv felülvizsgálatát készíti elő.
A program keretében tíz hónapon keresztül az intézet elismert szakemberei tartanak előadásokat, majd interaktív beszélgetések keretében válaszolnak a résztvevők kérdéseire. Az OOI hangsúlyozza,...
Ki ne emlékezne azokra az évekre amikor az infláció következményeként akár 30 százalékos kamatot is kialkudhatunk a bankokban. Akinek volt mit betenni, hitte...
Rossz szokás, lefotózom az éttermekben feltálalt ennivalót. Persze stikában. Egyszer kétszer kiszúrták, s ahol nem ismernek ellenőrnek néztek. Kezdődött a konyhában a futkosás,...
Az MVK Zrt. és Miskolc MJV Önkormányzata több észrevételt kapott a műszakváltáshoz kapcsolódó járatindulások gyakoriságával kapcsolatban az elmúlt napokban. Mivel ezek...
Régóta szerettem volna felmenni a Miskolci Színház tűztornyába az órához. Közelebbről megnézni és letekinteni a magasból. Körbenézni a várost. Ott fent torony magasan....
A Magyar Kommunikációs Szövetség (MKSZ) szokásos őszi közgyűlését követő konferencián hirdették ki, hogy ki kapja idén a szakmai szervezet díjait. ...
Január 4-én a Magyar Hollywood Tanács a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricsén járt, ahol megemlékezett a nagyközség híres szülöttjéről, a Paramount Pictures filmstúdió...
Az Európai Prosztatatudatosság Napja alkalmából Tudomány és életminőség címmel rendezik meg az online szimpóziumot. Az esemény a Gyógyulj Velünk Egyesület és a Magyar...
https://youtu.be/ZbsP7KG8G4s Gyakran kérdezik tőlem, hogy mennyire lehet magyarként beilleszkedni Ausztriában? Erre rövid választ talál a videóban. A részletes választ a konferencia adja meg:...
Házat építünk. A gangos, sok szomszédos, társas bérlakások után egy udvarosat, kerteset szeretnénk. Ahol akár kutyát is tarthatunk. Slezák Laci bácsi, edelényi tanácsi...
Háttérzene-szolgáltató cégekkel köt együttműködési megállapodást az Artisjus, és jogdíjkedvezményekkel is ösztönzi azt, hogy egyre több üzletben szóljon minőségi zene. Ezzel a magyarok vásárlás...
Személyes adattal való visszaélés miatt a múlt héten feljelentést tett Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa és Papp Gábor, Varga ügyvédje. ...
Răzvan Băncescu, a szervezet vezetője pedig ököllel támadt az utcán független állatvédőkre, köztük egy fiatal nőre is. A támadásról készült felvétel nagy port...
Megesik, hogy a kényelmes saját kocsi vagy az egyre sűrűbben járó kék busz helyet mentőt hívunk. Ha rajtam múlik, biztosan nem kérem ezt...
A 15 ezer példányban kiadott Rákgyógyítás Magazin országszerte eljut az onkológiákra. Az újságot a betegszervezeteken keresztül, valamint egyedileg megrendelve is megkaphatják a betegek...
A 4G térhódítása megállíthatatlan: a Telekom 4G előfizetők száma 2014 végén meghaladta a 450 ezret, a 4G adatforgalom egy év alatt háromszorosára nőtt...
Az RTL+ új saját gyártású napi sorozata, a Panelhősök egy budapesti lakótelep életét mutatja be humorral és drámával. A Szomszédok és az egykori...
Mostanában repedezik a déli és az észak keleti talapzat Magyarország alatt. A Mecsek és a Bükk vonalában egy hatalmas törésvonal húzódik amely várhatóan...

