Vezetői munkája középpontjában az ügyfélközpontú, digitális és adatvezérelt adóhatósági működés, a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések, valamint a szervezeti és működési innovációk megvalósítása áll. Célja egy olyan adóhivatal, amely a jogkövető adózók számára egyszerű és kiszámítható ügyintézést biztosít, miközben hatékonyan védi a költségvetési érdekeket és a tisztességes gazdasági versenyt – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
A NAV adószakmai elnökhelyettesének Kármán András Czöndör Szabolcsot javasolja. Czöndör Szabolcs pályája több mint két évtizede kötődik a magyar adóigazgatáshoz. Az APEH-nél és NAV-nál szerzett kiterjedt tapasztalatait a PwC-nél gazdagította adótanácsadóként. A NAV Adószakmai Innovációs Főosztályának vezetőjeként az áfadigitalizáció, az e-számlázás és annak európai standardnak való megfeleltetése áll a munkája középpontjában. Számos szakmai cikk szerzője, előadóként aktívan vesz részt az adódigitalizáció edukációjában itthon és külföldön is.
Középpontba kerül az elszámoltatás
A NAV alapfeladata az adók, járulékok, vámok beszedése és ezáltal a költségvetési bevételek biztosítása. Az adóhivatalnak szintén alapfeladata a gazdaság fehérítése, az adóbűncselekmények feltárása, ami különösen fontos jelenleg. Az új kormány által meghirdetett Tisztítótűz művelet és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal példátlanul határozott fellépés a korábbi vagyonvesztések és közvagyont érintő visszaélések kivizsgálása terén. Ahhoz, hogy a NAV – az alapfeladatát ellátva – a saját eszközeivel és jogkörében eljárva hatékonyan támogatni tudja a korrupcióellenes küzdelmet, alapfeltétel a NAV megújulása, belső megtisztulása is – írta Kármán András.
Fontos, hogy a NAV olyan vezetőkkel rendelkezzen, akik nemcsak kiváló szakemberek, hanem értik azt is, hogy egy modern adóhatóság tekintélyét nem a szigor önmagában, hanem a következetesség, a kiszámíthatóság és a tisztesség alapozza meg – tette hozzá.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a NAV minden területe, így a bűnügy is, kizárólag szakmai alapon, politikai befolyás nélkül kell hogy működjön, és fog működni. Az érintett területen dolgozóktól azt kérte, hogy ezt az elvet tartsák szem előtt a napi munkájukban.
Fontos az itt zajló vizsgálatok mielőbbi lezárása, a valódi felelősök megnevezése és a NAV-val szembeni közbizalom helyreállítása.
