
Szántó István
Related article
Vágatlanul- vendégem Ducsai György a miskolci Borsodi Nyomda igazgatója – leleltároztunk csaknem egy félévszázadot – most pótolja be az elmaradt olvasást – ez volt a Gutenberg galaxis
Vendégem volt Ducsai György a Borsodi Nyomda nyugalmazott igazgatója. Több évtizeden át kerülgettük, kereszteztük egymást a Bajcsy Zsilinszky úti sajtóházban, életutunk időnként összefonódott....
Turisztikai szakemberek a Miskolci Zsidó Múzeumban
A ’Vendégségben itthon’ tanulmányút-sorozat novemberi programja keretében a Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközponttal ismerkedtek azok a turisztikai szakemberek, akik elfogadták a MIDMAR Kft....
Tetten érték az autókat dobáló fiúkat – a sztráda felüljárón szórakoztak
A három fiú Mezőnagymihály közelében, az M3-as autópálya egyik felüljárójáról kövekkel dobott meg közlekedő kocsikat. Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított...
Mennyből az angyal – megjelent a Miskolci Napló online – a zenélő anzix
Sokáig nem halogathatom az ünnepi üdvözlőlapok beszerzését. Drága Édesanyám december elejétől noszogat, állítsuk, össze a listát kinek kell képeslapot küldenünk. Végül...
hasznos tipp – tart a garázsvásár – amíg a türelem és a készlet tart
Vasárnap is folytatódik a garázsvásár Miskolcon a Derkovits utca 11. szám alatt. Mi maradt – néhány hűtőszekrény, köztük egy üveghűtő, üveges előlappal. Két...
MA ÉJJEL BELARUSZ IS MEGTÁMADHATJA UKRAJNÁT ?
Az ukránok attól tartanak, hogy ma este, illetve éjjel a belarusz hadsereg is megtámadja őket – írja a Sky News. Néhány órával ezelőtt Ukrajna...
Folytatódnak a munkák a Dayka-átkötésnél
A Dayka utca térségében megvalósuló városi projekt munkálatai újabb szakaszba érkeznek. A tervek szerint a Dayka-átkötésnél vízvezeték fektetése és gyalogos járda...
Egyiptom és Jordánia figyelmeztetése
Avi/ujkelet.live A háború 139. napja: Egyiptomi magas rangú tisztviselők azt mondták izraeli kollégáiknak, hogy nem lesz lehetőség a Gázai övezetben lévő túszok katonai...
Volt egyszer egy újság – ma lenne ötvenesztendős a Déli Hírlap – szálka volt a vörös posztó , elveszett a nyugati magazinok zavaros tengerében
Különös álmom volt. Egy szerkesztőségben voltam, kézzel körmöltem a mondandómat. Majd a rovatvezető csúnyám rám rivallt, gépeljem le rendesen. A főnök behívatott, s...
BRUTÁLISAN KEVÉS A VITAMIN A MAGYAR ZÖLDSÉGEKBEN
Az elmúlt években számos nemzetközi kutatás igazolta, hogy néhány évtized leforgása alatt, drasztikusan lecsökkent a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalma. Egy friss hazai kutatás,...
Tumorbiológia: mi fog hatni és mi nem egy rákbetegnél?
A molekuláris genetikai vizsgálatok során olyan terápiás célpontokat keresnek az adott beteg ráksejtjeiben, amelyekre célzottan hatni képes daganatellenes gyógyszert tudnak adni. A daganatsejteket...
Szaúdi normalizáció, vagy nem egészen, és amit Trump akar még hivatalba lépése előtt
ujkeletlive Szaúdi normalizáció, vagy nem egészen Azt követően, hogy Lindsey Graham republikánus szenátor visszatért legutóbbi közel-keleti látogatásáról, melynek során találkozott Mohammed bin Szalmán...
Törékeny tűzszünet, likvidálás Gázában és a védelmi miniszter jótette
Avi/ujkelet.live A háború 418. napja, Észak Nyilai, a tűzszünet előtt: Az izraeli légierő az éjszaka a hírszerző szolgálatok irányításával több tucat Hezbollah terrorszervezethet...
Mi van a tarsolyban – jönnek a mutatványosok és a lefulladt miskolci üzemek
Valahogyan a hintázásért sose voltam oda. Pedig mint minden családban szokás volt a gyerekeknek hintát szerelni az ajtófélfára vagy a kertes házakban az...
A villanyrendőr avatásán mondott beszédem – videó is lesz sok képpel
A három kívánságom között sem volt dobogós ez a szívemnek is tetsző múlt idéző torony vagy kilátó. Amikor jó egy évtizede megemlékeztem az...
Az a bizonyos ismeretlen bank – ahol Simon se járt – vagy mégis
Bárki bármit is mond, ha ennek a banknak a nevét halljuk más se jut eszünkbe mint Simon Gábor az MSZP volt alelnöke....
Híres lett Kallstadt – Trump gyökerei Németországban – a nagyapa nem akart katonáskodni – mázlija van az ősökkel
Gottfried Trump papó, az elnök nagyapja pontosan 1963 – ban hunyt el Németországban. Tehát megvannak az új amerikai elnök családjának a gyökerei. Érdeked,...
Kínai kormánydelegáció látogatta meg a ŠKODA AUTO gyárát és múzeumát Mladá Boleslavban – Hírek és események – Hírek
Múlt hétfőn a ŠKODA AUTO vendége volt Miao Vej, Kína ipari és információtechnológiai minisztere. A ŠKODA szándéka, hogy erősítse pozícióját legfontosabb önálló piacán,...
Ahol meditálni lehet – itt a múltbéli békesség – Tibolddaróc, Borsod gyöngyszeme – itt születik a legjobb pezsgő
Újabban Tibolddaróc a szívem csücske. Ez a bükkaljai borsodi település a turisztikai fejlesztési tervek gyöngyszeme. Van benne valami múltbéli békesség és ha igyekszünk...