
Szántó István
Related article
Selyemréten szezonon kívüli is üzemel a strand
A Covid-19 járvány okozta nehézségek ellenére idén télen is lesz lehetőség az úszásra A Selyemréti Strandfürdő évek óta nyáron strandként, a...
A Védelmi Minisztérium reagált az NSO-ügy kapcsán – a vizágyú is Izraelből jött – nagy a kisértés
Szörnyű de, nekem minderről az jut eszembe, hogy valamikor a rendőrség által használt vizágyúkat is Izraelből importáltuk. Micsoda balhé volt ebből. Pedig nem...
MEGÚJÍTOTTÁK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST
2021. 11. 12., p – 11:30 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a mintegy...
A libanoni szárazföldi manőver első elesett katonái
Avi/ujkelet.live A háború 362. napja, 1: Az Izraeli Védelmi Erők délután bejelentette, hogy a 22 éves Eitan Jichák Oszter százados Modi’inből, az Egoz...
120 ezer védőmaszkot oszt ki a miskolci családok között az önkormányzat- a városházáról jelentik
Miskolc város vezetése a járvány elleni hatékony védekezés és a miskolciak védelme érdekében eddig is mindenben követte a kormány intézkedéseit, és...
Pályázat 2021 hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra
A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. ...
Megemlékezés a 71 éve „málenkij robotra” elhurcoltakról
A Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 24-én ünnepélyes koszorúzást tartott az 1945. január 23-án Diósgyőrből és Hámorból elhurcoltak emlékére a diósgyőri vár mellett...
Kikacsingatnak a pártból – folytatódik az osztódás – összefogásból széthúzás
Tetszik látni, ez a katona milyen cselesen kacsintgat ki. A helyszín a prágai köztársasági elnöki palota , a képen az őrt álló katona...
Új gazdát keres a Négy Mancs a lónak, amelynek kivágták a nyelvét
Jake, a fiatal mén, két társával a szomszéd földjére tévedve legelt, mire a telek tulajdonosa súlyosan bántalmazta őket. Jake-nek kivágta a nyelvét. A...
Koronavírus – Hat miskolci idősgondozási intézményben is látogatási tilalmat rendeltek el
Látogatási tilalmat rendelt ez az országos tisztifőorvos valamennyi magyarországi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében a koronavírus miatt. A rendelkezés...
Itt a tavasz, irány a Gerecse 50!
Április harmadik szombatján egésznapos túraesemény lesz a Gerecsében,5 különböző távon rendezik meg a Gerecse teljesítménytúrát. Az idén épp 40 éves esemény a megszokott...
Nagy felbontásban elérhetőek a kereskedelmi műholdak képei Izrael atomreaktoráról és más biztonsági létesítményekről
ujkelet.live A kereskedelmi műholdak nagy felbontású képeket kínálnak az izraeli atomreaktorról, valamint más biztonsági létesítményekről, miután az Egyesült Államok megváltoztatta a műholdas képalkotásra...
A hútik, északi front és kölcsönös verések
Avi/újkelet.live A háború 346. napja, hútik: A jemeni húti lázadók közzétették a videót a „hiperszonikus” ballisztikus rakétájuk kilövéséről, mellyel Közép-Izraelt célozták tegnap reggel....
Teljesen kisiklott Havas Henrik élete – ez a fotó még Szárszón készült – Szekeres Imrével beszélgettek
A műsorvezető ma ünnepli születésnapját, ennek kapcsán adott interjút. Jelenleg három könyvön dolgozik a 73. éves rádiós-tévés, aki élete legnagyobb hibájáról is vallott....
Mindent a tüdőrákról és a tüdőáttétekről
Időpont: 2020. január 30., csütörtök 14.30 Helyszín: Szent László Kórház 1-es pavilon (1097 Budapest, Albert Flórián út 5–7.) Előadó, aki válaszol a résztvevők...
Indul a Salkaházi támogatások kifizetése Miskolcon
Még a héten megkezdődik a Salkaházi támogatások kifizetése, a csaknem 29 000 jogosult nagy része november közepéig megkapja majd a támogatás összegét, körülbelül 5000...
Őrizetben az erőszakoskodó
2021. 09. 03., p – 11:57 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A tiszaújvárosi egyenruhások öt órán belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki...
A REPÜLŐGÉP MINT ÜZENŐFAL Elnökök, ha repülnek A közösségi médiában született a kifejezés: ezen, mint valamikor a sarki hirdetőtáblán keresztül lehet rövid üzeneteket...
VILLANYOSZLOPOT IS DÖNTÖTT AZ ITTAS SOFŐR
A rendőrök rendszerint kiszűrik a folyamatos közúti ellenőrzéseken az ittasan volán mögé ülő sofőröket. Az ellenőrzések eredményeként öt újabb sofőr állhat bíróság...
A világ szélhámosai egyesültek – nincsen, nem létezik nem invazív vércukormérő – marad a jól bevált szúrkálás
Csodálatosan jó médium vagyok, minden új hírdetésre rácuppanok. Szóval kedves hatóságok az úgy kezdödött, a gépemre, a telefonomra záporoznak az úgynevezett nem invazív...