Kategória: Az ecetfák alól jelentem
Vágatlanul – vendégem, a Forma 1 -es cipőkészités, miskolci Shumachere – Kovács J. Attila a bocskortól gojzervarrásig – volt aki szortimentben vette a lábbelit
Őszintén mondom, túl vagyok cipőmániámon. Tinédzserként le nem esett róla a csau sárga hegyes orrú csuka. hiába nyomta a bütykömet mégis ebben sántikáltam....
Egynyári virágokkal színesítik a várost
A Miskolci Városgazda dísznövénykertészeti csoportja elkezdte a 2021. évi egynyári növények ültetését a városban. Az elültetett kétnyári és hagymás virágok...
Miskolc továbbra is elkötelezett a Bartók Plusz Operafesztivál megrendezése mellett
Mindenekelőtt köszönöm Kesselyák Gergelynek, hogy Bartók és a város különleges találkozását 2001-ben Hegyi Árpád Jutocsával és Müller Péter Sziámival megálmodták és...
Újra szükségessé vált a szúnyoglárva írtása
A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai áprilisban kezdték meg a Miskolc város közigazgatási területén lévő szúnyog tenyészőhelyek lárva fertőzöttségének felmérését,...
Újabb elültetett fák tűntek el
Idén tavasszal ez már a harmadik eset, hogy károkozást észlelnek a Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai, a helyszíni bejárások során....
Elismerések Miskolc város napja alkalmából – a kitüntettek névsora – az új díszpolgárok
Minden év május 11-én Miskolc város napján vehetik át elismeréseiket azok a személyek és szervezetek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak,...
Aki kapja marja – már 500 forinttól kis tételben – hátha valakinek még kellenek ne gondolkodjon, csapjon rá ezekre
Hihetetlen mennyi kacatot képes az ember összegyüjteni. S amikor ezeket megvettem, megesküdtem volna, ezek nélkül nem élet az élet. Talán hetekig őrizgettem az...
A trendi cuccokra vadászó hölgyek találkahelye – megnyílt a My gardrób – csak van feltámadás – beszéljenek a képek
Sosem reméltem, hogy ismét újjá éled ez a nívós butik, a miskolci belváros szívében a Pátriaház alatt. Emlékezetem szerint a nyolcvanas évek elején...
A miskolci földrengéstől a mesélő kavicsokig – megjelent a Miskolci Naplóban – ami nekem a parittyámba kellene, Lászlónak mindent kifecseg
Talán 1960 nyarán, alig 10 esztendősen együtt nyaralunk egy osztálytársammal a szántódi gyerektáborban. S míg mi a magyar tengerben lubickolunk, Kordos...
Útjavítás Miskolcon
A kátyúzási munkálatokat márciusban kezdték meg a Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai alvállalkozó bevonásával, több helyszínen. A Társaság Útellenőri...
ESÉLYAUTÓ SEGÍTI A MESZEGYI MUNKÁJÁT
Újabb országos jótékonysági kezdeményezéshez csatlakozott Miskolc, a város esélyautóját pénteken adták át. Miskolcnak is van már esélyautója. | Fotó: Juhász Ákos Miskolc is...
A HALÉP már gőzerővel dolgozik – nekünk is lesz világhálónk, igazi – szünetmentes….
Hála jó égnek, meghallgathatott a magasságos telekom. Évek óta panaszkodom az internetes kapcsolatra. Persze nem csak én, mindenki az utcánkban, akik elkötelezték magukat...
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye – Állásfoglalás
Alulírottak, mint a magyarországi zsidóságot legnagyobb létszámban képviselő Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) taghitközségeinek és intézményeinek vezetői, csatlakozunk a Szövetség Vezetőségének és...
A Miniszterelnökség közleménye – A kormány az önkormányzatok támogatásáról döntött
A kormány 23 milliárd forint támogatást nyújt 32, huszonötezer fő feletti település számára. A döntés során a kormány a méltányosság és arányosság elveit...
Kordos László geológus, paleontológus, 2007 és 2010 között a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, egyben az Országos Földtani Múzeum vezetője, egyetemi tanár. Wikipédia Született: 1950. május 23. – Vágatlanul- vendégem, dr. Kordos László földtani és őslénykutató professzor – május elején is rengett a föld Miskolcon
Kordos László geológus, paleontológus, 2007 és 2010 között a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, egyben az Országos Földtani Múzeum vezetője, egyetemi tanár....
Újabb lakásokra lehet pályázni Miskolcon. Az E-lakáspályázat keretében 35 ingatlan találhat gazdára
A Covid-19 járvány okozta nehéz körülmények miatt még 2020. tavaszán, az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság a Miskolc Holding informatikusaival közösen, egy elektronikus rendszer...
Miskolcon is elkezdik a szúnyogírtást
A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai 2021. április 23-án kezdték meg a Miskolc város közigazgatási területén lévő szúnyog tenyészőhelyek lárva...
No Image Available
Tragédia Izraelben Lag Ba’Omerkor Meronban: 44 halott, több tucat sérült
Forrás: YouTube képernyőfotó ujkelet.live A zsidó állam egyik legsúlyosabb tragédiájával végződött a tegnap esti Lag Ba’omer ünnepség a Meron hegyen, Simon Bár Jocháj...
Szégyenteljes, hazug hecckampányt folytat a Fidesz – Velünk a város közleménye
Arcátlan és szégyenteljes az a folyamatos és hazug hecckampány, amit a Fidesz Miskolc és a miskolciak ellen folytat, miközben kizárólag a Fidesz...
Szopkó Tibor Miskolc új alpolgármestere
Szopkó Tibor 1982-ben született Miskolcon. A város melletti feltétel nélküli elkötelezettsége mindvégig meghatározó volt eddigi életében és pályája során még akkor...
Ünnepeljünk együtt a ballagó diáksággal!
Több mint egy esztendő küzdelmei után, azaz a járványveszély korlátai által továbbra is megkötötten, de ismét elérkeztünk a középiskolai ballagások időszakához....
Díszítsük fel együtt színes szalagokkal Miskolc májusfáját!
A májusfa hagyományának újjáteremtése hívta életre azt a kezdeményezést, melynek keretében májusfa díszítésre invitálja a városban élőket a Miskolci Kulturális...
Vágatlanul – vendégem Németh Judit a Mirendsec Kft igazgatója – a hetilap terjesztőjének a megtámadásáról – csak azért is, egyre többen jelentkeznek újságkihordásra
Órákkal a támadás után is felzaklatva nyilatkozott a minap.hu-nak az a lapterjesztő, akit szombat délelőtt támadás ért Komlóstetőn, a Báthori soron. Elmondása szerint...
Ütlegelték a Miskolci Napló terjesztése miatt – megfenyegették, lelövik – friss hír, privát megjegyzéssel
Kujan István tudósítása Órákkal a támadás után is felzaklatva nyilatkozott a minap.hu-nak az a lapterjesztő, akit szombat délelőtt támadás ért Komlóstetőn, a Báthori...
Hegedű a kalitkában – megjelent a Miskolci Naplóban – Varsányi Zsuzsával nosztalgiáztunk – volt egyszer egy Művészklub Miskolcon
Egy kiló friss felsál, blokkal a falra szögezve. Előtte egy kalitkában igazi mesterhegedű. Körötte keretezetlen grafikák, értékes kisplasztikák és a bólétálban egy halomnyi...
Gazdasági Navigátor | 2021.04.23.
Mai nap vendégünk Kuttor Dániel, a Miskolci Egyetem oktatója, a Konfuciusz Intézet társigazgatója és Miskolc és az EU kapcsolatát elemezzük. Nagy Attila...
Hétfőn kezdődik a fűnyírás Miskolcon
Miskolcon több mint 400 focipályányi zöldterületet szükséges gondozni. A fűnyírási szezon április 26-án veszi kezdetét, elsőként a belváros, a Szent István...
„Újabb bőrt húz le a kormány az önkormányzatokról ” – Miskolc Velünk a város frakció közleménye
„Újabb sarccal sújtja a kormány az önkormányzatokat, miközben elvették tőlük a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladataikat, valamint a jegyző hulladékgazdálkodási jogkörét is –...
„Miskolc a felszín alatt, a város rejtett arcai” címmel filmes pályázatra jelentkezhetnek a kreatív miskolciak
Miskolc önkormányzata rövidfilm pályázatot hirdet, melynek keretében a helyi lakosoktól várnak jó minőségű videókat a város vonzó és turistacsalogató helyszíneiről. ...
A legszegényebbeket sem hagyná magára város – Oltópont kijelölését kezdeményezte Lyukóban Miskolc MJV Önkormányzata
Varga Andrea alpolgármester kérésére oltópont kijelölését kezdeményezte Miskolc MJV Önkormányzata Lyukóban – Veres Pál Miskolc MJV polgármestere Alakszai Zoltán B.-A.-Z. megyei kormánymegbízottnak levelet...
FENYEGETŐ LEVÉL A PENNY MARKETEK ÜZEMELTETŐINEK – Fűlöp Erik képviselő levele – a sok fecske elhozza a nyarat
Tisztelt Üzemeltetők! Mély megdöbbenéssel értesültem arról, hogy a több Penny Market üzlet homlokzatára is szabálytalanul szereltek fel tüskéket a fészket rakni készülő fecskék...
Már meg is vettem – milyen is az igazi hipochonder – Szív Ér kapszula a Goods Marktból – ha gond van a vércsatornájával
Tegnap Anikó elárulta a Szív –Ér kapszulájuk csodatevő készítmény. Persze, hogy ma már meg is vettem. Miskolcon alaposan be kellett járnom az üzleteket...
Vol egyszer egy belvárosi nyomda – megjelent a Miskolci Naplóban – Dubéczi Zoltánnal nosztalgiáztunk
Egy szovjet páncélos farol a Borsodi Nyomda Széchenyi utcai bejárata elé. Elrettentésül. A békés tüntetők körbeveszik, mit sem törődve a tankkal. Majd belátják,...
A város szűkös forrásai ellenére is több százzal bővíti az MVK-járatok számát
A Velünk a Város frakció az alábbi sajtóközleményt adta ki: A kormányzati elvonások lassan csőd közelbe sodorják a várost, amelynek első számú...
Illegális hulladék felszámolására nyert pénzt a Miskolc Holding – Több mint ezer tonna szemetet szállítanak el a Miskolc Déli Ipari Parkból
A Miskolc Holding Zrt. sikeres pályázatot nyújtott be a „Tisztítsuk meg az Országot!” című projekt első ütemére, melynek pályázati felhívását...
A MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK KIMONDTA: 20 MILLIÓT FIZESSEN VISSZA A KORÁBBI HOLDING-VEZÉR
Több mint nettó 30 millió forinttal távozott, most 20 millió visszafizetésére kötelezte Pálffy Kingát, a Miskolc Holding Zrt. korábbi vezérigazgatóját a Miskolci Törvényszék....
Társadalmi együttműködés erősítése Lyukóvölgyben
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Program támogatási rendszeréhez benyújtott TOP-6.9.1-16-MI1-2020-00001 számú „Társadalmi együttműködés erősítése Lyukóvölgyben” projektje támogatásban...


