SzántóGráf » » Csát12
Csát12

Szántó István
Related article
Berettyóújfaluban pragmatikusabban gondolkodnak – ami nekünk nem kellett arra ott ráharaptak – megvalósulóban a négy milliárdos börtönkórház
Négy börtönőr és két rab ácsingozótt a Szent Ferenc kórház rendelőjének a folyósóján. A szokásos vizsgálatra vártak. A két kigyúrt, csupa tetkós fiatalembert...
Szántó István
0 Comment
Miskolci Lakás és Autóvásár – hétvégén az ITC székházban
A Miskolci Lakás és Autóvásár megnyitóján beszédet mond Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A megnyitó időpontja: 2017. április...
Szántó István
0 Comment
Ne gondolják reumának a csontvelőből kiinduló plazmasejtes daganatot!
A csontvelőből kiinduló plazmasejtes daganat meggyengíti a csontszövetet, emiatt csonttöréseket okozhat, gátolja a csontvelőben termelődő vörösvérsejtek és fejérvérsejtek utánpótlását, emiatt vérszegénységet és fokozott...
Szántó István
0 Comment
A hála továbbra sem pénz! – médiakampány a paraszolvencia ellen
A hálapénz kivezetésére irányuló szemléletformáló televíziós médiakampány indul rövidesen. Első, jelentős mérföldkövéhez érkezett a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve "I. Állam és közigazgatás"...
Szántó István
0 Comment
A Velünk a Város frakció az alábbi sajtóközleményt adja ki:Ismét nagyot hazudik a Fidesz – a bővített menetrend marad érvényben
Hollósy Andrásnak és a mögé felsorakozó miskolci Fidesznek ismét sikerült nagyot mondania. Jó nagy hazugságot. Nem akarták szándékos félrevezetés, riogatás nélkül hagyni a...
Szántó István
0 Comment
Észak Expo – vásárfia a miskolci sportcsarnokból – a régió reprezentánsai bemutatkoztak
Azelőtt tavasz végén Miskolcon mindig volt valamilyen ipari, kereskedelmi vásár. A második világháború után az első ilyen seregszemlét a mostani Földes Ferenc gimnáziumban...
Szántó István
0 Comment
Garázdák a szikszói zsidó temetőben
Feldúlták a szikszói zsidó temetőt. Mi tagadás nem újdonság. Mifelénk ez gyakran megesik. Sok a bátor mindenre elszánt ember aki csak itt képes...
Szántó István
0 Comment
Köznevelési pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására a 2020/2021-es tanévben / VII/582/2020/KKPF
Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Szlovákiában és Horvátországban köznevelési (nem felsőfokú vagy felsőoktatási képzés) szórványterületen dolgozó pedagógusok és tanulók bérének/ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási...
Szántó István
0 Comment
Órásként kezdtem a reggelt – vekkergyárat zabráltak a keleti zónában – az OREX kártya sokat ér
A korábbi OREX óraszalon és ékszerbolt – amikor még ilyen privát üzletek még nem lehettek a főutcai Rákóczi házban volt. Mivel évtizedek óta...
Szántó István
0 Comment
Milliókat nyernek ezzel a rafinériával – nem kell sikkasztani amúgy is dől a lé – sok egy forintosból várat is épithetünk
Rájöttem valamire, csak a NAV meg ne tudja. Szerintem minden kiskereskedelmi hálózatnak lehet egy milliárdos bevételi forrása, egy forintos kassza amelyet minden bizonylat...
Szántó István
0 Comment
Nagy változások a rendőrségnél: három megye és négy fővárosi kapitányság vezetőjét cserélték le
Szeptember elsején délután és este öt órán belül négy hírt is közzétett a rendőrség a police.hu-n, amikben vezetői változásokról számoltak be. Budapesten új rendőrkapitányt...
Szántó István
0 Comment
Az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését- jön a félmilliós jutalom, bruttóban
Az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében az egészségügyi szolgáltatók rögzítik dolgozóik jutalmának kifizetési kérelmét. A kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az...
Szántó István
0 Comment
A szerepjáró
Az új Suzuki Vitara úgy néz ki, mint egy igazi terepjáró, pedig lelke mélyén egy divatos SUV. Nem fél attól a Suzuki, hogy...
Szántó István
0 Comment
Jön a retro az Északban – hogyan fürödtünk ki és be – mi volt a gőzben amikor feloszlott a pára
Szeretik a meséket? Én nagyon. Ennél jobban már csak a mesélést kedvelem. Ha nekem tetsző témát vetnek fel, nekem biztosan eszembe jut valami...
Szántó István
0 Comment
A portálom zavartalanul üzemel – egyelőre kivontak a forgalomból – itt a férfiak is vezetékes ridiküllel sétálnak
Igen a hír igaz. Nem éppen tervszerűen, de egy hét leforgása alatt kórházba kerültem. A koromban ez egyáltalán nem meglepő, így tulajdonképpen jó...
Szántó István
0 Comment
Dzsongun mégis élhet -felfedezték Kim luxusvonatát – egy ország ahol kétségek között vergődik a diktátor népe – a világ is csak találgat
Az észak-koreai pártelit ismert nyaralóhelyén, Vonszan városának a pártvezérek számára fenntartott vasútállomásán szúrták ki az űrből Kim Dzsongun, az észak-koreai diktátor vonatát. „A vonat ittléte...
Szántó István
0 Comment
Mit kell tudni a regisztrált legidősebbek oltásáról?
Február 4-én elkezdődik a regisztrált legidősebbek oltása. Őket a háziorvosuk értesíti az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről, amely lehet a kórházi oltópont, vagy...
Szántó István
0 Comment
Gáza, Libanon, Szíria és Jemen: izraeli hadműveletek és diplomácia
Avi/ujkelet.live A háború 456. napja, Gázai övezet: A 162. hadosztály parancsnoksága alatt a Kfír-dandár az elit Jahalom harcmérnöki egységgel együttműködésben a héten befejezték...
Szántó István
0 Comment
Újabb letartóztatás a Miniszterelnöki Hivatal körüli biztonsági botrányban
Avi/ujkelet.live A háború 395. napja: A Sabak belbiztonsági szolgálat hétfőn bejelentette, hogy letartóztatott egy másik gyanúsítottat, egy izraeli katonát, az Izraeli Védelmi Erőktől...
Szántó István
0 Comment
Ezt már olvasta?
No Image
Issza talán mégis halott, levél az emír mamájának és a gázai árvák
március 11, 2024