
Szántó István
Related article
Szilveszteri PetárdaSTOP – előzzük meg a tűzijáték baleseteket!
A kisállat-tulajdonosokat fokozott figyelemre intik az állatvédők a szilveszteri tűzijátékozás kapcsán. Ilyenkor sok kóborló kutya és macska soha többé nem kerül haza. Seres...
Jótékonysági akciók a Spár áruházakban
A Máltai Szeretetszolgálat aktivistái adományokat gyűjtöttek a Spár áruházakban. Dr. Csiba Gábor a megyei kórház főigazgatója mellett a miskolci nemzeti színház művészei is...
Pázmány 450 alkotói pályázat
A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara nyílt pályázatot hirdet Pázmány Péter személyisége, munkássága, szellemi hagyatéka ismertebbé tételének céljából az egyetemalapító születésének 450. évfordulóján....
Az antiszemitizmus semmilyen formája nem válhat politikai érdekből szalonképessé Európában
A jelenlegi kormány az egyetlen hiteles politikai erő ma Magyarországon, amely kiáll a zsidó közösségek védelmében és fellép az antiszemitizmus ellen – jelentette...
Sikerült csaknem félszáz közlekedési balesetet megelőzni – kiszűrték a bódult sofőröket
Egy hét alatt nyolc közúti közlekedési balesetben is ittas volt a sofőr Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az ittas vezetők súlyos kockázati tényezők a közutakon, veszélyt...
Andrew Rindfleisch új darabja is megszólal Shuai Wang és Hsin-Ni Liu koncertjén
Shuai Wang Április 26-án 19 órától Shuai Wang és Hsin-Ni Liu zongoraművészek adnak koncertet a felújított nagykovácsi Teleki-Tisza-kastélyban. A Hsin-Ni Liu művészeti vezetésével...
Lezárt ügyek: Kézre kerített tolvajok
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség három férfivel szemben, akik egy tiszaújvárosi nagyáruházból loptak. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tiszaújvárosi...
A fekete szombat, amelyet Be’eri gyermekei nem felejtenek el
ujkelet.live A 12-es csatorna a héten gyerekkel találkozott a holt-tengeri David Hotelben, ahová Be’eri kibucból evakuálták őket. Október 7-én elvesztették csaladtagjaikat, barátaikat. A...
Világgá mehetünk a Betasercért – aggasztó a gyógyíthatatlan betegek szenvedését okozó gyógyszerhiány
Hónapok óta hiánycikk a belső fül gyógyíthatatlan betegségének, a Méniére-betegség tüneteinek enyhítésére szolgáló készítmény Magyarországon. A betegség több ezer embert érint az országban,...
Jön, s már itt is van a következő – mi lesz a szerdai jegyzetben – Miskolc első fényezője
Akik Az ecetfák városát már elolvasták -tudják mennyire vonz a nosztalgia a hajdani Miskolc iránt. Már csaknem összeállt a következő rész is –...
Továbbra is fokozott ellenőrzés Miskolcon
A Veres Pál polgármester által pénteken elrendelt szigorúbb és fokozottabb ellenőrzéseknek köszönhetően szombaton már kedvezőbb közterületi állapotokról számoltak be a Miskolci...
Szintetikus gyógyszerbe halhatott bele Prince
A tragikus sorsú Amy Winehouse-nak ajánlotta Prince Gold című dalát a Szigeten 2011-ben. Most kiderült: szintetikus gyógyszer okozhatta a popzseni halálát. Az AP...
Helyzetértékelő ülést tartott a miskolci operatív törzs
Veres Pál Miskolc MJV polgármestere helyzetértékelő ülésre hívta össze szerda reggelre a miskolci operatív törzs tagjait. A tanácskozást az ismét romló...
Ritka levegő – Új utakat jár a Volkswagen Motorsport az I.D. R Pikes Peak aerodinamikájával – Hírek – Hírek és hírlevél
Az I.D. R Pikes Peak mindjárt az első pillantásra egyértelművé teszi, hogy extrém körülményekre fejlesztették. A Volkswagen első tisztán elektromos hajtásrendszerű versenyautóját aerodinamikája...
Kutya meleg van – hogyan vigyázzunk a házi kedvenceinkre – Ede rigolyái
Fokozottan kell vigyázni mind a hobbiállatokra, mind a haszonállatokra a kánikulában, mert a tartós meleg nemcsak az emberek szervezetét viseli meg –...
A Dőry, Platthy, Szathmáry-Király és a Bárczay családok világtalálkozója Felsőzsolcán – Kerényi László képei
Meghívták a Magyarországon és a világ bármely táján élő Dőry, Platthy, Szathmáry-Király és Bárczay családokhoz tartozókat a 2019. augusztus 24-én, Felsőzsolcán ...
Rám csörögtek, – a frász kerülgetett – rossz helyen állt az eladott autóm – megfejtettem a rejtélyt – milyen naprakész a nyilvántartás – kísért a múlt
A nagy álmos könyvek szerint megfontolandó a szervek kritizálása. Nem is jut nekem eszembe ilyen őrültség. Ám érdekességként elmondom ma este történt telefonhívás...
Ismét megrendezték a Cseh Károly emlékversenyt – Szikszón őrzik megyénk irodalmi kincseit – a győzteseke listája
Újra meghírdetette a Cseh Károly Emlékversenyt Szikszó önkormányzata. Az április 17-én megrendezett versenyen , amelyet az Inkubátor Házban tartottak a szikszói Szent Márton...
Drón Libanonból, nem megfelelő muníció és Lavrov
Avi/ujkelet.live A háború 83. napja: 21 óra csend után megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a gázai határ melletti Nirim és Ein Haslosa közösségekben,...
Már csak a nosztalgia fűz az OTP bankhoz – nagy a mohóság ahol csak tudnak megsarcolnak – az ügyfelek parkolója is fizetős
Mindig elhatározom, ideje bankot váltanom. Majd eszembe jut, hogy akik az üvegfal mögött ülnek már drága Édesanyámat is kiszolgálták, tanácsot adtak neki, hogy...